Mindez azért jut most eszembe, mert egyre nagyobb elképedéssel olvasom a magyar és az európai médiumokban azokat a véleményeket, amelyek lényegében felmentő magyarázatot próbálnak találni a Kölnt és más német városokat megrázó, bevándorlók csoportjai által elkövetett nők elleni inzultusokra. A lánykori bizarr emlékek felidézése  keveredik az iszlám radikális értelmezésével – nagyon különböző irányokból érkező véleményeket és értékrendeket kovácsol most össze különös alkalmi egységfrontba ez az értelmezési szándék.


Akkor jöjjön a meglepetés: New Yorkban nyugodtan járnak a nők uszodába. Sőt, nyáron könnyű, sokat mutató ruhákat vesznek fel. Rendszeresen vannak nagy utcai fesztiválok, ahol senki nem tapizza le a másikat – sem szólóban, sem csoportosan. Úgy általában sokkal nagyobb problémát jelent mondjuk csúcsforgalomban átjutni Manhattanből Brooklynba, mint a rengeteg nagyon eltérő kulturális gyökérrel rendelkező csoportnak egymás mellett békében élni anélkül, hogy egyik a másik méltóságát sértené. Mi lehet a siker titka? Itt jobb betűtípust választottak az együttélés szabályait bemutató brosúrához, vagy ingyenes bérletet biztosítanak az éjszakai klubokba az egyedül érkező fiatal férfiak számára? Ugyan már!

Meggyőződésem, hogy az eltérő viselkedési normákhoz alkalmazkodás sebessége egyenes arányban van azzal az idővel, amennyi alatt a járőröző rendőr előveszi a szolgálati fegyverét, ha valami törvénytelenséget tapasztal az utcán, New York utcáin. A rendőr és rajta keresztül a közösség normái iránt érzett tisztelet többet nyom a latba, mint bármilyen fejtágítás, sok nyelven elmondott politikusi óhaj, vagy a teljesen összezavarodott véleményformálók nyilvános eszmefuttatásai. Mert gondoljunk csak bele, hogy milyen magas fokú lenézésből, megvetésből, végső soron rasszizmusból kell táplálkoznia annak a véleménynek, amely a kulturális különbségekkel, valamiféle mentális lemaradással magyarázza, hogy a migráns csoportok Európában így viselkednek a nőkkel. Mindezt 2016 globalizált világában kéne elfogadni, ahol otthon sem voltak a nyugati kultúrától elzárva az útra kelők, böngészővel és a közösségi média alkalmazásaival felszerelt okostelefonnal a zsebükben érkeznek.

New Yorkban súlyos sértés lenne akár egy frissen érkezett arabról vagy afgánról azt feltételezni, hogy tőlük a kulturális távolság miatt jobban kell félteni az itt élő lányokat. Itt mindenki tudja, hogy származástól, gyökerektől függetlenül a rengeteg, kis helyre összezárt ember biztonságát méltányos szigorral, komoly, azonnal cselekedni képes, tekintélyes rendőrséggel lehet elsősorban biztosítani. Félreértés ne essék, itt is van elég baj ezen a területen. A rendőrök feketékkel szembeni erőteljesebb fegyverhasználata , vagy úgy általában az amerikaiak hétköznapi etnikai diszkriminációja nem éppen vonzó jelenség, nem kívánom, hogy ezek Európában megjelenjenek. Minden létező és potenciális konfliktus ellenére azonban alapvetően rend van a sok etnikum körül, néhány utcára laknak egymástól olyan közösségek, amelyek otthon egymás esküdt ellenségei. Egyetlen közös gondolat tartja őket meg ebben az ideális állapotukban: tisztelik azt az országot és annak szokásait, amely befogadta őket. Tisztelik azt az Amerikát, amely még sosem csinált magából bohócot, ha saját határainak védelme, a bevándorlás ellenőrzése volt a kérdés.  

http://www.wnyc.org/story/255668-blog-census-languages-new-yorkers-speak/