szabadkereskedelem” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 3

Oláh Dániel

A Vezetőképző program hallgatója, Mathias Corvinus Collegium

Zárt ajtók mögöTTI Partnerség

2016. május 03.

Miközben a hazai közvélemény figyelme egyre inkább a migránskvóták elleni népszavazásra irányul, Hollandiában az ellenzéki szocialisták támogatásával a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségről (TTIP) szóló népszavazáshoz gyűjtenek aláírásokat. A két kezdeményezés több szempontból is hasonló: eltérő mértékben, de a bevándorlási nyomás kezelése és a transzatlanti partnerség is hosszú távon formálja majd az unió társadalmát és gazdaságát. Emellett mindkét téma alkalmas a választók mozgósítására, noha a majdani népszavazások eredményeinek elsősorban szimbolikus jelentősége lesz.

Viszont amíg a bevándorlási hullám kezelésének folyamata csaknem élőben követhető, a TTIP tárgyalásai zárt ajtók mögött zajlanak. Így, bár a Brüsszelben tartott februári, tizenkettedik tárgyalási forduló a tárgyaló felek reményei szerint már az utolsók közé tartozik, a közvélemény a megállapodás tartalmával csak a tárgyalások után ismerkedhet meg. Ennek időpontját a kezdeti 2015 decemberi határidő túllépésével a folyamat ismerői már 2019-2020-ra teszik, mivel a megállapodás hatásai túlzottan jelentősek ahhoz, hogy bármely fél elhamarkodott engedményeket tegyen. Addig viszont az európai parlamenti és a tagállami képviselők is csak a dokumentumok egy részét tekinthetik meg az erre kijelölt olvasótermekben. Jól érzékelteti a közvélemény kizárását Katja Kipping német képviselőnő, aki szerint a képviselőknek bemutatott dokumentumokban megjelenő gépelési hibák is azt a célt szolgálják, hogy a tilalom ellenére elektronikus másolatot készíteni tudó és azt közzétevő politikusok később azonosíthatók legyenek.

Teljes cikk

Oláh Dániel

A Vezetőképző program hallgatója, Mathias Corvinus Collegium

Pozitív nulla

2016. május 21.

KAREL DE GUCHT: Teljesen nyilvánvaló, hogy az egyezmény növekedést fog hozni, és több jövedelmet a polgárainknak. Biztos vagyok benne, hogy munkahelyek százezreit fogja megteremteni. RIPORTER: De a saját tanulmányaik 0,05% növekedésről számolnak be, ez nem az a nagy növekedés amiről beszél. KAREL DE GUCHT: Szakítsuk meg a felvételt kérem! […] KAREL DE GUCHT: Először is nem százalékokkal kell érvelnünk. RIPORTER: De már elnézést, Ön teszi ezt.

Így bizonytalanította el a német dokumentumfilmes az unió (korábbi) kereskedelmi biztosát a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség (TTIP) várható jólétnövelő hatásaival kapcsolatban, noha kevés embernek volt nagyobb hozzáférése a tárgyalásokról szóló információkhoz mint a biztosnak. Egy szabadkereskedelmi övezettől joggal várható a termelés, a kereskedelem és a jólét növekedése, jelen esetben viszont – amint arra előző írásunkban utaltunk – az alacsony vámok miatt azok lebontásából már nem lehet jelentős növekedést várni. De mekkora gazdaságélénkítést eredményezhet az egyéb, szabályozási akadályok megszüntetése illetve a szabályozások harmonizálása?

Teljes cikk

Győri Enikő

Magyarország madridi nagykövete, volt EU államtitkár

Növekvő problémák, áttörés nélkül – csöndes csúcs Brüsszelben

2016. október 24.

Már eddig is minden politikus és szakértő azt hajtogatta az utóbbi időszakban, hogy az Európai Unió egyszerre szenved migrációs, külső és belső biztonsági, valamint bizalmi válságban, ráadásul még mindig nem találta meg a kiutat a 2008-ban kezdődött gazdasági krízisből. Hogy az elmúlt pár évben ebből éppen melyik problémahalmaz volt a legsúlyosabb, az az aktuális fejleményektől függött. A múlt héten mindez egy további dimenzióval bővült Vallónia jóvoltából: a 3,5 milliós belga tartomány megálljt parancsolt a szövetséges Kanadával kötendő szabadkereskedelmi egyezménynek. Mindezen a múlt csütörtök, pénteki csúcs sem tudott segíteni. Jelentős lépések, megoldások nem születtek, maradt a szómágia, különösebb hatás nélkül.

Az európaiak közössége továbbra sincs jó formában. Ha bármelyik tagállamban megkérdezték mostanában egy konkrét kérdésről a polgárok véleményét, jó eséllyel elutasító válasz született. Nézzük csak az idei év mérlegét: a hollandok Ukrajnával nem kívánták szorosabbra fűzni a szálakat, a britek egyenesen a kilépésre szavaztak, a magyaroknak pedig eszük ágában sincs átengedi a döntés jogát Brüsszelnek a bevándorlás kérdésében. Most pedig a vallonok üzentek, hogy nem kérnek a két éve kitárgyalt szabadkereskedelmi megállapodásból, melyet az EU a világ problémamentes államával, a nyugati értékközösség tagjával, Kanadával  kötne. Az ügy szinte ellopta a showt az egyébként továbbra is megoldatlan migrációs válságtól.

Teljes cikk