A szálak a neves zeneszerzőig, Bartók Béla és Kodály Zoltán kortársáig, Dohnányi Ernőig vezetnek vissza, akinek életéről a hetvenes évek közepén jelent meg az első komoly monográfia, Vázsonyi Bálint tollából. A szerző – s ez a politikai hitelesség szempontjából fontos - annak a Vázsonyi Vilmosnak az unokaöccse, aki az 1910-es évek végén igazságügy-miniszterként az első zsidó származású kormánytag volt. Vázsonyi Bálint, maga is Dohnányi-tanítvány, 1956-ban követte mesterét az amerikai emigrációba. Hosszú évek múltán először írta le, hogy a II. világháború után milyen aljas módon vádolták meg a világhírű muzsikust azzal, hogy együttműködött a nyilasokkal, és hogyan volt képes a kommunista propagandagépezet, a Dohnányinál jóval tehetségtelenebb pályatársak és más, a lejáratásában érdekelt körök segítségével már-már ellehetetleníteni az emigráns Dohnányi Ernőt. A vádak alapját egy filmhíradó részlet képezte, melyen a zeneszerző-zongoraművész kezet fog Szálasi Ferenccel. Dohnányi Ernő 1960-ban meghalt, de műveit továbbra is csak igen ritkán játszották.