Ne feledjük, hogy a britek nehezen vették tudomásul gyarmatbirodalmuk felbomlását az 1960-as évektől kezdődően. Nem csak gazdasági értelemben, hanem a súlyos geopolitikai pozícióvesztések miatt is. A gyarmati időszak során is mindig arra törekedtek, hogy más európai gyarmatosítókkal fennálló konfliktusaikat a lehető legegyszerűbben oldják meg, fenntartva a status quo-t, például területcserékkel, melyek enyhíthették a feszültséget. A „csereberék” megszokottak voltak a gyarmatosító hatalmak között folytatott diplomáciai gyakorlatban. Lord Salisbury brit miniszterelnök, aki az 1884-85-ös berlini Kongó-konferencián részt vevő brit delegációt vezette, 1890. augusztus 7-én a London Times-nak adott interjújában így nyilatkozott a témában: „[…] egymástól adunk-veszünk hegyeket és folyókat, azzal az egy apró szépséghibával, hogy valójában sohasem tudtuk, hogy pontosan hol is találhatók.” Nem is ez volt a lényeg, hanem a nemzeti érdekek és birodalmi pozíciók védelme.