berlin” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 5

Hóvári János

külügyi szakértő, főigazgató

Németek, oroszok, törökök: erőközpontok vonzásában

2015. március 12.

Reálpolitikus leírást adott Magyarország külkapcsolatairól Orbán Viktor miniszterelnök, amikor a hétfői nagyköveti értekezleten arról beszélt, hogy Magyarország három fajsúlyos ország, a Német-, Orosz- és Törökország adta kihívások világában él. Ez egyébként mindazoknak, akik ismerik a világgazdasági adatokat, evidencia. Másoknak persze lehet mindez meglepetés, vagy a múlt kísértete: egykoron e három hatalom szorongatta Kelet-Közép-Európát. Az is tény, hogy ha túllépünk a gazdaságon, mindhárom ország más üzeneteket küld a világnak, akár demokráciafelfogásról, biztonságpolitikáról, vagy kultúráról van szó. De más a viszonyuk a nemzetközi kapcsolatok meghatározó államához az Amerikai Egyesült Államokhoz is. Azaz miközben Berlin, Moszkva és Ankara más és más eredők mentén politizál és fejlődik, ha akarja, ha nem, hatással van arra a kelet-közép-európai térségre, amelynek szíve-lelke a V4 együttműködés. Mintha egy furcsa háló borulna a Duna és Visztula vidékére, amelynek egyik sarka Berlinben van, a másik Moszkvában, a harmadik pedig részben Ankarában, részben Isztambulban.

Az egységes Németország megalakulása (1871) óta hagyományosan meghatározó országa nemcsak a Duna-medencének, hanem a Lengyel-síkságnak is. Az elmúlt évtizedekben különösen, hiszen onnét évszázadok óta olyan ipari és munkaszervezési kultúra árad szét térségünk felé, amely nálunk nagyban befolyásolta a modernizáció folyamatát. Oroszország, a volt Szovjetunió örököse, amely nemcsak Magyarország, hanem egész földrajzi térségünk elnyomója volt majdnem fél évszázadon át. A 90-es években többé-kevésbé új útra lépett és a katona-államból energiapolitikai nagyhatalom lett, de egyben vonzó hatalmas kontinentális piac is. Törökország ipari termelésének felfutása és fejlett technológiákra való igénye okán lett az elmúlt évtizedben fontos partnere nemcsak Magyarországnak, hanem a többi V4 államnak is.

Teljes cikk

Két születésnap

2015. április 03.

Prőhle Gergely

volt nagykövet

Hosszas történetfilozófiai fejtegetések nem férnek egy blogposzt kereteibe, s a születésnapi laudáció sem feltétlenül ide illő műfaj. Ugyanakkor mégis csak érdemes megemlékezni két olyan személy születésének kerek évfordulójáról, akik döntően befolyásolták Európa fejlődését, jelenlegi állapotát. Két kancellárról van szó, vagyis a szó eredeti értelme szerint az uralkodó melletti első hivatalnokról. Ugyanaz a hivatal, két gyökeresen eltérő történelmi helyzetben. Két teljesen eltérő személyiség: a szigorú porosz, protestáns vaskancellár és a nem kevésbé szigorú, ám Rajna-vidéki katolikus háttere által joviálisabb Helmut Kohl.

Az április 1-i születésű Bismarck szinte már életében legendává nemesült, s az érdekes az, hogy manapság is szinte valamennyi német politikai irányzat megtalálja benne azt, amiért így vagy úgy példaképének tekintheti. A hadi sikerek nyomán 1871-ben létrejövő egységes német állam persze önmagában is egy óriási vívmány volt az évszázados széttagoltság után, ami ugyanakkor azt a máig tapasztalható kulturális gazdagságot ajándékozta a németeknek, ami csak a kisebb-nagyobb területi központokban regnáló ambiciózus hercegeknek, grófoknak, kiskirályoknak volt köszönhető. Az egységes államszerkezet megteremtése, a belső vámhatárok eltörlése mellett a szociális ellátás megszervezése, s ezáltal az állam szerepének máig ható definíciója volt az, ami a rohamosan iparosodó Németország ideális szervezeti kereteit megteremtette. S bár Bismarck gyűlölte a szociáldemokratákat, intézkedései által mégis támogatta, megerősítette azt a társadalmi osztályt, ami önmagát megszervezve az erős szociáldemokrácia melegágya lett. Hasonló hatása volt erős katolikus-ellenes Kulturkampfjának is (igen, ezt a nálunk is oly gyakran használatos szép fogalmat is a vaskancellárnak köszönhetjük), hiszen ezáltal erősödött meg és egységesült, nyert politikailag is értelmezhető alakzatot az a katolikus tábor, aminek legsikeresebb képviselői néhány évtizeddel később Konrad Adenauer és Helmut Kohl lettek.

Teljes cikk

A háború árnyéka

2015. november 27.

Prőhle Gergely

volt nagykövet

Amikor a párizsi öldöklés másnapján a francia köztársasági elnök háborúról beszélt, majd az Európai Unió alapszerződése 42. cikkely 7. bekezdésére hivatkozva segítséget kért a többi tagállamtól, már sejteni lehetett, hogy e soha korábban nem alkalmazott eljárással súlyos dilemma elé állítja az európai partnereket.

Hogy nagy a baj, az mindenki számára világos. Hogy az európai szolidaritás megkövetelésén kívül Hollande Moszkvában tett látogatása során még azzal az Oroszországgal is fegyverbarátságot köt, akinek – a krími megszállás miatt - nem sokkal ezelőtt még nem akartak eladni egy francia gyártású hadihajót, jelzi az elszánás mértékét. Hogy a NATO és az európai külügyminiszterek most mindent megtesznek annak érdekében, hogy az orosz gép lelövése miatt a török-orosz válság ne mélyüljön el, s legalább a remény meglegyen arra, hogy az Iszlám Állam elleni egységes fellépés reménye még él, annak jele, hogy pontosan tudják: krími megszállás, demokrácia-deficit, ide vagy oda: az „illiberális” államok együttes segítsége nélkül nem várható siker. Ez persze azt is jelenti, hogy tisztázni kell az Aszad-rezsimhez való általános viszonyt is.  A Kreml ravasz módon használja ki a szükség szülte presztizs-növekedést, Ankara pedig igyekszik alaposan megkérni az árát annak, hogy határőrizetének megerősítésével megakadályozza a migráció folytatódását. Hogy ez pontosan mit jelent, arról többet fogunk majd tudni a közelgő EU-Törökország csúcs után.

Teljes cikk

Területvédelem vagy globális hatalom?

2016. február 01.

Prőhle Gergely

volt nagykövet

Egy évvel ezelőtt jelent meg az első írás a Messzelátón „Látnok és szemorvos – Merkelre várva” címmel*. A német kancellár budapesti látogatása előtt akkoriban arról írtam, hogy a magyar miniszterelnök Európa- és társadalompolitikai víziója olykor mennyire ellentétben áll ridegen kalkuláló német kollégájának hozzáállásával. Sok víz lefolyt azóta a Dunán, a Rajnán és a Spreen, ezért nem hittem volna, hogy az akkori cím ma is aktuális lesz, igaz, pont fordított értelemben. A víziókkal kapcsolatos értetlenség ma nem a Budapestről, hanem a Berlinből származó gondolatokat övezi. A menekültek végtelen befogadásának lehetőségével kapcsolatos vízió pedig már nem pusztán a magyar „szemorvos” diagnózisa szerint kóros – hovatovább egy kontinens méretű konzílium ért egyet a látleletben, még ha a terápiára vonatkozó álláspontok egyelőre különböznek is.

Most is Merkelre várunk – immáron földrajzi elhelyezkedéstől és párthovatartozástól függetlenül. Arra várunk, hogy kimondja: amiről azt hitte, „Wir schaffen das”, vagyis hogy megoldjuk, egyszerűen nem oldható meg. Újabb és újabb határidők keringenek – most éppen a február közepe, mint az eddigi politika felülvizsgálatának végső időpontja, a március 12-i tartományi választások kampányának véghajrája. Már olyanok is megkérdőjelezik a kancellár cselekedeteinek racionalitását, akik korábban rendíthetetlen fegyverhordozói voltak. S miközben egy nagyon is gyakorlati kérdés megoldásának lehetőségéről van szó, közben a politikai-filozófiai háttérben is komoly változások zajlanak. Voltak ugyebár eddig a nemzetállamok konzervatív hívei és a globalizáció liberális papjai. Utóbbiak pápája az a Jürgen Habermas, aki a bevándorlásban is azt az üdvöt látja, melynek következtében a nemzetállami keretek végleg elvesztik létjogosultságukat, s akinek gondolatait nemrég a magyar miniszterelnök is nyilvánosan pellengérre tűzte.

Teljes cikk

Fékezett habzású radikalizmus

2016. július 28.

Prőhle Gergely

volt nagykövet

Az ugyebár ritkán szokott előfordulni, hogy egy vezető politikus kiáll a nyilvánosság elé, hamut szór a fejére, bocsánatot kér a tévedéseiért, majd egy gyökeresen más irányvonalat hirdet meg, mint amit addig képviselt. Ehelyett – ha a régi irányvonal kudarca nyilvánvalóvá vált - általában az szokott történni, hogy szóhasználatában, gesztusaiban kitart korábbi irányvonala mellett, ugyanakkor olyan kezdeményezésekkel él, amelyek azért mégis csak az eddigi gyakorlat megváltoztatását jelzik.

Valami ilyesmivel próbálkozott a német kancellár csütörtök déli kormánynyilatkoztatában, amelyet az elmúlt napok, hetek németországi terrorcselekményei nyomán, szabadságát megszakítva Berlinben tett, újságírók előtt. Megismételte sokat idézett mondatát, mely szerint „Wir schaffen das”, vagyis a menekültek integrációja sikerülni fog, mert Németország egy erős ország. S miközben persze elítélte az erőszakos akciók elkövetőit, igyekezett világos különbséget tenni a valóban segítségre szorulók tömege és „a befogadó államból, a segítő önkéntesekből gúnyt űző terroristák között. Az akciókat „civilizációs tabudöntögetésnek” nevezte, melyek gyűlöletet szítanak a vallások között és „fel akarják bomlasztani azt az életformát, ahogy mi élünk.”

Teljes cikk