rajoy” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 2

Győri Enikő

Magyarország madridi nagykövete, volt EU államtitkár

Kékből bíborba? Spanyolország két választás között

2015. június 18.

A hétvégén iktatták be Hispániában az új polgármestereket. A május 24-ei önkormányzati és részleges tartományi választásokat a szavazatok számát tekintve ugyan a kormányzó Néppárt (PP) nyerte, de győzelme „pirruszi”, hiszen csak relatív többséget ért el. Az ellenzéki, többnyire radikális baloldali formációk paktumok révén saját jelöltjeiket juttatják a legnagyobb városok polgármesteri székébe. A koalíciókötés fortélyait most tanulja a kétpártrendszerhez szokott ország.

2011-ben majdnem olyannyira kék lett Spanyolország választási térképe, mint amennyire narancssárga Magyarországé 2010-ben és 2014-ben. A Néppárt (PP) akkor, ha nem is kétharmados, de kényelmes abszolút többséget szerzett a parlamenti választásokon, s fél évvel korábban az önkormányzatiakon is. A spanyoloknak akkorra ugyanis elegük lett a két cikluson át kormányzó szocialistákból (PSOE), és a PP-nek szavaztak bizalmat. A jobbközép kormánynak – kissé ismerős – a válságkezelés jutott: elszabadult deficit, szárnyaló munkanélküliség, bankcsőd, sőt, államcsőd közeli helyzet. A legtöbben, főleg külföldön, de a nagy ibériai cégek egy része is, igyekeztek rávenni Rajoy miniszterelnököt, hogy kérjen mentőcsomagot, de ő ezt okos manőverekkel elhárította. Végül egy bankszanálási alapot kaptak, s megúszták program nélkül. Ortodox gazdaságpolitikával, komoly szerkezeti reformokkal az ország ki is kecmergett a legrosszabból; minden előrejelzés szerint 3 százalék feletti lesz idén a növekedés, csökken a hiány, apad a munkanélküliség. A kormánypárt retorikája pontosan ezekre az eredményekre épít, ezektől várja az idei politikai megmérettetéseken, hogy újrázhasson és folytathassa a munkát.

Teljes cikk

Győri Enikő

Magyarország madridi nagykövete, volt EU államtitkár

Spanyolország választott, de nem döntött

2015. december 22.

Amit minden elemző és felmérés várt, bekövetkezett: megszűnt a kétpártrendszer az Ibériai-félsziget nagyobbik államában. A spanyol demokrácia 37 éve eddig arról szólt, hogy hol a Néppárt (PP), hol a szocialisták (PSOE) ragadták magukhoz a kormányrudat, néha rászorulva kis tartományi nacionalista pártok többnyire külső támogatására. Ennek annyiban vége, hogy megjelent két középerő, a szélsőbaloldali, anarchista Podemos, illetve a liberális Ciudadanos. Forradalom azonban nincs, a hagyományos két párt a parlamenti mandátumok 61%-át birtokolja. A régi kasztot tehát nem dobták ki a spanyolok, csak egy kis vérfrissítést vittek a rendszerbe. No és tették ezzel szinte megoldhatatlanná a kormányalakítás című feladványt. Az üzenet egyértelmű: tessék végre egymással szóba állni és politikát csinálni!

A jelenleg kormányzó spanyol Néppárt a voksok 28,7%-ának megszerzésével egyértelműen, a második helyezett szocialistákra közel 7%-ot verve megnyerte a választásokat, ami négyéves válságmenedzselést követően, a komoly vérveszteség – három és fél millióval kevesebb szavazat – ellenére komoly siker. Az azonban, hogy ki ülhet be a Moncloa palotába, nyitott kérdés. A PP elvesztette a kormányalakítás szempontjából döntő jelentőségű abszolút többségét az alsóházban, a Kongresszusban, hiába tartotta meg ugyanezt a Szenátusban. A szocialisták, bár maradtak másodikak, történelmük legrosszabb eredményét érték el (22,02%; 90 mandátum, 1,5 millióval kevesebb szavazat, mint 2011-ben). A választások nagy „nyertese” a szélsőbaloldali Podemos („Meg tudjuk csinálni”), amely új erőként, okos kampánnyal, középre húzódva, a becsléseken felül teljesítve ért el harmadik helyezést (20,66%; 69 mandátum). A várakozásokhoz és mérésekhez képest rosszabbul szerepelt a feltörekvő, szintén új, a médiában a Podemoshoz hasonlóan futtatott liberális párt, a Ciudadanos (C’s, „Polgárok”, 13,8%, 40 mandátum). Így aztán egyik ideológiailag egymáshoz viszonylag közel álló pártcsoportnak sincs megfelelő többsége (a 350 fős törvényhozásban 176 mandátum). Kormányozni, vagy akár csak miniszterelnököt beiktatni így vagy az ideológiai palettán átnyúlva lehet csak, vagy a nemzetiségi pártok támogatásával, ami erősen megnöveli a zsarolási potenciáljukat.

Teljes cikk