juncker” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 5

Jamniczky Zsolt

Igazgatósági tag, E.ON Hungária Zrt.

Energiaunió –avagy Szén és Acélközösség 2.0?

2015. február 26.

Az Európai Bizottság Energiaunióra vonatkozó javaslatának hivatalos bemutató videója* Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én elhangzott, híressé vált nyilatkozatának egyik kulcsmondatával indul: „Európát nem lehet egy csapásra felépíteni, sem pusztán valamely közös szerkezet kialakításával integrálni. Konkrét lépésekre, de mindenekelőtt a tényleges szolidaritás megteremtésére van szükség.” De vajon helyes-e párhuzamot vonni az Európai Szén- és Acélközösség, s így végső soron az Európai Unió létrehozását eredményező kezdeményezés és a most közzétett javaslatcsomag között?

Ha a kezelendő problémát tekintjük, első pillantásra nem nehéz hasonlóságokat felfedeznünk. Annak idején, a német szénhez és kokszhoz történő hozzáférés biztosítása nélkül nem sok remény látszott a francia gazdaság sikeres helyreállítására. A Schuman-tervet ma igazi diplomáciai forradalomként tartják számon, még ha öt év kellett is a kidolgozásához.

Teljes cikk

Győri Enikő

Magyarország madridi nagykövete, volt EU államtitkár

Összekovácsol vagy szétfeszít?

2015. március 07.

Az elmúlt év Brüsszelben azzal zárult, hogy az állam- és kormányfők rábólintottak Juncker bizottsági elnök nagyívű európai beruházásélénkítő csomagjára. Erről a sajtó is bő terjedelemben tudósított. Arról azonban kevesebb hír látott napvilágot, hogy az Unió legáltalánosabb politikai kérdéseit tárgyaló Általános Ügyek Tanácsa december közepén áldását adta egy dokumentumra, mely a jogállamiság tiszteletben tartását kívánja biztosítani.

Nézzük, mit is jelent ez a nyakatekert megfogalmazás. Még 2013 márciusában a német, a holland, a dán és a finn külügyminiszter kezdeményezte, hogy az Unió dolgozzon ki egy eljárást, melyet abban az esetben kellene alkalmazni, ha egy tagállam rendszerszerűen megsérti a jogállamiság alapelveit. Ne legyen illúziónk: a kezdeményezést, bármennyire is magyarázták a dokumentum szerzői, hogy nem rólunk szól, az elmúlt évek magyarországi fejleményei váltották ki. A kiindulópontjuk az volt, miként támaszthat elvárást más országokkal szemben az Unió, különös tekintettel a tagjelöltekre a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok területén, ha ezek érvényesülését saját tagállamaiban sem tudja maradéktalanul biztosítani és kikényszeríteni. Ott van ugyan az atombombaként aposztrofált hírhedt 7. cikk az Unió alapító szerződésében, mely pontosan leírja, miként kell eljárni, amennyiben egy tagállam megsérti az Unió alapértékeit, de úgy érezték, kellene valami puhább fegyver, amivel az eltévedt báránykát még időben vissza lehet terelni a karámba.

Teljes cikk

Európai védelem – illúziók nélkül

2015. március 11.

Prőhle Gergely

volt nagykövet

Semmi esetre sem szeretnék beállni azok sorába, akik teli szájjal szidják az Európai Uniót, még ha újra és újra meg is kell állapítanunk: cselekvőképesség dolgában lenne még javítani való. Az Euro-csoport pénzügyminiszterei - láthatóan a végső elkeseredés határán - eredménytelenül zárták a görögországi reformlépésekről szóló tanácskozásukat, miközben Görögország hol az Oroszország-politikában, hol a menekültügy kezelésében akarja revolverezni Brüsszelt – 76 milliárd eurós adóhátralékkal a puttonyában.

Recseg – ropog az európai szolidaritás, mert ugye azért azon nem csodálkozhatunk, ha a gazdag északi államok adófizetőinek egyre nehezebb elmagyarázni a közös felelősségnek az egyes emberre vetített következményeit. Márpedig ha a szolidaritás ennyire gyenge lábakon áll, akkor valaminek történnie kell ahhoz, hogy Európa országai, és főleg azok polgárai, a jelenleginél jobban át tudják élni a közös kontinens iránti elkötelezettségüket.

Teljes cikk

Cseke Bence

MCC alumnus, nemzetközi kapcsolatok elemző

Migrációs (sokk)hatások - a számok nyelvén

2015. december 01.

Miközben az európai polgárok elkezdtek felocsúdni a párizsi terror okozta letargiából, lassan mindenki számára világossá válik, hogy az uniós menekültpolitikát teljesen új alapokra kell helyezni, amely a gyakorlatban is biztosíthatná a „Fortress Europe” koncepció gyakorlati megvalósulását. Mindennek ellenére a brüsszeli politikai elit egy meghatározó része - élükön Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével – a francia főváros utcáin történt véres események ellenére nem mutat hajlandóságot a közösségi migrációs szabályozás gyökeres átalakítására. Szerintük ugyanis a migráció miatt kialakuló munkaerő-túlkínálat indíthatja be ismételten az európai államok gazdasági növekedését. A gazdasági statisztikák azonban ennek épp az ellenkezőjét bizonyítják, amelyek tükrében Junckerék törekvései csupán szürreális lázálmokként értelmezhetőek. De még ha Junckernek igaza is lenne, mindez megérne annyit, hogy gazdasági érdekeket a társadalmi érdekek fölé helyezve kezelhetetlen kulturális feszültségeket vállaljunk magunkra? Tekintettel a kérdés politikai érzékenységére, érdemes érzelmek nélkül, gazdasági adatokra támaszkodva felmérni a lehetőségeket.

Az uniós állampolgársággal nem rendelkező migráns munkavállalók foglalkoztatása kapcsán kialakult egyik tévhit szerint a migránsok munkaereje az adott állam GDP-jét jelentős mértékben megnöveli. A helyzet azonban ezzel ellentétes, ráadásul ezt már a mostani migrációs válság előtti elemzések is megállapították. Példának okáért egy 2013-as átfogó OECD tanulmány szerint a bevándorlók foglalkozatásának 1 százalékos növekedése átlagosan 0,1 százalékkal járul hozzá az OECD tagállamok GDP növekményéhez, ami marginális hatásnak minősül. Ugyanakkor az egy főre jutó GDP csökken, mivel a GDP növekedési aránya elmarad a migránsok foglalkoztatási arányától. Ráadásul a németországi felmérések szerint az olcsóbb migráns munkaerő alkalmazása az átlagbéreket 0,1 százalékkal csökkentette, miközben 10 migráns munkavállaló átlagosan 3 német foglalkoztatottat szorított ki elsősorban a munkaerőpiac alacsonyabb szakképzettséget igénylő területeiről.

Teljes cikk

Győri Enikő

Magyarország madridi nagykövete, volt EU államtitkár

Túl kicsi vagy túl nagy? Egy éves a Juncker-bizottság

2015. december 10.

Egy évvel ezelőtt lépett hivatalba a Juncker-bizottság, ami mérlegkészítésre késztet. Szűzbeszédében az új elnök – már amennyiben lehet egyáltalán ilyenről beszélni egy Luxemburg miniszterelnökeként 18 éven át szolgáló politikus esetében – anno azt hangsúlyozta, az Uniónak „nagynak kell lennie a nagy ügyekben és kicsinek a kicsikben”. Ezzel azt ígérte, hogy Európa erőteljesebben jelenik meg azokban a kérdésekben, ahol dolga van, azaz ahol az alapító szerződések alapján és talán a józan ész talaján állva is szükség van az összehangolt európai cselekvésre, de nem kívánja feltétlenül európai szintre tolni azokat a döntéseket, amelyek bőven megoldatóak nemzeti, ne adj’ Isten akár alacsonyabb szinten is. Tízpontos programja kellően tágnak bizonyult ahhoz, hogy minden beleférjen, ami azóta is megjelent az európai napirenden, s kevéssé konkrét ahhoz, hogy számon kérhető legyen. Egy év pedig túl rövid idő ahhoz, hogy nagyok lehessenek az elvárásaink. Mindezek alapján akár jó bizonyítványt is kiállíthatnánk az Unió fő javaslattevő szervének vezető testületéről, de van egy alapvető probléma: a kontinens sokkal rosszabb állapotban van, mint volt egy esztendővel ezelőtt. Nem csak egy-egy országot, hanem szinte mindegyiket érik olyan kihívások, melyekre Brüsszel egyelőre nem tudott vagy akart az európai polgárok számára is hitelesnek tűnő megoldási javaslatokkal előállni.

Kétségtelen, hogy az új Bizottság határozottan politikusabb lett és erősebben kezdett kommunikálni. A biztosok a korábbinál nagyobb intenzitással indultak útnak a tagállamokba – mármint oda, ahol erre volt igény és fogadókészség – pontosan azért, hogy mindenhol jobban megértsék, mi folyik Brüsszelben, s mutassák, kíváncsiak mindenki véleményére. Mindennek hiányát sokan felrótták Juncker portugál elődjének, José Manuel Barrosonak, aki két cikluson, azaz tíz éven át sokak szerint túlzottan könyökvédősen, mindenkitől távol „adminisztrált” Európa élén. Az új testületbe sok valóban fajsúlyos politikus került: a nagyágyú Junckeren túl még három volt miniszterelnökből, egy korábbi tartományi miniszterelnökből és 14 egykori miniszterből verbuválta a csapatát. Barrosonak annak idején önmagát is beleszámolva „csak” két volt kormányfő, egy korábbi tartományi miniszterelnök és 11 egykori miniszter jutott. Juncker megújította a testület struktúráját is: a hét alelnök közül egyet elsővé téve az egyenlők között kvázi klaszterekbe rendezte kollégáit. Az alelnökök tulajdonképpen főnökök az egyes területeken, de saját csapatuk nincs, így kénytelenek a hozzájuk tartozó biztosokra támaszkodni, akiket kiszolgálnak az európai köztisztviselőkből álló főigazgatóságok. Ez eredendően kódolt bizonyos feszültséget a rendszerbe, s túl sokat hagy arra, vajon egymással boldoguló személyiségek kerülnek-e össze. Az kétségtelen, hogy kisebb súrlódások ellenére látványos botrányok egyelőre nincsenek, a munka fókuszáltabbá vált. Az elnök tréfái, publikus megszólalásai, sajátos üdvözlési módjai viszont annál inkább keltettek megütközést, s váltak főszereplővé, akár mémek formájában is, a népszerű oldalakon. S azt se feledjük, Juncker megválasztása időben egybeesett a luxemburgi adópolitika visszásságainak felszínre kerülésével („LuxLeaks”).

Teljes cikk