New Yorkot sokszor szokták valamiféle globális kulturális fővárosként említeni. Ebben van is némi igazság, még akkor is, ha az egyetemes kultúrához összességében sokkal nagyobb hozzájárulást adó európai városok nevében akár tiltakozhatnánk is. A helyzet azonban mégis az, hogy aktuálisan nincs a Földön még egy olyan város, amely kulturális találkozási pontként nagyobb szerepet játszana a legnagyobb amerikai metropolisznál. És hogy kiket is köt össze ez a találkozási pont? A zajló, pörgő és nem utolsósorban nagy összegeket megmozgató szereplők közül szinte valamennyit: menő kortárs képzőművészeket, fotográfusokat, gyűjtőket, művészeti alapítványokat, galériákat, keresett művészeti iskolákat, az angol nyelvű drámairodalom sikerdarabjait, hatalmas presztízsű hangversenytermeket, operát – sorolhatnánk még – és témánk szempontjából leginkább kiemelkedő tényezőként: óriási hatású múzeumokat szenzációs gyűjteményekkel. Mindehhez pedig társul egy relatív kis földrajzi térben összpontosuló értő, művelt és nem utolsósorban jól fizető közönség, amelynek tagjai kiéhezett ragadozóként vetik rá magukat mindenre, ami értékes, vagy legalább is, amiről a New York Times kritikusa ezt írta.