törökország” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 36

Hóvári János

külügyi szakértő, főigazgató

A török elnök esete a CNN riporterével

2016. április 06.

Törökország az elmúlt években a nemzetközi politikai élet középpontjába került. Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy válsággócok mellett fekszik, s a Törökország határai melletti zűrzavarok nem oldhatók meg Ankara bevonása nélkül. Másrészt azért, mert Törökország az elmúlt két-három évtizedben gazdasági, demográfiai és katonai súlya okán regionális erőközpont lett. Harmadrészt pedig azért, mert az Európába irányuló migrációs folyosó kulcs országa. Már nem csupán Törökországnak érdekes a nemzetközi közösség, hanem a nemzetközi politikai életnek is Törökország.

Ebben a rendszerben persze a dolgok többnyire nem mennek olajozottan vagy legalábbis úgy, ahogyan azt a meghatározó nemzetközi hatalmak fővárosaiban szeretnék. A 14 éve hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja nemzeti érdekérvényesítő külpolitikát folytat, amelynek alapelveit a jelenlegi miniszterelnök Ahmed Davutoğlu a „Stratégiai mélység” című könyvében már 2001-ben meghirdette. Ez szakítás a korábbi fél évszázad sodródó külpolitikájával és egy új kapcsolati rendszer kialakítása zajlik már egy évtizede hol sikeresen, hol sikertelenül.

Teljes cikk

Megbecsülés vagy sajtószabadság?

2016. április 26.

Prőhle Gergely

volt nagykövet

A német kancellárnak azt a döntését, mely lehetővé teszi, hogy Erdogan török elnök feljelentése alapján meginduljon az eljárás Jan Böhmermann, a közszolgálati televízió műsorvezetője ellen, a németek kétharmada nem támogatja. Hogy ez most azért van-e így, mert a török elnököt oly sokan vetik meg, hogy egy ilyen alpári gúnyvers is a kedvükre való, vagy azért, mert lelkesen védik a szólásszabadságot, nos, ez a híradásokból nem derül ki. A nép büszke kétharmada mellett persze megszólaltak a baloldali véleményvezérek is, akik – sajátos módon egyetértve Orbán Viktornak a német morális imperializmusról szóló mondataival – fennhangon vitatják a kancellárnak azt a jogát, hogy egyáltalán nyilvánosan véleményt nyilvánítson a fő műsoridőben elhangzott gúnyversről. Ennek hatására persze a kancellár is önkritikát gyakorolt, bár korábbi, gondosan kimunkált nyilatkozatából csak egyetlen mondatot bánt meg. Azt, mely szerint az elhangzott csasztuska „tudatosan sértő”. Ez a mondat ugyanis azt sugallja, hogy az általa követett eljárásban az ő személyes ízlése volt az irányadó, ami pedig nem igaz.

Azt is tudjuk, hogy azóta a brit „The Spectator” pályázatot írt ki a legmaróbb Erdogan-vers megírására, így is tiltakozva a Böhmermannt perbe fogó német döntés ellen. Ez az akció sem csak a sajtószabadságról szól persze, hanem arról is, hogy az uniós értékrend apostolaként fellépő Merkellel szemben meg kell védeni a brexit felé tendáló Britannia ősi értékeit, mint amilyen a sajtószabadság is.

Teljes cikk

Hóvári János

külügyi szakértő, főigazgató

Marad-e Atatürk?

2016. június 01.

Új miniszterelnöke van Törökországnak: Binali Yıldırım (61). Az ország 27. kormányfője tengeri szállítási szakember, ügyes és jó közlekedési miniszter volt az elmúlt másfél évtizedben, a köztársasági elnök személyes jó barátja, mondhatni harcostársa. A világ aligha foglalkozna a kormányfő-cserével, ha Binali Yıldırım nem Davutoglu, vagyis egy stratéga-miniszterelnök székébe ül bele, olyanéba, akinek jó híre van a világban. Sőt, Törökország jó arca volt. Sic transit gloria mundi – mondhatják azok, akik még latinul tanultak. Csak jó-e ez Törökországnak – teszik fel sokan a kérdést sokan. Főleg akkor, amikor a török politikai élet az elmúlt hetekben nagyon is forrongani kezdett.

Úgy tűnik, hogy Recep Tayyip Erdoğan államfő, nem tett le arról a sokat hangoztatott tervéről, hogy létrehozza a Második Köztársaságot. Bevezeti az elnöki rendszert, ami természetesen a végrehajtó hatalom átszabását jelenti, s visszahozza a török alkotmányos értékrendbe az iszlámot. Minden bizonnyal olyan rendszert kíván majd kiépíteni, amely biztosítja, hogy az ország keletibb fele, ahol a mecsetek és a minaretek élettel teliek, hosszú távon is rendszerének jelképeiként ragyogjanak a hatalmas plázák és egyéb mega-építmények mellett. A politológus ezt úgy nevezi, hogy re-tradicionalizódás globalizációs modernizálódással. Számos politikus viszont Brüsszelben vagy Párizsban inkább az európai értékektől való török távolodásról beszél.  De az is nyilvánvaló, hogy mindez Törökországban is viták tárgya. Mint ahogy az is, hogy a nagyon akart változtatásokhoz szükséges alkotmányos többség sem állt össze a parlamenti voksolások révén. Így Erdoğan elnöknek új utat kellett választania, hogy vele jobban együttműködő vagy megértő képviselőháza legyen.

Teljes cikk

Hova vezet Kurz következetessége?

2016. június 07.

Prőhle Gergely

volt nagykövet

A Törökországgal kötött uniós megállapodás és az idomeni táborban kialakult helyzet, majd ezt követően a tábor felszámolása megtette hatását: a korábbinál jóval kevesebb migráns érkezik a Balkánon át Európába. A migráns-forgalom a Földközi-tengeren ugyanakkor jelentős mértékben megnőtt, s ezt az útvonalat nem is lehet majd egykönnyen lezárni. A vízi út persze jóval kockázatosabb, amit a számok is bizonyítanak: ha jól figyeltük a híradásokat, csak az elmúlt héten ezer körüli embert nyelt el a hullámsír. Jól jelzi a közélet és a média érzékenységének tompulását az, hogy mennyivel gyorsabban tér napirendre e tény felett, mennyivel kevesebbet hallunk e hátborzongató tényről, mint 2013 októberében, amikor „mindössze” 366 ember veszett oda az olasz partok felé vezető vízi úton. Humanitárius szempontból ez persze elég aggasztó fejlemény, ami egyetlen kicsit is jó érzésű embert sem hagyhat hidegen, függetlenül attól, hogy a vízbe fúltak hány százaléka lett volna valóban jogosult a menekült-státuszra, vagy hogy milyen mértékben az embercsempész bandák üzelmeinek következtében szálltak be a túlterhelt lélekvesztőkbe, észak felé véve az irányt.

Némely baloldali politikusok és a sajtó egy része még igyekszik ugyan kongatni a vészharangot és értékelvű érveléssel Európa humanitárius erkölcsi kötelességére emlékeztetni, de – leginkább a közvélemény nyomása alatt – egyre többen látják be: az elmúlt egy év migrációs krízise nem csak a háborús cselekmények nyomán kialakuló valós menekülési kényszer miatt bontakozott ki, hanem a humanitárius ihletésű politikai gesztusok félreértése, vagy cinikusan tudatos félremagyarázása miatt is.

Teljes cikk

Hóvári János

külügyi szakértő, főigazgató

Berlin és az örmény tragédia

2016. június 08.

A német parlament a múlt héten népirtássá nyilvánította a száz évvel ezelőtti örmény tragédiát, amelyet a világ leginkább Franz Werfel „A Musza Dagh negyven napja” című könyve alapján ismer. Örmények százezrei estek áldozatul az akkori oszmán-török hadsereg rémtetteinek és annak a deportálási akciónak, amellyel az isztambuli kormányzat az Oszmán Birodalomnak az Oroszországhoz közeli vidékeiről az örményeket délre, a mai Szíria és Libanon területére telepítette. Ami történt, az a XX. századi első világégés egyik borzalmas fronteseménye volt. Oroszország 1914 végén hadaival betört Kelet-Anatóliába, hogy azon át kijusson a Földközi-tengerhez. A cári hadvezetés kezdetben nagy sikereket ért el. Az uralmuk alá került területeken az örmények melléjük álltak, sőt, egyes örmény többségű városok maguk „szabadították” fel magukat. Az oroszok azonban a következő év nyarán jelentős haderőt vontak ki az anatóliai frontról, hogy ezeket a galiciai-bukovinai frontszakaszon ellenünk vessék be. Az oszmán-török hadsereg így visszafoglalhatta Kelet-Anatólia jelentős részét s bosszút állhatott az ottani örmények orosz-pártiságáért.

Az isztambuli vezetés 1915. április 24-én hozta meg végzetes döntését az örmény lakosság deportálásáról (ezt tekintik az örmények a tragédia emléknapjának), amelyet az elkövetkező évben végre is hajtottak. Nem kérdéses, hogy számos kivégzésre és tömegmészárlásra került sor, de az örmények többsége az éhség, a járványok és hosszú menetelés következtében halt meg. A számok körül a szakértők között viták vannak, de abban hozzávetőlegesen egyetértenek, hogy az áldozatok száma egy millió körüli lehetett: az örmény történészek szerint ennél több, a törökök szerint ennél kevesebb. A birodalom szíriai és libanoni területeire deportált örmények, talán az útnak indítottak fele, túlélte a háborút. Ők alkotják e két mai országban az ottani örmény lakosság zömét, noha sokan közülük Nyugat-Európába vagy az Egyesült Államokba vándoroltak tovább.

Teljes cikk

Oláh Dániel

A Vezetőképző program hallgatója, Mathias Corvinus Collegium

A Brexit és a török modell

2016. június 21.

A június 23-án megrendezendő brit EU-népszavazás kampányába az utóbbi időben Törökországot is bevonták. A más kultúrájú, termékenyebb lakosság, amely körében állítólag a fegyverviselés is jelentős arányú, sok szempontból jelentene veszélyt Nagy-Britannia számára. Ezzel érvelnek legalábbis azok, köztük számos konzervatív vezető, akik a kilépést támogatják. Szerintük nem elegendő csupán a gazdasági kockázatok mérlegelése, hanem az unióban maradás társadalmi és kulturális veszélyeit is figyelembe kell venni. Eszerint a háború sújtotta térségből származó 77 millió potenciális vízummentes bevándorlóra nemet kell mondani.

A kilépés-pártiak csak arról feledkeznek meg, hogy a kormány álláspontja is hasonló: David Cameron miniszterelnök szerint a jelenlegi fejlődési sebességgel Törökország körülbelül a harmadik évezredig nem csatlakozik az unióhoz. Az élénkülő vita, amelyben azonban egyik fél sem áll Törökország mellett, jól mutatja az elmúlt évtizedek Törökországgal kapcsolatos idegenkedését. Azzal a különbséggel, hogy Törökország egy évtized sikertelen tárgyalásai után nem vár tovább és újrafogalmazza a nemzeti identitását és a nemzetközi kapcsolatrendszerben elfoglalt helyét. Ha a britek – részben a török fenyegetettség miatt – a kilépést választanák, azzal viszont paradox módon elősegíthetnék az EU és Törökország közeledését.

Teljes cikk

Hóvári János

külügyi szakértő, főigazgató

Ankara és Moszkva békülése: színjáték vagy reálpolitika?

2016. július 04.

A rettenetes múlt keddi isztambuli repülőtéri terrortámadást megelőzően a nemzetközi sajtó meglepetéssel vette tudomásul, hogy Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnök a múlt hét végén a török-orosz kapcsolatok helyreállítását szorgalmazó levelet küldött Vlagyimir Putyin orosz elnöknek. A teljes szöveg egyelőre diplomáciai titok, de a külügyi szóvivők Moszkvában és Ankarában a fontosabb pontokat ismertették. A török államfő meghátrált volna? Vagy megértette, hogy Moszkva igen fontos partnere Ankarának? De az is felvetődött, hogy más nemzetközi események is közrejátszottak a két ország kapcsolatainak normalizálását lehetővé tevő ankarai lépés megtételében.

Erdoğan török elnök a múlt hét végén Moszkvába küldött levelében arra helyezi a hangsúlyt, hogy helyre kell állítani a hagyományos, mindkét országnak érdekében álló kétoldalú kapcsolatokat. Nem kért bocsánatot Putyin elnöktől azért, hogy a múlt év novemberében a török légvédelem lelőtt egy, a szíriai légtérből török területekre berepült orosz gépet. De kondoleáló levelet küldött a lelőtt orosz gép pilótája, Oleg Peskov családjának. E levélben szerepel az, hogy a török légierő lépése nem volt szándékos és a családnak részvétét fejezi ki. Úgy tűnik, hogy ez utóbbi levél elégedettséggel töltötte el Putyin elnök tanácsadóit, s ezt a Kreml megkövetésének tekintik. Így aztán szerdán, június 29-én, létre jött Erdoğan és Putyin között az a régóta várt telefonbeszélgetés, amely fontos lépés volt a normalizáláshoz vezető úton.

Teljes cikk

Hóvári János

külügyi szakértő, főigazgató

A törökországi puccskísérlet utóélete

2016. július 25.

Nehéz idők köszöntöttek Törökországra. A 2016. július 15-i puccskísérlet azt jelenti, hogy az országban olyan belső ellentétek vannak, amelyek belső fegyveres harcokhoz is vezethetnek. A puccs nem sikerült, de a kísérlet sok ártatlan ember halálát okozta. Ezekben a napokban már béke és nyugalom van Törökországban, de régen látott tömegben tartóztatnak le embereket és elindult a számonkérés gépezete is.

Recep Tayyip Erdoğan elnök joggal akar bosszút állni a vele szembe fordulókon, akik az életét is veszélyeztették, de vajon nem kellene-e azon is elgondolkoznia, hogy mi vezetett az egykori janicsárlázadásokra emlékeztető hatalomátvételi kísérlethez? Nem lenne-e jobb a török politikai életben az árkokat betemetnie, mint mélyítenie? Nem kellene-e a mostani katartikus állapotot arra is felhasználnia, hogy a ruméliai kemálizmus és az anatóliai iszlámizmus valamiként megbékéljen egymással és olyan új török vízió tűnjön elő, amelyben a nyugatosodás és annak megkérdőjelezése közös nevezőket talál? A legtöbb elemző szerint ez illúzió, mert a bosszú és a hatalomvágy mindent felülír. De azt is tudomásul kellene vennie, hogy legalább két török világ van, no meg a kurd (a maga sajátos megosztottságaival), amelyek más vezérelveket követnek múltuk, jelenük, érdekeik és érzelmeik okán. Mindegyik világ csak pürrhoszi győzelmet tud aratni a másik felett a politikai küzdőtéren, de kiiktatni egymást aligha. Sokszor a gyenge nem olyan, mint amilyennek látszik, de az erős sem mindig az, mint aminek mutatkozik.

Teljes cikk

Török-orosz érdekszövetség

2016. augusztus 10.

Prőhle Gergely

volt nagykövet

Az első telefonhívás, ami Erdogan elnököt a július 15-i puccskísérlet után elérte, Moszkvából érkezett. Putyin elnök – ellentétben számos nyugati politikussal – támogatásáról biztosította török kollégáját, mondván, hogy az erőszak minden esetben elutasítandó, a stabilitásnál pedig semmi sem fontosabb. E baráti gesztust Erdogan a keddi szentpétervári látogatása alkalmával azzal köszönte meg, hogy az „a török népet boldoggá tette”. Hiszen míg nyugatra tekintve az csak intően felemelt mutatóujjak erdejét láthatta, lám keletről egy baráti kéz nyúlt felé.

Azt a menekültválság kapcsán kialakult helyzetben is megtapasztalhattuk, hogy Ankara – tudván tudva, hogy a válság megoldásában kulcsszerepe van – kizárólag a saját belpolitikai érdekeit szem előtt tartva szabja meg az együttműködés feltételeit, keresi szövetségeseit. A vízummentesség követelésével olyan feltételt szabott az EU-nak, amit aligha lehet teljesíteni, így azon se csodálkozhatunk, hogy ezek után Erdogan a Nyugat által cserben hagyva érzi magát. A puccs feltételezett kezdeményezőjének, az időközben terroristává „előléptetett”  Fetullah Gülennek  a kiadatási ügye az Egyesült Államokkal borzolja a kedélyeket. Gülent az amerikaiak semmilyen körülmények között nem fogják kiadni, s feltételezem, hogy a személyi védelmét jelentősen megerősítették.

Teljes cikk

Hóvári János

külügyi szakértő, főigazgató

Török kálvária és útkeresés

2016. augusztus 25.

Törökország régóta nem volt olyan kaotikus helyzetben, mint most. Mély ellentétek jöttek a felszínre, amelyek benne feszülnek a török múltban és a hatalmas ország eltérő regionális hagyományaiban. Van olyan török, aki nyugati kívánna lenni, van olyan, aki keleti. Van olyan, aki hithű muszlim, s van olyan, aki ateista. Sőt, olyanok is vannak, s nem is kevesen, akik mindenből akarnak egy kicsit. Hogy ebből mi jön ki végeredményként, az többnyire attól függ, ki mellé mennyi szavazó áll. Nem kétséges, hogy az ország legnagyobb politikai erejét a Recep Tayyip Erdoğan vezette Igazság és Fejlődés Pártja adja, amely az összes szavazók közel felével rendelkezik, s a választási matematika függvényében csúszik hol az 50 százalék fölé, hol az alá.

A párt tagjait és támogatóit, akik, a modern kommunikáció eszközeivel is élni tudnak, leginkább az anatóliai (inkább belső-anatóliai s nem tengerparti) tömegek alkotják, akik a jelenlegi elnök, a korábbi miniszterelnök, feltétlen hívei. Mivel milliós csoportjaik élnek Isztambulban és más török nagyvárosokban, így a török társadalom minden szögletében meghatározóak: Isztambulban például már több anatóliai gyökerű család él, mint ruméliai. Az Igazság és Fejlődés Pártja sok tekintetben szemben áll a kemálizmussal, azzal az ideológiával, amely a Török Köztársaságot megteremtette és nyugati útra terelte. A párt ideológusai elismerik Musztafa Kemál Atatürk szerepét az antant és a görögök elleni nemzeti honvédő háborúban, de túlzottnak tartják azt az erőszakos westernizációt, amit Atatürk és mögötte hadserege, az országra erővel rákényszerített. Nem kétséges, hogy Atatürk rendszere diktatórikus volt: a török vezér csak így látta megvalósíthatónak hazája nyugatosítását és nemzeti alapra helyezését.

Teljes cikk