törökország” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 36

Hóvári János

külügyi szakértő, főigazgató

Szigetvár és a nemzetközi politika

2016. szeptember 18.

Ebben az évben emlékezünk meg Szigetvár 1566. évi ostromáról, valamint Zrínyi Miklós és bajtársai hősi halálának 450. évfordulójáról. A 2016. év Magyarországon és Horvátországban egyaránt Zrínyi Miklós emlékév, amely egyértelműen kifejezi, hogy a szigetvári hősről és katonáiról mindkét országban ugyanúgy gondolkoznak. Nem kétséges, hogy Szigetvár és a Zrínyiek öröksége a 21. században is mélyen összeköti a két nemzetet.

1566. szeptember 7-én, mielőtt Zrínyi Miklós és katonáinak hősies kitörésére, a déli órákban, sor került, Szulejmán szultán, az Oszmán Birodalom nagy uralkodója, a Szigetvár melletti zsibóti szőlőhegyen lévő török vezérlési táborban, a kora hajnali órákban, végelgyengülésben elhunyt. Sajátos történelmi tény, hogy az ellenfelek halálának napja ugyanaz, bár az egyes történeti munkák mindkét halált illetően más és más dátumokat is megadnak, amelyet az emlékévben, ahogyan csak lehetett próbáltunk javítani. Így, a magyar-horvát Zrínyi emlékév, Törökországban: Szulejmán szultán emlékév. Ennek a múltnak a szálai Szigetvárott futnak össze. Hol futhatnának össze másutt? A városnak és várának nemcsak a magyar emlékezetvilágban van különleges jelentése, hanem a horvátban, de a törökökében is. Ennek következtében szinte magától értetődő volt, hogy a három ország elnöke 2016. szeptember 7-én, a történelmi halálok 450. évfordulóján, Szigetvárott találkozik. Ha nincs a 2016. július 15-i puccskísérlet Törökországban, bizonyos vagyok benne, hogy Áder János és Kolinda Grabar-Kitarović mellett Recep Tayyip Erdoğan is ott lett volna Szigetvárott. Így, maga helyett, Veysi Kaynak miniszterelnök-helyettest delegálta. De fel lehet vetni azt is, miért nem jött Szigetvárra Ausztria államfője vagy az őt helyettesítő közéleti nagyság, vagy a szlovén elnök, mivel Szigetvár nem csupán a Dunántúlt és a megmaradt Horvátországot védte, hanem Kelet- és Dél-Ausztriát is. Azaz, nem kellene-e egykori közös múltunk szálait Közép-Európa vagy a kereszténység védelmével kapcsolatban egy szép szellemi és politikai emlékkosárba belerakni? S elmondani a 21. század új nemzedékeinek, hogy a térség népeinek együttműködése régi, s ennek emlékének velünk kell élnie.   

Teljes cikk

Hóvári János

külügyi szakértő, főigazgató

Újévi merénylet a Boszporusznál

2017. január 03.

Az újesztendő drámával, fájdalommal és gyásszal kezdődött el Isztambulban. Valamivel több, mint egy órával, hogy beköszöntött a 2017. év, egy fegyveres rontott be Boszporusz-parti Reina Szórakoztató Központba, s gépkarabélyával lőni kezdte a tömeget. Hidegvérű gyilkosként még a földön fekvőbe is golyót eresztett. Amikor úgy gondolta, hogy elég, vagy kifogyóban volt a lőszere (hat tárat lőtt ki), úgy tíz perc után, eldobta fegyverét, kiment az utcára, és magát a támadó elől való menekülőként feltüntetve egy taxival elillant. 39 ártatlan ember életét vette el: a többségük külföldi. A sebesültek több mint félszázan vannak. Akik, ismerik a törökországi helyzetet, miután a borzalmas hír felröppent, már tudták: ez az Iszlám Állam terrorakciója volt. Másnap a szervezet ezt maga is bejelentette: „hős katonájuk” bosszút állt a nyugati világ bűvöletében élő törökökön.

Az isztambuli merénylet is mutatja, hogy Iszlám Állam jól kiképzett terroristákat tud hadba állítani bárhol Európában (de talán az egész világban). A valószínűleg kelet-turkesztáni (özbeg, kirgiz vagy ujgur) merénylő – berlini harcostársához hasonlóan- sikeresen elmenekült a helyszínről, ami azt jelenti, hogy a mögötte álló terrorista sejt veszedelmesen jól szervezett. A török biztonsági szerveknek nagyon neki kell gyürkőzniük, hogy a hálózatot, amely 2016. június 28-án már az isztambuli repülőteret is megtámadta, fel tudják számolni. S persze a többi cellákat is, amelyek Ankarában (itt pár nappal korábban többeket letartóztattak) és a szíriai határkörzetben követtek el korábban merényleteket. Ha akciójuk rövid időn – pár hónapon vagy féléven – belül nem lesz sikeres, nemcsak a félelem lesz úrrá az egész országon, hanem a társadalmi bizalom is meginoghat az egyre erősebb felhatalmazásokkal rendelkező török vezetés iránt. Mindenki jól tudja, hogy az ankarai kormány nincs könnyű helyzetben: egyfelől harcolnia kell az Iszlám Állam terroristáival; másfelől pedig a hadseregnek, csendőrségnek és rendőrségnek az egyre erősödő és kiterjedőbb PKK-terrorizmust is meg kell állítania. A török titkosszolgálatok arról is tudnak, hogy számos szélsőbalos szervezet is készen áll, hogy egy-egy újabb robbantással Ankarában vagy Isztambulban hírt adjon magáról.A török belpolitikai adok-kapok eközben már oly mértékben elmérgesedett, hogy félő: újabb politikai-társadalmi-vallási körök is – akár egymás ellen is – fegyverekhez nyúlhatnak.

Teljes cikk

Lorencsics Emese

iszlám és Közel-Kelet szakértő

Erdoğan tánca az ördöggel

2017. január 17.

Azt állítani egy országról, hogy lepaktált az Iszlám Állammal, nagyon súlyos vád. Az elmúlt évek során több arab és nyugati politikus, diplomata is határozottan kijelentette, hogy bizonyítékai vannak arra, hogy Ankara együttműködik a terrorszervezettel, és segíti a fegyverek és egyéb termékek zavartalan beáramlását az ellenőrzésük alatt tartott területekre. A vádakat Erdoğan kategoriusan visszautasította, tény azonban, hogy ha Törökország a kezdetektől fogva határozottan lép fel, ma egészen más lehetne a helyzet a régióban.

2014-ben, amikor az Iszlám Állam megjelent a térségben, Ankara, bár elítélte a szervezetet, meglepően békés kapcsolatot ápolt a ’kalifátussal’. Ez az időszak egyfajta Sitzkriegként értelmezhető, hiszen bár mindkét félnek megvolt a lehetősége, mégsem ártottak különösebben a másiknak. Moszul elfoglalásakor az Iszlám Állam túszul ejtette és három hónapon keresztül fogvatartotta az ottani török konzulátus munkatársait és családjaikat, összesen közel ötven embert. A brutalitásáról és könyörtelenségéről ismert szervezet – amely éppen ekkoriban gyilkolt meg kegyetlenül újságírókat – szabadon engedte a török diplomatákat és hozzátartozóikat. Ugyanúgy megmenekültek azok a katonák, akik a szír-török határtól alig húsz kilométerre, az Eufrátesz partján fekvő török enklávét, Szulejmán sah sírját őrizték. Ankara tagadta, hogy bármilyen egyezséget kötöttek volna a szervezettel, Erdoğan pedig a török titkosszolgálat sikerének tulajdonította a diplomaták elengedését.

Teljes cikk

Hóvári János

külügyi szakértő, főigazgató

Realpolitik – mindenek felett

2017. február 06.

Angela Merkel pár nappal ezelőtt, látszólag rutinlátogatást tett Ankarában. Valójában azonban olyan vizit volt ez, amelynek okai, s minden bizonnyal a következményei is,az elkövetkező években politikaformálóak is lehetnek. Nem csak azért, mert a két ország alapvetően fontos gazdasági partnerei egymásnak, s Németországban a becslések szerint közel 4 millió török él. Hanem sokkal inkább azért, hogy Törökország a jövőben is ellássa migrációs-szelep szerepet, s ne zúdítsa rá az országában lévő migránsokat a Balkán-félszigetre, hogy onnét utat törjenek maguknak több államon át, a hőn vágyott Németországba. Már jóval több, mint egy éve, hogy ebben a kancellár asszony és a korábbi török miniszterelnök, Ahmed Davutoğlu megegyezett. Ezzel, no meg a szigorú határőrizettel sikerült többé-kevésbé a menekültügyet Közép-Európában, s ezáltal Németországban is kezelhetővé tenni. Így a migráns válság kevésbé égett Merkel asszony körmére. A jövőt illetően azonban 2017 szeptemberi újraválasztásának egyik kulcseleme, hogy Németországban a bevándorlás kezelhető keretekben maradjon, sőt, a vissza- és kiutasítottak kizsuppolása is eredményes legyen. Ebben a kirakójátékban nagy szerep jut Törökországnak, s nagyhatalmú vezetőjének, Recep Tayyip Erdoğan elnöknek.

Amikor a migránsalku megszületett, még Ahmed Davutoğlu volt a török miniszterelnök, aki az iszlám melletti elkötelezettsége mellett hazája EU-tagságára törekedett, s többé-kevésbé osztotta az euro-atlanti világ értékrendszerét. Recep Tayyip Erdoğan pedig akkoriban alapozta meg az új török utat, amelyen az élbolyban régi harcostársának már nem jutott hely. Egy új párttárs lett a miniszterelnök, aki jobban igazodott az elnök elképzeléseihez. S július közepén sor került egy elvetélt puccskísérletre is, amely új helyzetet teremtett az országban. A nyugati kritikai hangokat hallván, s a törökök Schengen-térségbeli vízummentes utazásának elvetésére válaszolván, Erdoğan elnök egyre többször fenyegetőzött, hogy határőrsége felhagy a migránsok égei-tengeri visszafogásával, s százezreket zúdít Görögországon át Európára. Szerencsénkre csak fenyegetett, de jól tudja, hogy komoly aduászt tart a kezében.

Teljes cikk

Hóvári János

külügyi szakértő, főigazgató

A bonapartizmus kilátásai keresetlen nácizással

2017. március 24.

A török választók 2017. április 16-án döntenek arról, hogy akarnak-e teljes elnöki hatalmat hazájukban. Ez, ha eredményes ,Recep Tayyip Erdoğan jelenlegi elnök hatásköreinek széleskörű kiterjesztését, a miniszterelnöki poszt megszüntetését, s számos alkotmányt érintő kérdés újszerű szabályozását jelenti. A referendumnak tehát nagyon nagy a tétje: Törökország jövőjéről szól. Olyan hatalom összpontosul az elnök kezében, ha ehhez a voksok meglesznek, mint amivel egykoron Bonaparte Napóleon és III. Napóleon, valamint számos erőskezű, többnyire rossz emlékű vezető rendelkezett a 20. században. Erdoğan elnök tanácsadói azt hirdetik: az alkotmánymódosításra azért van szükség, hogy az ankarai vezetés tovább vigye a „török utat”, s megmentse az országot a bajoktól (a terrorizmus kiszélesedésétől, az esetleges katonai puccsoktól, gazdasági válságoktól és az esetleges külső beavatkozásoktól). Akik ismerik a török történelmet, tudják: a sikeres népszavazás esetén Erdoğan elnöknek olyan hatalom lesz a kezében, amelyet a legendás Musztafa Kemal Atatürk sem igényelt, aki pedig az antant elleni nemzeti felszabadító háborút és a törökség eddigi legnagyobb reformprogramját vezette.

Akik ismerik a világ államberendezkedéseit és alkotmányait jól tudják, hogy az ankarai tervezett államirányítási elképzelés nagyon kilóg a sorból: a világ országainak többségében oly felhatalmazást egy elnöknek, amelyet Erdoğan elnök akar, nem adnak, sőt az ilyen elképzeléseknek ellenállnak. A múltbeli példák sem szólnak ily esetekben sikerekről! Még az oszmán szultánok többségét illetően sem. De azt is tudjuk, hogy a történelem nem mindig az élet tanítómestere. Lehet, hogy annak az irányítási rendszernek az alapjait, amit a Csillagok háborújában láthatunk, Ankarában rakják le? De ne jósolgassunk! Idővel mindent megtudunk.

Teljes cikk

„Törököt fogtam…-nem ereszt – egy döntés hosszú árnyéka

2017. március 24.

A ma Németországban élő török állampolgárok, vagy török migrációs háttérrel rendelkezők bevándorlásának eredete az 1961-es ún. Anwerbeabkommen, azaz munkaerőtoborzási egyezmény. A német gazdasági fellendülés az 1950-es években és a II. világháború nyomán előállt demográfiai „völgy“, mindehhez a 40 órás munkahét bevezetése együttesen vezettek égető munkaerő-hiányhoz. Az újjáépítés és további növekedés megalapozására Németország Adenauer kancellár vezetésével egy sor dél-európai és Európával szomszédos országgal állapodott meg 1961-ben munkaerő befogadásáról. Törökország számára az ajánlat különösen kecsegtető volt, hiszen a gazdasági növekedést messze túlszárnyaló népességrobbanás jelentős munkanélküliséggel sújtotta az országot. 1964-ig az eredeti elképzelés szerint képzetlen vagy alacsonyan képzett, elsősorban fiatal férfi munkaerő áramlott Németország ipari központjaiba, a Ruhr-vidékre és a déli nagyvárosokba. Kezdetben családegyesítési lehetőség nélkül, kétéves rotációban érkeztek, ami nem szolgálta a munkaadók érdekét, így 1964-ben e két korlátozást feloldották. A török származásúak aránya az 1967-es gazdasági válság után nőtt meg jelentősen az olaszok és mások mellett, majd Németország 1973-ban megszüntette az aktív munkaerőtoborzást ezekben az országokban. Máig ható negatív következménnyel járt azonban az így Németországban költözött családok megfelelő intergrációja, a nyelvtudás hiánya és részben az európai norma- és értékrend elsajátítása, ami természetesen nem általánosítható.

Németország korlátozza a gyülekezési és szólásszabadságot, antidemokratikus döntést hoz – ilyen és ehhez hasonló bírálatok, majd válaszul bombariadó a polgármesteri hivatalban. Fél évvel a német szövetségi parlamenti választások előtt eszkalálódik a német-török viszony, sarokba szorítva a török belpolitika és a menekültválság között lavírozó Merkel kancellárt is.

Teljes cikk