Pedig a kezdet azt mutatta, hogy Latin-Amerikára új kor köszönt. A 2000-es évek elején a régió „bevörösödött”. Mindenütt, Kolumbia kivételével, szocialista, vagy legalábbis szocialisztikus jellegű rezsimek kerültek hatalomra, olykor USA-ellenes (Venezuela) vagy indián nacionalista színezettel (Bolívia). Mindez természetes ellenhatása volt a „washingtoni konszenzus” néven ismert folyamatnak, amely az 1990-es években a dereguláció-privatizáció-megtakarítás neoliberális szentháromságát írta elő a latin-amerikai országok számára. A Washingtonból diktált, és az amerikai pénzügyi körök által receptként kínált neoliberális gazdasági elvek szolgai másolása nem vezetett az ötszáz éves félperifériás gazdasági helyzet felszámolásához, hiszen a 90-es években tovább nőtt a különbség az amerikai kontinens északi és déli fele között.