Nyemcovval emlékeim szerint nem találkoztunk, de a liberális, vagy legalábbis magukat így definiáló politikai csoportosulások képviselőivel folytatott megbeszélések messze nem illettek abba a klisébe, ami korábban bennünk a közép-kelet-európai politikusi mezőny ismeretében kialakult. A liberális demokrata jelzővel persze már akkor is óvatosan kellett bánni, hiszen Vlagyimir Zsirinovszkij is így nevezte pártját, de a jogállamisághoz, az emberi jogokhoz és a gazdasági reformokhoz való viszony alapján – az aktuális névválasztástól függetlenül – be lehetett kalibrálni a szereplők politikai meggyőződését.