barackobama” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 7

Egyezség Kubával

2015. április 13.

Prőhle Gergely

volt nagykövet

Valamikor a hetvenes évek végén a nyugati rokonoktól kaptam egy könyvet, ami a kubai vitorláséletről szól, leginkább a Csillaghajó osztály 1955-ös világbajnokságáról. A fekete-fehér fotókon a karibi hangulaton túl a nagy jólét nyomai látszottak, persze hogy is lehetett volna ez másként a vitorlásklubokban. Kuba egyébként akkoriban a Móricz Zsigmond körtér környékén feltűnő jelenségnek számító cérnagyári munkáslányok és a népek barátsága iránt elkötelezett szocialista Magyarország téli C-vitamin ellátását javítani hivatott narancs képében jelent meg a mindennapokban – abszolút jó képet kialakítva ezzel a szigetországról. A Che Guevara kultusz s persze a forradalmi politikai valóságról szóló hírek gimnáziumi éveim végére rátelepedtek e pozitív országimázsra, de az a bizonyos vitorlás könyv, valamint Hemingway és öreg halásza iránti vonzódásom kíváncsivá tett: vajon hogy lehet a karibi temperamentumot a szocializmus szürkeségével összeegyeztetni?

A válaszra nem kellett sokáig várni, mert 1983-ban eljutottam a szigetországba, ahol bár számtalanszor elhangzott „az elnyomó Batista-rezsim” szófordulat, az ország működőképes része még a forradalom előtti időkből maradt ott, beleértve a szállodákat, és főleg az autókat. A Hotel Nacional bárjában játszó Irakere együttes zenéjének nagyszerűsége – és persze a rum - még azokat a szovjet hivatalosságokat is láthatóan magával ragadta, akik amúgy igen szigorú arckifejezéssel jöttek-mentek az art deco épület falai között. Egyszer a lift helyett a lépcsőházon át akartam lejutni a hallba, amikor is az egyik tengerre néző ablakban egy géppuskafészek látványa lepett meg. A katonai ellenőrzés nem csak az esetleg támadni próbáló amerikai imperialisták felfedezését szolgálta, hanem főleg a közeli Florida partjaira elvágyódó kubaiak szemmel tartása miatt volt fontos. Ezek után nem csodálkoztam, hogy a korábban oly virágzó vitorlás-élet is megszűnt, csak a parti őrség naszádjai cirkáltak a láthatáron. Tizegynéhány évvel később a floridai Key Westen mindent megtudhattam a kubai parti őrség viselt dolgairól, a menekültek sorsáról, s persze a kubai politikai helyzet alakulásáról is.

Teljes cikk

Vidovics Bálint

MCC alumnus, nemzetközi kapcsolatok szakértő

Mit akar az USA Ázsiában?

2016. február 24.

Két napos csúcstalálkozóra került sor az elmúlt héten az Egyesült Államok és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének tíz tagállama között a kaliforniai Sunnylandsben. Ez volt az első tanácskozás, amelyet amerikai földön tartottak, valamint az első azóta, hogy tavaly novemberben az USA és az ASEAN hivatalosan is stratégiai partnerekké váltak. A tárgyalások meghatározó napirendi pontjait képezték a délkelet-ázsiai térség biztonságpolitikai kérdései, ezen belül is kiemelten a Dél-kínai-tengeren zajló kínai szigetépítések, amelyek az elmúlt hetekben újra az érdeklődés középpontjába kerültek.

A kelet-ázsiai és csendes-óceáni térség az amerikai nagyhatalmi érdeklődés tradicionális színtere. Az Obama-adminisztráció által meghirdetett stratégiai irányváltást akár visszatérésként is értelmezhetjük, a második világháborút megelőzően ugyanis az USA inkább volt csendes-óceáni, mint transzatlanti nagyhatalom. Az elmúlt évtizedekben a világgazdaság növekedésének motorjává váló térség felé fordulást a gazdasági megfontolásokon túl természetesen a Kína által jelentett hatalmi kihívás is motiválta. A kelet-ázsiai stratégia egyik pillére a délkelet-ázsiai államok, valamint az őket tömörítő regionális integráció, az ASEAN és az USA kapcsolatának magasabb szintre emelése.

Teljes cikk

Vidovics Bálint

MCC alumnus, nemzetközi kapcsolatok szakértő

Obama Kubában

2016. március 24.

„Azért jöttem, hogy eltemessem a hidegháború utolsó maradványát az amerikai kontinensen.” Barack Obama fogalmazott így kedden Havannában. Az 1928-ban csatahajón érkező Calvin Coolidge óta Obama az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki hivatalos látogatást tesz a szigetországban. A kétnapos vizit egyfajta betetőzése annak az enyhülési folyamatnak, amely 2014-ben vette kezdetét a két ország között, a folytatás azonban az amerikai belpolitika, így a közelgő elnökválasztás és a kongresszusi erőviszonyok alakulásának függvénye.

Amikor a hidegháború lezárásáról beszélünk, hajlamosak vagyunk megfeledkezni Kubáról és az Egyesült Államokról. Közel negyed századnak kellett eltelnie a kétpólusú világrend felbomlása után, mire mind kubai, mind amerikai oldalon megszületett a politikai elhatározás a két ország kapcsolatának normalizálására. Mondani sem kell, súlyosan terhelt kapcsolatról van szó. Az egyik oldalon a külső gazdasági és politikai elnyomás, valamint a rendszer erőszakos megdöntésére tett kísérlet emlékezetéből fakadó frusztráció és bizalmatlanság, a másik oldalon a szomszédban burjánzó ellenséges ideológia és a közvetlen biztonságot fenyegető fegyverkezés rémképe. A Disznó-öböl és a rakétaválság miatt kialakult szembenállást aztán az 1962-ben teljessé váló amerikai gazdasági és pénzügyi embargó és a merev álláspontok felülvizsgálatával járó arcvesztéstől való félelem tartósította. Az Egyesült Államok emellett a demokrácia és emberi jogok érdekében történő kiállás, valamint az egyre nagyobb létszámú és politikai érdekérvényesítő képességgel rendelkező, a Castro-rezsim üldözöttjeiből és kárvallottjaiból álló kubai emigráns közösség miatt sem engedhette meg magának a közeledést. Az amerikai vezetés ezen kívül valóban abból indulhatott ki, hogy a Kubát gazdaságilag kivéreztető embargó hatékony eszköze lehet a legszűkebb érdekszféráján belül létrehozott ellenséges rendszer felszámolásának.

Teljes cikk

Cseke Bence

MCC alumnus, nemzetközi kapcsolatok elemző

Sok gesztus – kevés tartalom. Obama Európában

2016. április 27.

Múlt heti „fagyos” szaúd-arábiai látogatását követően vasárnap Barack Obama Németországba érkezett, hogy személyesen rendezze nyugati szövetségeseivel napirenden lévő ügyeit. A házigazda német kancellár kapott az alkalmon és hétfőre a britek, franciák és olaszok bevonásával rögtönzött G5 találkozót hívott össze a hannoveri Herrenhausen kastélyban. A találkozó azonban nem jutott túl a mosolydiplomácia szimbolikus világánál. Ebben pedig François Hollande francia elnöknek is nagy szerepe volt, aki nemzeti érdekekre hivatkozva a napirend szerint tervezett TTIP egyeztetést vétózta meg. A francia-amerikai szélmalomharc tehát folytatódik.

Habár Merkel kabinetje nyilvánosan nem közölte a konferencia napirendi pontjait, mindenki számára egyértelmű volt, hogy a gyorsan összehívott informális G5 egyeztetés fő témái a migrációs krízis, valamint a szíriai és líbiai helyzet kezelése, illetve a 2013 óta húzódó Transzatlanti Szabadkereskedelmi Egyezményről (TTIP) szóló tárgyalások lesznek. Nagy valószínűséggel azt is sejteni lehetett, hogy a találkozó az átütő eredmények elérése helyett sokkal inkább a szükséges egyeztetésekről fog szólni. Sőt, még az is borítékolható volt, hogy a TTIP és a szíriai konfliktus konszolidálása kapcsán kialakult francia álláspont jelentős kihívások elé fogja állítani a partnereket. Hollande hannoveri szereplése azonban nem várt meglepetést hozott.

Teljes cikk

Oláh Dániel

A Vezetőképző program hallgatója, Mathias Corvinus Collegium

TTIPause – hosszú szünet, vagy a Transzatlanti Partnerség vége?

2016. szeptember 13.

A TTIP, azaz a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti közös piac megteremtését célzó egyezmény. Júliusban tartották Brüsszelben a 14. tárgyalási fordulót, amely már a tárgyalások washingtoni megkezdésének három éves évfordulóját jelentette. A tárgyalási folyamat átláthatósága erősen vitatott*, a kritikusok szerint a transznacionális vállalatok írják meg a transzatlanti térség piacának jövőbeli szabályozásait, pontosabban azok leépítésének menetrendjét. Eközben alig akad olyan elemző intézet, amely jelentős pozitív** gazdasági hatást tulajdonítana ennek. A közvélemény is hasonlóan vélekedik: a brexitre szavazók részben erre is nemet mondtak. Augusztus végén már Sigmar Gabriel német gazdasági miniszter is megállapította, hogy a TTIP tárgyalások valójában zátonyra futottak.

A brexit a TTIP szempontjából a lehető legrosszabbkor jött. Áprilisban Barack Obama amerikai elnök Hannoverben még gyorsítani igyekezett a tárgyalásokat; valószínűleg ebben közrejátszott, hogy a két potenciális elnökjelölt, Hillary Clinton és Donald Trump sem hívei az egyezménynek. Júniusban azonban elérkezett a „rémálom”, ahogy a Bizottság kereskedelemért felelős főtárgyalója, Cecilia Malmström az új helyzetet nevezte.

Teljes cikk

Lorencsics Emese

iszlám és Közel-Kelet szakértő

Obama hagyatéka a Közel-Keleten: totál káosz?

2016. november 30.

Heteken belül véget ér Barack Obama nyolcéves elnöksége, akinek külpolitikáját, főleg a Közel-Kelettel kapcsolatban, kemény kritikák érték az elmúlt évek során. Vezetése alatt megölték bin Ladent, kivonultak Irakból, végigsöpört az arab tavasz, felemelkedett az Iszlám Állam, és született egy iráni nukleáris megállapodás. Bár 2008-ban talán kevesen gondolták volna, Obama ma mégis nagyobb zűrzavart hagy maga után a Közel-Keleten, mint amit Bushtól megörökölt. Egyre meghatározóbb az erőszak és a káosz, ami régebbi keletű, mint a leköszönő elnök mandátuma, hiszen a huszadik század elejétől számtalan washingtoni vezető játszott meghatározó szerepet a térség alakításában. Két ciklussal korábban mégis stabilabb volt a régió.

Hagyományosan az Egyesült Államok Közel-Kelet-politikájának két fő motorja az arab-izraeli konfliktus kezelése, és a régió olajának zökkenőmentes eljuttatása a nyugati piacokra; az elmúlt évtizedek elnökei ezeknek rendelték alá lépéseiket (lásd Kuvait felszabadítása, a fokozott amerikai katonai jelenlét a Perzsa-öbölben Irán elrettentésére, vagy Izrael békeszerződései Jordániával és Egyiptommal).

Teljes cikk

Obama kudarca

2017. január 16.

Prőhle Gergely

volt nagykövet

Január 20-án véget ér az Egyesült Államok első színes bőrű elnökének mandátuma. Az a tény, hogy afroamerikaiként Barack Obama először költözhetett a Fehér Házba, már önmagában előkelő helyet biztosít számára a történelemkönyvekben. Emlékszünk a 8 évvel ezelőtti kampányra, a „Yes we can” szlogen magával ragadó, de rideg tárgyilagossággal kimondva meglehetősen tartalmatlan ismételgetésére. És persze arra is, hogy az amerikai polgároknak addigra éppen elege lett Bush elnök háborús kardcsörtetéséből, amit a snájdig chicagoi szenátor, aki már washingtoni karrierjének 2004-es kezdetekor is a nemzetegyesítés szándékával agitált, ki is használt. Amerikai elnök nem lesz akárkiből, s ez igaz Obamára épp úgy, mint a most megválasztott Donald Trumpra – bármennyire is szörnyülködünk néha „szokatlan” mondatain. Obama is okosan, jó egyetemi pedigrével építette fel karrierjét, kihasználta az elektronikus médiumok hirtelen térhódítását, társadalmi mozgalmat tudott indítani érzelemgazdag szövegével – mert hogy még az amúgy elég jó amerikai átlaghoz képest is valóban fantasztikus retorikai képességekkel rendelkezik.

Az sem állítható, hogy ne ért volna el sikereket. A válságból éppen csak kilábaló gazdaságot dinamizálni tudta, a munkanélküliséget 10-ről 5 százalékra csökkentette, és a társadalombiztosítás reformját is végrehajtotta, így ma már Amerikában sem luxus a betegbiztosítás, még ha a rendszer nem is működik tökéletesen. Ezek az eredmények egy ideig elhitették a közvéleménnyel, hogy ez a karizmatikus, jó humorú, érzelmes politikus, népszerű feleségével, intakt család életével valóban hozzájárult az Egyesült Államok tekintélyének növeléséhez. Csakhogy közben megfeledkezett arról a fehér középosztályról, amelyik a közép-nyugati vidékek ipari központjaiban egyre több problémával szembesült.

Teljes cikk