A 470 km hosszú, és 35 milliárd köbméter kapacitású OPAL vezeték a Németország északkeleti részén fekvő Mecklenburg-Előpomeránia tartományban található Lubmin várostól a német-cseh határon fekvő Olbernhau-ig szállítja a földgázt, a német-lengyel határ mentén haladva. A Gazprom és a német vegyi üzem, a BASF tulajdonában lévő vezeték valódi stratégiai jelentőségét az adja, hogy az OPAL kapcsolódik az Északi Áramlat vezetékhez, amely Viborgtól Greifswaldig szállít orosz gázt. Az Északi Áramlaton évi 55 milliárd köbméter gáz jut el mintegy 25 millió háztartásba. Az OPAL és az Északi Áramlat összekapcsolásával megvalósul az orosz álom: a közép- és kelet-európai tranzitállamok megkerülése. Ezzel Oroszország lépéselőnybe kerül két tranzitállammal, Ukrajnával és Belarusszal szemben.


Nemcsak a lengyelek aggódhatnak az OPAL vezeték kapacitásnöveléséért. Az Európai Bizottság döntése komoly érvágást okozhat Ukrajnának, hiszen az OPAL vezeték kapacitásának bővítése maga után vonja a tranzitdíjak csökkenését. Politikai következményként Kijevben okkal érezhetik úgy, hogy Moszkva büntetni kívánja Ukrajnát azért, mert a jelenlegi ukrán kormány elkötelezett az euroatlanti integráció (egyébként valószínűleg hiú) ábrándja iránt. Tudjuk, hogy Moszkva mindig szívesen alkalmazta a „gázfegyvert”, ha nemzetközi politikai érdekei úgy kívánták, gondoljunk csak a 2006-os vagy 2009-es orosz-ukrán gázháborúkra, amely számos közép- és kelet-európai országban szó szerint „hideg” napokat hozott (éppen ekkor fordult elő térségünkben -20°C is).

Amennyiben a Gazprom növeli a tranzitgáz mennyiségét az OPAL vezetéken, akkor Ukrajna elveszíti egyik stratégiai ütőkártyáját Oroszországgal szemben. Petro Porosenko ukrán elnök – okkal –az országa elszigetelésére irányuló törekvést lát Moszkva és Brüsszel megállapodásában. Nem ez az első eset, hogy Ukrajna válik a nyugat-európai és orosz egyezkedések áldozatává. Nyugat-Európa a biztonságos gázimportban érdekelt, és emellett nem kíván újabb frontot nyitni Oroszországgal. Franciaországban az importált földgáz közel negyede származik orosz forrásból, ám Belgiumban ez az arány 28%-os, Németországban pedig 35%-os. A „mag-Európa”, vagyis az Unió nyugat-európai tagállamai tehát jelentős mértékben kiszolgáltatottak Oroszországnak, de még nyomasztóbb a függőség az Unió „külső” területén: Csehországban az Oroszországból importált gáz aránya eléri az éves behozott gázkészlet 66%-át, Lengyelországban pedig a 83%-át.

Az OPAL vezeték kapacitásbővítéséről szóló döntés jelzi, hogy az Európai Bizottság maga sem tudja, miként kezelje Oroszországot. Miközben Putyin rendszere állandó céltáblája az európai emberi jogi bírálatnak, és napjainkban a megnövekedett intenzitású orosz titkosszolgálati tevékenységtől retteg Európa, addig az uniós vezetés rendre olyan döntéseket hoz, amelyek a Gazpromot hozzák előnyös helyzetbe, és energetikai szempontból kiszolgáltatottá teszik a közép- és kelet-európai régiót Oroszországnak. Mindeközben pedig tart a kelet-ukrán válság, amelynek megoldásában és békés rendezésében láthatóan Putyin nem érdekelt, ehelyett továbbra is a Nyugat dezinformációs kísérletének tart mindenfajta olyan kísérletet, amely az ellentétes érdekű felek tárgyalóasztalhoz ültetését célozza. Ukrán és lengyel részről óhatatlanul is az a látszat keletkezik, mintha az Európai Bizottság engedett volna a Gazprom – és a Kreml – zsarolásának.

Köztudomású, hogy az orosz vezetés a „puha erő” eszközeként használja a Gazpromot, amely túlságosan fontos partner az Európai Unió számára, hogy csak úgy negligálják az érdekeit. Korábban a Bizottság versenyügyi eljárást indított a Gazprom ellen, de nem sikerült bizonyítani a vádat. Sokan politikai nyomásgyakorló eszközt véltek felfedezni az eljárásban, mondván, hogy annak a célja a Gazprom alkupozícióinak csökkentése.

Ha figyelembe vesszük, hogy a Gazprom szilárdan őrzi pozícióit az európai gázpiacon, akkor racionális döntésnek tekinthetjük, hogy mind több európai állam fantáziát lát a megújuló energiákban. Lengyelországban hatalmas kutatásokat folytatnak a biomassza-felhasználás terén, és egyre bővül a napelem-állomány. Varsó becslése szerint 2020-ig a megújulókból származik a lengyelországi energia 15%-a, és 2050-re a napelemekből nyert energia eléri a 15,83 GW-t. Románia is egyre bővíti a napelem- és szélerőmű-állományát.

Magyarországon a kormány elsősorban Paks-2 bővítésének projektjétől várja az ország energiabiztonságának megteremtését. Ugyanakkor a közép- és kelet-európai országok energiafüggősége arra figyelmeztet bennünket, hogy egy magasan fejlett államnak szükséges diverzifikálnia az energiaellátását. Ezt a célkitűzést egyébként az Európai Unió is előírja, hiszen 2020-ig az ország teljes energiaellátásának 13%-át kell megújulókból fedeznie.

Az OPAL vezeték kapacitásnövelése jelzi Közép- és Kelet-Európa energetikai, és egyúttal biztonságpolitikai szuverenitásának a korlátait. Az is elgondolkodtatható lehet az ukrán vezetés számára, hogy mennyire is megbízható partner az Európai Unió, amely képes volt negligálni az ukrán gázpiaci érdeket, és ezzel kiszolgáltatott helyzetbe sodorja a kelet-európai térséget. Németország, az Európai Unió legerősebb gazdasága pedig még inkább függővé válik az orosz import gáztól. Mindeközben a „normandiai négyek” (Petro Porosenko, Vlagyimir Putyin orosz, Francois Hollande francia elnök és Angela Merkel német kancellár) tárgyalásán a felek megállapodtak abban, hogy négy övezetben fokozatosan visszavonják az ukrán kormányerők és a Moszkva-barát szakadárok fegyvereseit. Kérdés, mennyire veszik komolyan a németek a döntés végrehajtását, amennyiben Putyin esetleg elzárja az Északi Áramlat gázcsapját.