A rijádi változásokra főleg azért volt szükség, mert a kőolaj világpiaci ára 2011 óta folyamatosan esik, s már hosszú ideje hordónként 40 USD alatt van. A szaúdi jóléti költségvetés az elmúlt években hatalmas hiányt halmozott fel, de a külföldön fialtatott szaúdi pénzalapok is jócskán megcsappantak. A jólléti állammal való „első szakítás” nyilvánvalóan nem fog népszerűséget hozni az uralkodó családnak, mert az országban kevesen értik meg, hogy a vezetés hosszas halogatás után végre meghozta az első olyan komoly döntést, amelynek sikere esetén Szaúd-Arábia az olajkorszak után (ez még ugyan fél száz év, vagy még több) is működőképes állam maradhat. Abdullah király, aki 2015 januárjában hunyt el, talán az Arab Tavasz eseményei miatt, nem mert meghozni olyan fontos döntéseket, amelyek révén az általános hangulat romolhatott volna az országban. A rijádi vezetésre ugyanis évek óta hármas nyomás nehezedik: a szaúdiak és velük együtt az odatelepedett milliók mind szeretnék megőrizni az adómentes jóléti államot; a demokrata arabok vallásosok és szekulárisok egyaránt demokratikus fordulatot szeretnének elérni, és ezt követelik nyugati támogatással; a dzsihadista iszlám fundamentalisták pedig elsődlegesen Washington-barátsága miatt szeretnék megbuktatni az Al-Szaúd dinasztiát, vagy annak legalább azt az ágát, amely fél évszázad óta vezeti az országot. A jelenlegi vezetésnek így aztán otthon és külföldön is megannyi ellenfele és ellensége van.