Nagy sikert ért el a vasárnapi előre hozott választásokon, a Törökországot 2002 óta kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP). A parlamenti voksok felének és az ezzel járó töredékszavazatok megszerzésével 316 helyet nyert el az 550 tagú Török Nagy Nemzetgyűlésben. Az AKP 9 százalékkal több voksot szerzett, mint 2015. június 7-én, amikor az abszolút többséget nem tudta elérni. Az AKP sikere nem csupán a jó kampánnyal magyarázható, hanem azzal is, hogy az AKP jelentős szavazótábort tudott maga mellé csábítani a kemálista-nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártjából (MHP). A választási kampányt döntően befolyásolta az is, hogy Angela Merkel a voksolás előtt két héttel Isztambulba látogatott, ahol nem találkozott az AKP ellenzékével. Ez olyan jelzés volt a török társadalomnak, hogy a nyugati világ is a Recep Tayyip Erdogan korábbi pártelnök és miniszterelnök, jelenlegi köztársasági elnök által megteremtett Törökországot támogatja s az EU erőskezű kormányt szeretne látni Ankarában. Erre meg is van a lehetőség, heteken belül felállhat az egyszínű új török kabinet.
Így az AKP 2019-ig folytathatja azt az utat, amelyet 2002-ben elkezdett. 13 év egyedüli kormányzás nagy idő, s ez most újabb négy évvel tolódik ki. Az párt joggal mondhatja el magáról már most, hogy meghatározó alakítója a 21. század eleji török történelemnek. Erre a korábbi pártelnök, Recep Tayyip Erdogan, jelenlegi köztársasági elnök méltán lehet büszke. A gond csupán az, hogy az elmúlt 13 évet Törökországban nem mindenki tartja sikertörténetnek. Közel 25 millió szavazó voksolt az AKP-re. S ugyanennyi nem. Őket három párt fogja képviselni a nemzetgyűlésben: a két kemalista párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) és a Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP), valamint az elsődlegesen kurd párt, a Népi Demokrácia Pártja (HDP). A CHP 25 százalékkal a legnagyobb ellenzéki párt, a MHP-re esett a voksok 12, a HDP-re pedig 11 százaléka. Az AKP kormányzását az elkövetkező négy évben az is segíteni fogja az, hogy a három ellenzéki párt aligha fog összefogni, mert számos kérdés megosztja őket. Nem csak az Erdogan-Davutoglu vezetéssel nem értenek egyet, hanem egymással sem. Az árkok a nemzetgyűlés négy pártja között mélyek, s valószínűleg áthidalhatatlanok.