kancellár” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 5

Két születésnap

2015. április 03.

Prőhle Gergely

volt nagykövet

Hosszas történetfilozófiai fejtegetések nem férnek egy blogposzt kereteibe, s a születésnapi laudáció sem feltétlenül ide illő műfaj. Ugyanakkor mégis csak érdemes megemlékezni két olyan személy születésének kerek évfordulójáról, akik döntően befolyásolták Európa fejlődését, jelenlegi állapotát. Két kancellárról van szó, vagyis a szó eredeti értelme szerint az uralkodó melletti első hivatalnokról. Ugyanaz a hivatal, két gyökeresen eltérő történelmi helyzetben. Két teljesen eltérő személyiség: a szigorú porosz, protestáns vaskancellár és a nem kevésbé szigorú, ám Rajna-vidéki katolikus háttere által joviálisabb Helmut Kohl.

Az április 1-i születésű Bismarck szinte már életében legendává nemesült, s az érdekes az, hogy manapság is szinte valamennyi német politikai irányzat megtalálja benne azt, amiért így vagy úgy példaképének tekintheti. A hadi sikerek nyomán 1871-ben létrejövő egységes német állam persze önmagában is egy óriási vívmány volt az évszázados széttagoltság után, ami ugyanakkor azt a máig tapasztalható kulturális gazdagságot ajándékozta a németeknek, ami csak a kisebb-nagyobb területi központokban regnáló ambiciózus hercegeknek, grófoknak, kiskirályoknak volt köszönhető. Az egységes államszerkezet megteremtése, a belső vámhatárok eltörlése mellett a szociális ellátás megszervezése, s ezáltal az állam szerepének máig ható definíciója volt az, ami a rohamosan iparosodó Németország ideális szervezeti kereteit megteremtette. S bár Bismarck gyűlölte a szociáldemokratákat, intézkedései által mégis támogatta, megerősítette azt a társadalmi osztályt, ami önmagát megszervezve az erős szociáldemokrácia melegágya lett. Hasonló hatása volt erős katolikus-ellenes Kulturkampfjának is (igen, ezt a nálunk is oly gyakran használatos szép fogalmat is a vaskancellárnak köszönhetjük), hiszen ezáltal erősödött meg és egységesült, nyert politikailag is értelmezhető alakzatot az a katolikus tábor, aminek legsikeresebb képviselői néhány évtizeddel később Konrad Adenauer és Helmut Kohl lettek.

Teljes cikk

Szalay-Bobrovniczky Vince

történész, Magyarország korábbi ausztriai nagykövete (2010-2014)

A következetlenség következménye: Faymann bukása

2016. május 10.

Werner Faymann osztrák kancellár 2016. május 9-én azonnali hatállyal lemondott a kormányfői és a Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöki posztjáról. A bejelentés időpontja váratlan volt, a lemondásra ugyanakkor egy idő óta számítani lehetett. Mindeközben pedig zajlik Ausztria történetének eddig legérdekesebb választási kampánya, melynek során biztos, hogy olyan politikai hátterű elnök foglalja el a hivatalát a Hofburgban, amilyen államfője Ausztriának még nem volt. Vagy kék (szabadságpárti) vagy zöld. Felfordulás az osztrák politikában, kék-zöld foltokkal. Mi történik Ausztriában?

Faymann pragmatikus baloldali politikusnak számít. Politikai profilja nem mutat erős kontúrokat, de megbízhatóan, nagyobb megrázkódtatások nélkül  látta el a kormányfői feladatokat. Különösebb affinitása a külügyekhez soha nem volt, talán ezért is történhetett meg az, hogy pont egy ilyen kérdésben botlott el. Természetesen a menekültügyről van szó.

Teljes cikk

Szalay-Bobrovniczky Vince

történész, Magyarország korábbi ausztriai nagykövete (2010-2014)

Magyarország felértékelődött Ausztriában

2016. augusztus 01.

Osztrák kancellár hosszú évek óta nem járt hivatalosan Magyarországon. A magyar miniszterelnök és osztrák partnere klasszikus kétoldalú megbeszélést legutóbb 2012 nyarán folytatott Bécsben, ebben az időben még Faymann volt a kancellár, Kern az Osztrák Államvasutak elnöke – én pedig még bécsi magyar nagykövet. Faymannt hatökrös szekérrel sem lehetett Budapestre vonszolni, mert nem látta benne az osztrák érdeket. Sőt, szociáldemokrataként félt attól, hogy a szoros együttműködés Orbán Viktor Magyarországával gyanússá teheti őt európai párttársai előtt.

Aztán idén felváltotta Faymannt a pragmatikus gondolkodású Christian Kern és fordított a logikán. Ausztriában felismerték, hogy nem lehet mindennapos harcot vívni Magyarországgal és kormányával, mert az osztrák nép többsége számos kérdésben, így kiemelten a migráns-politikában a magyar állásponttal ért egyet és értetlenséggel fogadja a politikai korrektség diktálta átgondolatlan „Willkommenskultur”-t. De nem csak az emberek, hanem az osztrák politikai szereplők, a pártok is immáron úgy látják: a menekültáradatot meg kell állítani.

Teljes cikk

A megzavarodott iránytű

2016. szeptember 07.

Prőhle Gergely

volt nagykövet

Vasárnap este óta küszködnek a rádióállomások szpíkerei a Mecklenburg-Előpomeránia név kiejtésével, újra és újra nekifutva a nyelvtörőnek sem rossz tartomány emlegetésének. Nem csoda, hogy nincs gyakorlatuk benne, hiszen amúgy alig hallani Németország észak-keleti szegletéről. Az ország egyik legelmaradottabb vidéke – bár bővelkedik a természeti és művészeti szépségekben – hagyományosan egy alacsony lélekszámú, gazdasági nehézségektől sújtott terület, ennek megfelelően sok társadalmi feszültséggel. Rostock, Stralsund, Greifswald vagy Wismar, mint egykori Hanza-városok őriznek valamit az egykor oly jól működő tenger-melléki kereskedelmi szövetség gazdagságából, a Caspar David Friedrich képeiről ismert valóban festői Rügen szigete a császári Németország elitjének, majd persze a náci és kommunista főnökök egykori kedvelt üdülőhelyének státuszából, de amúgy az egész tartomány a központi állami szubvenciók és az uniós támogatások egyik legfőbb kifizetőhelye.

Politikai jelentősége sem számottevő, ugyanakkor a politológiai elemzések számára érdekessé teszi a tartományt a gazdasági nehézségekből és társadalmi feszültségekből levezethető választói fluktuáció, a nem hagyományos pártok időről időre történő megerősödése, majd gyengülése. Így szerzett magának Mecklenburg-Vorpommern kétes hírnevet 1998-ban, amikor az újra egyesített Németország történetében először lett a tartományi kormánykoalíció tagja az egykori NDK kommunista pártjának utóda, a PDS. És persze itt, a Rügent is magába foglaló viharos tengermelléken van Merkel kancellár választókörzete is, amit a nagyasszony az utóbbi időben toronymagas támogatottsággal mindig meg is nyert. Ez teszi manapság igazán izgalmassá a vasárnapi tartományi választást a nemzetközi hírek iránt érdeklődők számára, akik amúgy valószínűleg észre sem vennék, hogy Németország e távoli sarkában voksolásra került sor. Az Alternatíva Németországért (AfD) párt látványos előretörése „a kancellár tartományában” persze a politikai blikkfang iránt vonzódó szerkesztőket és ilyen-olyan elemzőket rögtön a „vég kezdetének”, vagy a kancellári „élethalálharc” vizionálására csábítja – lelkük rajta! A helyzet azonban ennél összetettebb, amint ezt már a menekült-kérdés és a német belpolitika, valamint mindennek hazai recepciója kapcsán megszokhattuk.

Teljes cikk

A stabilitás embere

2016. november 15.

Prőhle Gergely

volt nagykövet

Június 6-án Joachim Gauck német szövetségi elnök bejelentette, hogy nem kívánja magát egy második elnöki periódusra is jelöltetni, így 2017 március 17-én megválik hivatalától. A közlés módja, a felolvasott szöveg pátoszmentessége, természetessége, realizmusa méltó volt az elmúlt négy évben magának nagy hazai és nemzetközi tekintélyt kivívó egykori evangélikus lelkészhez és kelet-német ellenállóhoz, aki az újraegyesítés után a titkosszolgálati múltat feltáró hivatal elnöke lett. Az indoklás egyszerű: „Bár hálás vagyok azért, hogy jól vagyok – mondta, „a 77 és 82 éves korom közötti életszakasz más, mint amiben most vagyok, s nem szeretném azt az energiát s vitalitást feltételezni, amit magam nem tudok garantálni.” Világos beszéd.

Gauck döntése a német belpolitika szempontjából nagyon fontos, hiszen a 2017 októberében esedékes szövetségi parlamenti választás előtt, a migrációs válság nyomán átalakuló politikai paletta ismeretében egy újabb bizonytalansági tényező, újabb politikai alkudozások szükségessége súlyosan megterhelhetné az amúgy is feldúlt közéletet. Ugyanakkor persze az ügy jelentősége nemzetközi horderejű is, mivel Gauck személye, elnöki szerepfelfogása, mint klasszikus rendszerváltó értelmiségié, tanulságokkal szolgálhat az egész közép-kelet-európai térségben. Nem véletlen, hogy Ilves észt elnök, 2012-ben az egész poszt-szovjet térség számára bátorító üzenetnek nevezte Gauck megválasztását. A legerősebb európai hatalom első emberének rendszerváltó tapasztalata az egész kontinens politikai diskurzusára befolyással bírt, még ha az elnöki hatalom Németországban ugyanannyira formális is, mint nálunk. De éppen e hasonlóság miatt lehet érdekes számunkra az is, hogy miként lehet a formális szerep ellenére határozott arcélt adni az elnöki szerepfelfogásnak.

Teljes cikk