Közben ettől függetlenül Délkelet-Anatóliában áldatlan viszonyok alakultak ki. Ennek egyik kiváltója az, hogy Ankara vonakodik az Iszlám Állam ellen harcoló szíriai kurdoknak jelentősebb katonai segítséget nyújtani. A másik ok pedig az, hogy a török állammal évtizedes harcban álló PKK vagy annak egyes parancsnokai felrúgták a több éve tartó fegyverszünetet. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a békétlenség miként hat a térség kurdjaira, akiknek többsége mind ez ideig támogatója volt az AKP-nek: vagy azért mert az szakított a kemalista nacionalizmussal és szekularizmussal, vagy azért mert a saját érdekeit Ankara területfejlesztési programjaiban látta visszaköszönni. A HDP új útra vitte a kurd politikát: parlamenti kérdéssé tette. November 1-én két dolog is eldől Törökországban: van-e tovább út az egy párti kormányzásban, van-e tovább út a kurd kérdés parlamenti szinten való kezelésében.  


Törökországban 2015. június 7-én parlamenti választásokat tartottak. A voksolás nyertese az országot 2002 óta irányító Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) lett, de csak a voksok 41 százalékával. Így, Törökországban át (vissza) kellett volna térni a koalíciós kormányzásra. Ez azonban nem sikerült, mert a három ellenzéki pártnak az AKP nem volt vonzó, de RecepTayyipErdogan köztársasági elnök pártjának sem a három lehetséges jelölt. A sikertelen kormányalakítási tárgyalások július 9-én kezdődtek el. Rövid időn belül látszott, hogy az ellentétek és az ellenérdekek oly nagyok, hogy koalíciós kormány egyelőre nem jöhet létre. A török média már ekkor újabb voksolásról írt, s a jóslat valóra vált. Erdogan elnök élve köztársasági elnöki jogával múlt pénteken bejelentette, hogy 2015. november 1-re új szavazást ír ki. Ennek részleteiről hétfőn (augusztus 24-én) egyezik meg a Nagy Nemzetgyűlés elnökével. Az elnök azt is javasolja, hogy napokon belül ügyvezető kormány alakuljon Ahmed Davutoglu jelenlegi kormányfő vezetésével, amelynek minisztereit a parlamenti pártok és pártonkívüliek adnák.

Törökország már most választási kampányban él. S közben a belső helyzet folyamatosan romlik. Vége lett a török kormány és a kurd militánsok közötti tűzszünetnek, Délkelet-Anatóliában a harcok kiújultak: halottak ismét mindkét oldalon - szinte naponta. A török líra romlik és az országban dollárfelvásárlás kezdődött. A Köztársasági Néppárt (CHP) elfogadhatatlannak tartja a Davutoglu kabinet kül-, gazdaság és oktatáspolitikáját. A pártelnök nem hajlandó betenni lábát az új elnöki palotába, mert annak felépítését rongyrázásnak tartja és annak a kemalista hagyománynak a megtörésének, amelyet pártja követ. A nacionalista kemalisták, a Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) a kurdok ellen szeretnék az országot egységfrontban látni, s a republikánus nemzeti érzelmek felrázásával szeretnének a következő voksoláson jobb eredményt elérni.

A legnagyobb küzdelem azonban az AKP és a kurdok Népi Demokrácia Pártja (HDP) között zajlik. Az AKP ugyanis a június 7-i voksoláson legtöbbet kurd szavazóiból veszített. S azzal, hogy a HDP nem csak átlépte a 10 százalékos parlamenti küszöböt, hanem 13 százalékot szerzett, s ezzel megakadályozta, hogy az AKP a voksok 50 százalékát megszerezze. Ha a HDP pár tizeddel 10 százalék alá kerül, voksait elveszíti és a „győztes mindent visz” elv alapján az AKP győzelme biztosított lett volna.

Az AKP nagyon sokat tett azért, hogy a kurdokat integrálja a török politikai rendszerbe és szakítson azzal a kemalista doktrínával, hogy „kurdok nincsenek, csak hegyi törökök”. A párt 2002. évi átütő győzelme és az azt követő több mint egy évtizedes sikersorozat mögött ott voltak a kurd voksok, vagy legalábbis azok tekintélyes része.Az AKP képviselői között nagy számban voltak kurdok és Erdogan kormányainak is sorra több kurd tagja volt, akik fel is vállalták gyökereiket. Ennek a politikának a csúcspontján, 2012 végén a török kormány fegyverszünetet kötött a militáns Kurd Munkáspárttal (PKK) és egy átfogó történelmi kiegyezésről folytak két évig biztató tárgyalások. Ennek lett vége pár hónappal ezelőtt: a PKK vagy annak egyes regionális parancsnokai több megértést vártak volna el az Iszlám Állam ellen harcoló szíriai kurdok megsegítésében. De a kurd radikálisok szerint a békefolyamat vonata is kisiklott. Így, a militáns vonal újra akcióba lépett, ezért újultak ki a harcok Délkelet-Anatóliában.

A HDP igyekszik a PKK katonáit leállítani és visszaállítani a békét a régióban. A pártelnök, Selahettin Demirtas szava - úgy tűnik - csupán pusztába kiáltott szó. A katonai parancsnokok nem hallgatnak rá, mert nem igazán érdekeltek abban a polgári jogi rendezésben, amelyet a HDP hirdet. Demirtas politikáját az AKP is hevesen támadja. A térség kurdjai felé azt hirdeti, hogy ő az oka a békétlenségnek, s az újraéledő kurd-ellenes török nacionalizmusnak. Nem kérdéses, hogy az AKP a következő voksoláson vissza akarja szerezni az elveszített kurd voksokat: a HDP szavazóit jobb belátásra bírni.

Az AKP csak úgy folytathatja tovább a 2002-ben megkezdett útját, ha a fenti politika sikeres lesz és 10 százalék alá szorítja a HDP-t. Máshonnét egyébként a családi hagyományok alapján is szavazó török társadalomban voksokat nem szerezhet.

Nem tudjuk, hogy a törökországi belső küzdelemnek mi lesz a végkimenetele. Ha meglesz az AKP-nak november 1-én az 50 százalék plusz 1 voks, minden bizonnyal helyre áll az erőskezű kormányzás. Ellenkező esetben vészesen meginoghat Törökország stabilitása.