Ugye emlékszünk még az öt évvel ezelőtti vitáinkra a sajtószabadságról? Bár mostanság már csak néhány Magyarországgal kapcsolatos publicisztikai sztereotípiákat ismételgető írásban találkozunk a váddal, az akkori viták, gesztusok, akciók mégis csak maradandó nyomot hagytak – azokban mindenképp, akik – mint én is – közvetlen közelről tapasztalhatták meg a médiatörvény által kiváltott nemzetközi reakciókat. Az egyeztetések az Európai Bizottsággal, melyek eredményeként 4 ponton kellett változtatni a szabályozáson, nem vetettek véget a polémiának, a szervezeti kérdések, a közmédia helyzete kapcsán évekig kellett még vitázni különböző fórumokon arról, hogy az új magyar törvény sérti-e, s ha igen, mennyire sérti a sajtószabadságot. Emlékszünk az üres címlappal megjelent napilapokra, az Európai Parlamentben letapasztott szájjal is cenzúrát kiáltó képviselőkre.
S ahogy az ember nolens volens elmerült az európai médiaszabályozás részleteiben, s persze ahogy az idő a különböző wiki- és egyéb leaks botrányokkal, kiszivárgott lehallgatási jegyzőkönyvekkel egyre csak múlt, a médiatörvény néhány botrányosnak vélt részletéről kiderült, hogy – bár lehet, hogy olykor elnagyoltan lett megfogalmazva – világszerte ismert dilemmákra igyekszik választ adni, melyeket egy rövid kérdésben is össze lehet foglalni: Hogy egyeztethető össze a szabadság alapvető követelménye a biztonság alapvető igényével?
