Amikor Oroszország szeptember 29-én megkezdte szíriai légicsapásait, szerepvállalását alapvetően négy tényezőre lehetett visszavezetni. Egyfelől Bassar Asszad szír elnök tekinthető az utolsó orosz szövetségesnek a Közel-Keleten, így rendszerének fenntartása prioritás a Kreml számára. Továbbá az országban található Moszkva egyetlen földközi-tengeri katonai támaszpontja (Tartúsz), amely ráadásul azon kevés külföldi orosz bázis közé tartozik, melyeket a Szovjetunió megszűnése óta nem számoltak fel. Azaz a beavatkozás egyrészt geopolitikai érvekkel magyarázható. Szintén fontos szempont a szíriai polgárháború távlati és taktikai jelentősége. Moszkva tart az IS harcosainak a Kaukázus és Oroszország felé történő kirajzásától, ezért Szíriát végső soron egyfajta „puffer (ütköző) zónaként” értelmezi. Végül Vlagyimir Putyin orosz elnök lehetőséget látott a beavatkozás által a nemzetközi elszigeteltségből való kitörésre, az Oroszország elleni szankciók felszámolása is cél lehetett. További fontos szempont, hogy az orosz elnök 2015 nyara óta következetesen egy széles, nemzetközi IS-ellenes szövetség felállítását szorgalmazza. E javaslat azonban egészen idáig az Iszlám Állam ellen már több mint egy éve légi csapásokat végrehajtó Egyesült Államok vezette koalíció ellenérzéseit váltotta ki. Ez az Oroszországgal szembeni negatív percepció mellett azzal magyarázható, hogy az orosz bombázások mintegy 80-90 százaléka a Pentagon adatai szerint a Washington által támogatott „mérsékelt ellenzék” ellen irányult.