Ez a menetrend borult fel a párizsi merényletekkel.  Emberéletek kioltásával Európa szívét érte a támadás, s nem csak a helyszín révén, hanem az alapvető emberi jog, a szólásszabadság kiirtásának szándéka miatt. Attól függetlenül, hogy ki mennyire tudott azonosulni a Charlie Hebdo szellemiségével, ki mennyire szerette vagy sem, amit a lap képviselt, az Európai Unió egységesen lépett fel és mondott nemet az erőszakra. Imponáló látványt nyújtott a kart karba öltve menetelő állam- és kormányfők hada. Ha rettenetes volt is az alkalom, de arról szólt, Európának, ha bajban van, helyén van az esze és a szíve. Persze jelentek meg felhangok az európai sajtóban, hogy kinek nem kellett volna ott lennie az eseményen, de a XXI. század szabad világában ennek inkább az ellenkezőjén kellett volna csodálkozni. „Nem engedhetjük, hogy különbséget tegyünk az országok között és stigmatizáljunk egyeseket” – szólt nagyon egyértelműen a francia köztársasági elnöki nyilatkozat.