néppárt” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 3

Győri Enikő

Magyarország madridi nagykövete, volt EU államtitkár

Kékből bíborba? Spanyolország két választás között

2015. június 18.

A hétvégén iktatták be Hispániában az új polgármestereket. A május 24-ei önkormányzati és részleges tartományi választásokat a szavazatok számát tekintve ugyan a kormányzó Néppárt (PP) nyerte, de győzelme „pirruszi”, hiszen csak relatív többséget ért el. Az ellenzéki, többnyire radikális baloldali formációk paktumok révén saját jelöltjeiket juttatják a legnagyobb városok polgármesteri székébe. A koalíciókötés fortélyait most tanulja a kétpártrendszerhez szokott ország.

2011-ben majdnem olyannyira kék lett Spanyolország választási térképe, mint amennyire narancssárga Magyarországé 2010-ben és 2014-ben. A Néppárt (PP) akkor, ha nem is kétharmados, de kényelmes abszolút többséget szerzett a parlamenti választásokon, s fél évvel korábban az önkormányzatiakon is. A spanyoloknak akkorra ugyanis elegük lett a két cikluson át kormányzó szocialistákból (PSOE), és a PP-nek szavaztak bizalmat. A jobbközép kormánynak – kissé ismerős – a válságkezelés jutott: elszabadult deficit, szárnyaló munkanélküliség, bankcsőd, sőt, államcsőd közeli helyzet. A legtöbben, főleg külföldön, de a nagy ibériai cégek egy része is, igyekeztek rávenni Rajoy miniszterelnököt, hogy kérjen mentőcsomagot, de ő ezt okos manőverekkel elhárította. Végül egy bankszanálási alapot kaptak, s megúszták program nélkül. Ortodox gazdaságpolitikával, komoly szerkezeti reformokkal az ország ki is kecmergett a legrosszabból; minden előrejelzés szerint 3 százalék feletti lesz idén a növekedés, csökken a hiány, apad a munkanélküliség. A kormánypárt retorikája pontosan ezekre az eredményekre épít, ezektől várja az idei politikai megmérettetéseken, hogy újrázhasson és folytathassa a munkát.

Teljes cikk

Győri Enikő

Magyarország madridi nagykövete, volt EU államtitkár

Katalónia választott – vagy mégsem?

2015. október 01.

Azt már megszoktuk, hogy választások után a versengő pártok mindegyike igyekszik a saját diadalaként feltüntetni a történteket. Ez Katalóniában sem történt másképp a vasárnapi voksolás után. A függetlenség-pártiaknak megvan a mandátumtöbbségük a katalán törvényhozásban, de a szavazatoknak csak kevesebb, mint a felét érték el, így az uniópártok szerint az önállósodás ügye kellő legitimáció hiányában halott. Ami bizonytalan, az a jövő, ami biztos: a Madridban kormányzó Néppárt (PP) hatalmasat bukott.

Katalónia az elmúlt húsz évben szívós munkával nevelte ki a függetlenségpártiak táborát. Túlnyomó többségük nem is katalán származású. A mára 7,5 millió lakosú spanyol tartományban az elszakadás hívei elsősorban a betelepülők közül kerülnek ki. Ahogy emlegetni szokták, a nyolc katalán vezetéknévvel rendelkezők (tehát tisztán katalánok, minden nagyszülő oldaláról) jórészt kettős identitásúak, s igen nehezen élik meg, hogy arra akarják rábírni őket, válasszanak a spanyol, illetve a katalán mivoltuk között. A polgárháborút követően (Barcelona a köztársaságpártiak fellegvára volt) sok munkás érkezett Katalóniába a szegényebb spanyol tartományokból, elsősorban Andalúziából, ami határozottan segítette Barcelona felemelkedését.

Teljes cikk

Győri Enikő

Magyarország madridi nagykövete, volt EU államtitkár

Járt utat a járatlanért? Spanyolország biztonsági játékkal újra középre tart

2016. június 29.

A kétszeres címvédő spanyoloknak tegnap Olaszország jóvoltából befejeződött a foci EB, s az okokat legalább annyian s olyan terjedelemben elemzik, mint a vasárnap esti választások meglepetés erejével ható végeredményét. Június 26-a győztese kétség kívül a 2011 óta abszolút többséggel hatalmon levő Néppárt (PP); decemberhez képest hétszázezerrel több szavazatot kapott, így 13 plusz mandátummal 137-re tett szert a 350 tagú Kongresszusban. A baloldal és a liberálisok teret vesztettek, a hagyományos közép, ha enyhén is, de erősödött. Ám hogy milyen kormány jön ki ebből, még senki nem tudja.

Az Ibériai-félsziget lakóit azért szólították újra az urnákhoz, mert a téli választások eredményéből öt hónap próbálkozás után sem állt össze a parlamenti kirakósjáték. Súlyos véráldozattal, de nyert akkor a PP; legelutasítottabb pártként (ne felejtsük, nekik jutott a szocialista Zapatero-kormány utáni romeltakarítás, s Spanyolország visszarántása a pénzügyi szakadék széléről) azonban senki nem akart nemhogy koalícióra lépni velük, de még csak megállapodni sem. Így aztán Mariano Rajoy miniszterelnök, bölcs módon, meg sem próbálta a kormányalakítást. A feladatnak nekiugrott a második helyezett szocialisták (PSOE) első embere, Pedro Sanchez, de neki sem sikerült. A frissen bejutott liberális középpárttal, a Ciudadanos-szal (C’s) ugyan dűlőre jutott, de ez nem volt elegendő, elveszítette a parlamenti szavazást. Erősen kokettált a szélsőbaloldali, a fennálló rendszert alapjaiban megkérdőjelező, a lófarkas Pablo Iglesias által vezetett Podemosszal, de aztán a párt öregjei nem hagyták, hogy lepaktáljon velük. No meg ahhoz a liberálisoknak sem fűlött a foguk.

Teljes cikk