európaibizottság” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 10

Jamniczky Zsolt

Igazgatósági tag, E.ON Hungária Zrt.

Energiaunió –avagy Szén és Acélközösség 2.0?

2015. február 26.

Az Európai Bizottság Energiaunióra vonatkozó javaslatának hivatalos bemutató videója* Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én elhangzott, híressé vált nyilatkozatának egyik kulcsmondatával indul: „Európát nem lehet egy csapásra felépíteni, sem pusztán valamely közös szerkezet kialakításával integrálni. Konkrét lépésekre, de mindenekelőtt a tényleges szolidaritás megteremtésére van szükség.” De vajon helyes-e párhuzamot vonni az Európai Szén- és Acélközösség, s így végső soron az Európai Unió létrehozását eredményező kezdeményezés és a most közzétett javaslatcsomag között?

Ha a kezelendő problémát tekintjük, első pillantásra nem nehéz hasonlóságokat felfedeznünk. Annak idején, a német szénhez és kokszhoz történő hozzáférés biztosítása nélkül nem sok remény látszott a francia gazdaság sikeres helyreállítására. A Schuman-tervet ma igazi diplomáciai forradalomként tartják számon, még ha öt év kellett is a kidolgozásához.

Teljes cikk

Győri Enikő

Magyarország madridi nagykövete, volt EU államtitkár

Összekovácsol vagy szétfeszít?

2015. március 07.

Az elmúlt év Brüsszelben azzal zárult, hogy az állam- és kormányfők rábólintottak Juncker bizottsági elnök nagyívű európai beruházásélénkítő csomagjára. Erről a sajtó is bő terjedelemben tudósított. Arról azonban kevesebb hír látott napvilágot, hogy az Unió legáltalánosabb politikai kérdéseit tárgyaló Általános Ügyek Tanácsa december közepén áldását adta egy dokumentumra, mely a jogállamiság tiszteletben tartását kívánja biztosítani.

Nézzük, mit is jelent ez a nyakatekert megfogalmazás. Még 2013 márciusában a német, a holland, a dán és a finn külügyminiszter kezdeményezte, hogy az Unió dolgozzon ki egy eljárást, melyet abban az esetben kellene alkalmazni, ha egy tagállam rendszerszerűen megsérti a jogállamiság alapelveit. Ne legyen illúziónk: a kezdeményezést, bármennyire is magyarázták a dokumentum szerzői, hogy nem rólunk szól, az elmúlt évek magyarországi fejleményei váltották ki. A kiindulópontjuk az volt, miként támaszthat elvárást más országokkal szemben az Unió, különös tekintettel a tagjelöltekre a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok területén, ha ezek érvényesülését saját tagállamaiban sem tudja maradéktalanul biztosítani és kikényszeríteni. Ott van ugyan az atombombaként aposztrofált hírhedt 7. cikk az Unió alapító szerződésében, mely pontosan leírja, miként kell eljárni, amennyiben egy tagállam megsérti az Unió alapértékeit, de úgy érezték, kellene valami puhább fegyver, amivel az eltévedt báránykát még időben vissza lehet terelni a karámba.

Teljes cikk

Pünkösdi diktátorság

2015. május 24.

Prőhle Gergely

volt nagykövet

A fékezett habzású politikusi humor megnyilvánulásának tűnt, de aztán önálló életre kelt a hír, miszerint Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke harsány „Hello, dictator!” felkiáltással köszöntötte a Rigába érkező magyar miniszterelnököt. A rendhagyó üdvözlés azonban még annyira sem vicces, mint amennyire esetleg első hallásra tűnik. S bár olvasható volt számos örömködés, hogy lám, már nem csak gondolják, de ki is mondják, a mosoly aligha lehet hosszú életű. A nemzetközi sajtóban már régen tapasztaljuk, hogy a Magyarországról szóló tudósításokban, elemzésekben nem fukarkodnak a hangzatos, ám a helyzet leírására vagy a megalapozott kritikára kevésbé alkalmas jelzőkkel.

Valamelyest ez történt az Európai Parlamentben is a hazánkról szóló vitában is. A jól fizetett képviselői asszisztensek által Márai-idézetekbe csomagolt Orbán-kritikának a maradék igazságtartalma is elhiteltelenedett, amikor kiderült, hogy a képviselő alapvető dolgokkal nincs tisztában, például azzal, hogy a halálbüntetésről semmiféle konzultáció nem zajlik. De olvastunk már ennél nagyobb bakikat is olyanoktól, akik a legnagyobb meggyőződéssel nyilatkoztak a magyarországi demokrácia állapotáról. Tudjuk persze, hogy a politikának természetes velejárója a provokáció. Ha nem így lenne, s csak a tárgyszerű tájékozódás lenne a cél, akkor nyilván a bevándorlásról szóló nemzeti konzultációs ív kérdései sem így hangzanának. 

Teljes cikk

Nemzetbiztonság vagy sajtószabadság?

2015. augusztus 05.

Prőhle Gergely

volt nagykövet

Ugye emlékszünk még az öt évvel ezelőtti vitáinkra a sajtószabadságról? Bár mostanság már csak néhány Magyarországgal kapcsolatos publicisztikai sztereotípiákat ismételgető írásban találkozunk a váddal, az akkori viták, gesztusok, akciók mégis csak maradandó nyomot hagytak – azokban mindenképp, akik – mint én is – közvetlen közelről tapasztalhatták meg a médiatörvény által kiváltott nemzetközi reakciókat. Az egyeztetések az Európai Bizottsággal, melyek eredményeként 4 ponton kellett változtatni a szabályozáson, nem vetettek véget a polémiának, a szervezeti kérdések, a közmédia helyzete kapcsán évekig kellett még vitázni különböző fórumokon arról, hogy az új magyar törvény sérti-e, s ha igen, mennyire sérti a sajtószabadságot. Emlékszünk az üres címlappal megjelent napilapokra, az Európai Parlamentben letapasztott szájjal is cenzúrát kiáltó képviselőkre.

S ahogy az ember nolens volens elmerült az európai médiaszabályozás részleteiben, s persze ahogy az idő a különböző wiki- és egyéb leaks botrányokkal, kiszivárgott lehallgatási jegyzőkönyvekkel egyre csak múlt, a médiatörvény néhány botrányosnak vélt részletéről kiderült, hogy – bár lehet, hogy olykor elnagyoltan lett megfogalmazva – világszerte ismert dilemmákra igyekszik választ adni, melyeket egy rövid kérdésben is össze lehet foglalni: Hogy egyeztethető össze a szabadság alapvető követelménye a biztonság alapvető igényével?

Teljes cikk

Győri Enikő

Magyarország madridi nagykövete, volt EU államtitkár

Törökország ante portas

2015. október 18.

Már a szeptemberi EU-csúcson is érezni lehetett, az Unió kezdi felismerni, hogy Törökország a kulcsszereplője a migrációs válságnak, de akkor még a figyelmet elvitte a kötelező menekültkvóta körüli vihar. Az eheti állam- ás kormányfői találkozónak már arra a bűvészmutatványra kellett vállalkoznia, hogy összebékíti a török csatlakozási tárgyalások hosszú évek óta zajló tili-toliját azzal, hogy az ő kedve szerint együttműködő partnerré teszi a kisázsiai hatalmat. Néhány tabu valóban megdőlni látszik, s míg néhány héttel ezelőtti, a Bild Zeitungnak adott interjújában, mindenki mást megelőzően egyedül Orbán Viktor beszélt arról, hogy imába kellene foglalni Erdogan nevét, Merkel ma akár nyélbe is ütheti az üzletet Ankarában.

E hasábokon a szeptemberi csúcs után azt írtam, Európa – ha van esze –kigördíti Erdogan elé a piros szőnyeget és megpróbál vele dűlőre jutni. Ez azóta megtörtént, a török elnök október 5-én, miután alaposan megváratta szinte minden partnerét,a belga királyt is beleértve, és kellőképp felborzolta a kedélyeket, megemelte a tétet, de nem olyan magasságba, hogy ellehetetlenítse a játékot. Az Európai Bizottság képviselői a szokásos reakcióidejüket messze felülmúlva egy akcióterv javaslattal utaztak Ankarába, s nagyjából meg is állapodtak a főbb vonalakról, azzal, hogy akkor erre még mindkét félnek rá kell tennie a pecsétet.

Teljes cikk

Cseke Bence

MCC alumnus, nemzetközi kapcsolatok elemző

Migrációs (sokk)hatások - a számok nyelvén

2015. december 01.

Miközben az európai polgárok elkezdtek felocsúdni a párizsi terror okozta letargiából, lassan mindenki számára világossá válik, hogy az uniós menekültpolitikát teljesen új alapokra kell helyezni, amely a gyakorlatban is biztosíthatná a „Fortress Europe” koncepció gyakorlati megvalósulását. Mindennek ellenére a brüsszeli politikai elit egy meghatározó része - élükön Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével – a francia főváros utcáin történt véres események ellenére nem mutat hajlandóságot a közösségi migrációs szabályozás gyökeres átalakítására. Szerintük ugyanis a migráció miatt kialakuló munkaerő-túlkínálat indíthatja be ismételten az európai államok gazdasági növekedését. A gazdasági statisztikák azonban ennek épp az ellenkezőjét bizonyítják, amelyek tükrében Junckerék törekvései csupán szürreális lázálmokként értelmezhetőek. De még ha Junckernek igaza is lenne, mindez megérne annyit, hogy gazdasági érdekeket a társadalmi érdekek fölé helyezve kezelhetetlen kulturális feszültségeket vállaljunk magunkra? Tekintettel a kérdés politikai érzékenységére, érdemes érzelmek nélkül, gazdasági adatokra támaszkodva felmérni a lehetőségeket.

Az uniós állampolgársággal nem rendelkező migráns munkavállalók foglalkoztatása kapcsán kialakult egyik tévhit szerint a migránsok munkaereje az adott állam GDP-jét jelentős mértékben megnöveli. A helyzet azonban ezzel ellentétes, ráadásul ezt már a mostani migrációs válság előtti elemzések is megállapították. Példának okáért egy 2013-as átfogó OECD tanulmány szerint a bevándorlók foglalkozatásának 1 százalékos növekedése átlagosan 0,1 százalékkal járul hozzá az OECD tagállamok GDP növekményéhez, ami marginális hatásnak minősül. Ugyanakkor az egy főre jutó GDP csökken, mivel a GDP növekedési aránya elmarad a migránsok foglalkoztatási arányától. Ráadásul a németországi felmérések szerint az olcsóbb migráns munkaerő alkalmazása az átlagbéreket 0,1 százalékkal csökkentette, miközben 10 migráns munkavállaló átlagosan 3 német foglalkoztatottat szorított ki elsősorban a munkaerőpiac alacsonyabb szakképzettséget igénylő területeiről.

Teljes cikk

Jamniczky Zsolt

Igazgatósági tag, E.ON Hungária Zrt.

Mi van a papírhegyen túl?

2015. december 07.

Az energiaunióról szóló első helyzetjelentés november végi közzététele figyelemre méltó esemény a februárban útjára indított európai kezdeményezés megvalósulásának folyamatában. Vezető eurokraták szerint jelentős előrelépés történt az EU vonatkozó keretstratégiájának elfogadása óta. Nézzük csak, helyénvaló-e a kincstári optimizmus?

A keretstratégia indulásakor kiadott sajtóközlemény a biztonságos, fenntartható, versenyképes és megfizethető energia ellátás megteremtésének szükségességével érvelt. A cselekvés igénye akkor sem szorult különösebb magyarázatra. Sajnos azonban eléggé nyilvánvaló, hogy - a meghirdetett célok ellenére - az európai energiaellátás manapság se nem biztonságos, se nem olcsó, se nem fenntartható.

Teljes cikk

Győri Enikő

Magyarország madridi nagykövete, volt EU államtitkár

Túl kicsi vagy túl nagy? Egy éves a Juncker-bizottság

2015. december 10.

Egy évvel ezelőtt lépett hivatalba a Juncker-bizottság, ami mérlegkészítésre késztet. Szűzbeszédében az új elnök – már amennyiben lehet egyáltalán ilyenről beszélni egy Luxemburg miniszterelnökeként 18 éven át szolgáló politikus esetében – anno azt hangsúlyozta, az Uniónak „nagynak kell lennie a nagy ügyekben és kicsinek a kicsikben”. Ezzel azt ígérte, hogy Európa erőteljesebben jelenik meg azokban a kérdésekben, ahol dolga van, azaz ahol az alapító szerződések alapján és talán a józan ész talaján állva is szükség van az összehangolt európai cselekvésre, de nem kívánja feltétlenül európai szintre tolni azokat a döntéseket, amelyek bőven megoldatóak nemzeti, ne adj’ Isten akár alacsonyabb szinten is. Tízpontos programja kellően tágnak bizonyult ahhoz, hogy minden beleférjen, ami azóta is megjelent az európai napirenden, s kevéssé konkrét ahhoz, hogy számon kérhető legyen. Egy év pedig túl rövid idő ahhoz, hogy nagyok lehessenek az elvárásaink. Mindezek alapján akár jó bizonyítványt is kiállíthatnánk az Unió fő javaslattevő szervének vezető testületéről, de van egy alapvető probléma: a kontinens sokkal rosszabb állapotban van, mint volt egy esztendővel ezelőtt. Nem csak egy-egy országot, hanem szinte mindegyiket érik olyan kihívások, melyekre Brüsszel egyelőre nem tudott vagy akart az európai polgárok számára is hitelesnek tűnő megoldási javaslatokkal előállni.

Kétségtelen, hogy az új Bizottság határozottan politikusabb lett és erősebben kezdett kommunikálni. A biztosok a korábbinál nagyobb intenzitással indultak útnak a tagállamokba – mármint oda, ahol erre volt igény és fogadókészség – pontosan azért, hogy mindenhol jobban megértsék, mi folyik Brüsszelben, s mutassák, kíváncsiak mindenki véleményére. Mindennek hiányát sokan felrótták Juncker portugál elődjének, José Manuel Barrosonak, aki két cikluson, azaz tíz éven át sokak szerint túlzottan könyökvédősen, mindenkitől távol „adminisztrált” Európa élén. Az új testületbe sok valóban fajsúlyos politikus került: a nagyágyú Junckeren túl még három volt miniszterelnökből, egy korábbi tartományi miniszterelnökből és 14 egykori miniszterből verbuválta a csapatát. Barrosonak annak idején önmagát is beleszámolva „csak” két volt kormányfő, egy korábbi tartományi miniszterelnök és 11 egykori miniszter jutott. Juncker megújította a testület struktúráját is: a hét alelnök közül egyet elsővé téve az egyenlők között kvázi klaszterekbe rendezte kollégáit. Az alelnökök tulajdonképpen főnökök az egyes területeken, de saját csapatuk nincs, így kénytelenek a hozzájuk tartozó biztosokra támaszkodni, akiket kiszolgálnak az európai köztisztviselőkből álló főigazgatóságok. Ez eredendően kódolt bizonyos feszültséget a rendszerbe, s túl sokat hagy arra, vajon egymással boldoguló személyiségek kerülnek-e össze. Az kétségtelen, hogy kisebb súrlódások ellenére látványos botrányok egyelőre nincsenek, a munka fókuszáltabbá vált. Az elnök tréfái, publikus megszólalásai, sajátos üdvözlési módjai viszont annál inkább keltettek megütközést, s váltak főszereplővé, akár mémek formájában is, a népszerű oldalakon. S azt se feledjük, Juncker megválasztása időben egybeesett a luxemburgi adópolitika visszásságainak felszínre kerülésével („LuxLeaks”).

Teljes cikk

Jamniczky Zsolt

Igazgatósági tag, E.ON Hungária Zrt.

Ki segít, ha elfogy a gáz?

2016. április 12.

Az Európai Bizottság előállt egy javaslattal, ami teljesen újrarendezi Magyarország és Ausztria energiapolitikai kapcsolatrendszerét. A tervezet szerint amennyiben egyik uniós tagállamban veszélybe kerülne a biztonságos energiaellátás, akkor az Unió többi tagjának kell a bajbajutott ország segítségére sietnie. A segítségkérő és segítségnyújtó államnak egyazon regionális csoportba kell tartoznia.

Abban az esetben, ha Magyarországon veszélybe kerül az energiaellátás, akkor a vele egy energiabiztonsági régióba sorolt országoknak, tehát Ausztriának, Horvátországnak, Szlovéniának és Olaszországnak kell saját tartalékait a magyar állam rendelkezésére bocsátania. Ami önmagában nem lenne meglepő, de a tervezet előírja, hogy az osztrák, horvát, szlovén és olasz energiafogyasztóknak kellene összébb húzniuk a nadrágszíjat, vagy – hogy stílszerűek legyünk – lejjebb tekerni a konvektort. Ugyanis az egy energiabiztonsági régióba tartozó országoknak akkor is segíteniük kell a bajba jutott országon, ha a saját fogyasztóik igényein kell spórolni. Ez a modell a kölcsönösség elvén alapul, és e tekintetben igazságos: Magyarországnak is kötelessége saját tartalékaiból kisegítenie Ausztriát vagy Horvátországot, ha utóbbi államokban állna elő válsághelyzet.

Teljes cikk

Cseke Bence

MCC alumnus, nemzetközi kapcsolatok elemző

Mire megy Brüsszel Varsóval?

2016. június 03.

A tavaly novemberben megalakult konzervatív lengyel kormány első fél éve a várakozásoknak megfelelően zajosra sikeredett. Az új alkotmánybírák kinevezése kapcsán a jelenlegi és a volt kormánypártok között kialakult ellentét ugyanis alkotmányos válságba csapott át. Időközben az Alkotmánybíróság törvényes működésének biztosítása érdekében az Európai Bizottság is felemelte a szavát, sőt a lengyel kormányt az alapjogi sérelmek miatt hivatalos jelentésben is elítélte. Mindez ismerős narratíva, sikere azonban a lengyel kormánnyal szemben korántsem biztos.

2015 októberében járunk, amikor a választási vereségét készpénznek vevő kormányzó Polgári Platform (PO) javaslatára a Szejm 5 PO közeli alkotmánybírát választott meg, akikkel a „kormánypárti” bírák száma a 15-ből 14-re nőtt (ez persze annak rendje, s módja szerint sehol sem csapta ki a jogállami biztosítékot). A problémát csupán az okozta, hogy az 5 pozícióból 2 hivatalosan csak decemberben üresedett volna meg, mondhatni a PO a következő parlamenti többség kárára „előre dolgozott”. A bírák kinevezését azonban a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) színeit képviselő Andrzej Duda köztársasági elnök nem hagyta jóvá, sőt, helyette pártja októberi győzelmét követően az Alkotmánybíróság jogköreinek gyakorlatilag alkotmányellenes átalakításával párhuzamosan 5 PiS közeli bírát nevezett ki. A döntést ugyan az Alkotmánybíróság elmeszelte, a kormány azonban dacos módon erről nem volt hajlandó tudomást venni.  

Teljes cikk