Kicsit irigylem ugyanakkor azok magabiztosságát, akik akármelyik oldalon oly határozottan tudnak nyilatkozni arról, ami nem csak Magyarországot, hanem az egész európai kultúrkört az évszázadok óta legnagyobb civilizációs kihívás elé állítja. Csak remélni tudom, hogy kevésbé kardcsörtetéses hangulatukban ők is tisztában vannak azzal, hogy az egész ügy jóval összetettebb annál, mint amit a napi politika sodrában írogatunk róla. Addig minden világos, hogy az állam feladata a közösség védelme, az ország biztonságának megőrzése. Ahhoz sem férhet kétség, hogy az elesetteken segíteni kell. Az elmúlt hónapokban a civil szervezetek, egyházak, önszerveződő spontán csoportok sokat tettek a migránsok érdekében, s az utóbbi hetekben a kormányzati kommunikáció is szakított a korábbi egyoldalúan kemény szóhasználattal – tettekkel is erősítve azt a korábban is hitt, remélt premisszát, mely szerint egy, a liberális gyökereket sem nélkülöző polgári, konzervatív, keresztény kormány és párt nem mondhat le a gyakorlati kormányzati intézkedéseknek a legalapvetőbb hitelvekkel való összegyeztethetőségéről.


Kisebbik fiam egy napon született Ferenc Józseffel. Erre nem magamtól jöttem rá, s e ténynek amúgy persze semmi jelentősége nincs, csupán annyi, hogy annak idején a születésről értesülve matuzsálemi korú nagyanyám annyit mondott: aznap mindig gyönyörűen zúgtak a harangok. Nem véletlenül,  hiszen augusztus 18. valóban a császár és király születésének ünnepe volt. Erről a nagyanyai mondásról persze minden születésnapkor megemlékezünk – a történelmi távlatba pedig csendben beleborzongunk. A borzongás tárgya korántsem a harangzúgás, sokkal inkább annak az időutazásnak a jövő felé való folytatása, amit a nagyanyai szavak nyomán a múltba már megtettünk.

Vagyis: milyen körülmények között fogja megélni a felnőtt és idős kort a most 9 éves Mihály és számos kis kortársa? S mi, akik nem csak rövid távú politikai akciókban gondolkodunk, mit tehetünk azért, hogy ezek a mai gyerekek fel legyenek készülve erre a korántsem barátságosnak mutatkozó magyarországi, európai jövőre?

A Szent István napi ünnepségek során elhangzott beszédek valahogy mind érintették a migráció ügyét. Aki már csinálta, pontosan tudja: nem könnyű ezekben a helyzetekben a történelmi megemlékezést egybefűzni az aktuális mondanivalóval, elkerülni a közhelyeket és a képzavarokat. Általános áttekintésre nem vállalkoznék, de két miniszter megszólalása érdekes új színt hozott az eddigi kórusba. A Lázár János által Hódmezővásárhelyen használt hajó-hasonlat nem pusztán a „hajó megtelt” kezdetű jól ismert mantra újbóli felmelegítése volt. A természetesen a korábbi kormányzati kommunikációs elemeket is tartalmazó beszéd azt a jövőre vonatkozó intést fogalmazta meg, hogy ne legyünk olyan mentőhajó, „ami elsüllyed a rákapaszkodók terhe alatt, és akkor mindenki vízbe fúl, az is, aki segítséget kért, és az is , aki segíteni akart.” Ez messze nem ugyanaz, mint hogy „a hajó megtelt”, és kész! Valóban, ne járjunk úgy, tegyünk meg mindent azért, hogy Misinek és kortársainak, de az idősebbeknek is élhető, jó élete legyen ebben az országban, ezen a kontinensen! S bár nem műfajom a saját főnököm ünneplése ezen a felületen, a Balog Zoltán által a kitüntetések átadásakor mondottak mintha pont az ebbe az irányba teendő szükségszerű, humánus, de egyben reális lépések szándékát vázolták volna fel. A hozzánk érkező gyerekek „örökbefogadása”, gondozása, taníttatása egy olyan integrációs politika esélyét teremtheti meg, ami a saját kulturális identitásunk egyidejű megerősítésével együtt képes felkészíteni az ifjú generációt a gyökeresen más etnikai arculatot mutató Európában való életre.

Mert hogy erre valahogy mindenképp fel kell készülni, az az ENSZ július 29-én megjelent, a világ népesedési tendenciáiról szóló kiadványából világosan kiderül.

Hosszan lehetne sorolni az adatokat, de érdemes inkább egy pillantást vetni a fenti linken megjelenő grafikonokra. A lényeg: a várható óriási népességnövekedés Afrikában és Ázsiában várható, Európában tovább fogyunk, Magyarország lakossága pedig – a közepes becslés szerint - 2100-ra 7 millió alá süllyedhet.

Misi fiam akkor – reménység szerint – 94 éves lesz és arról mesél majd a – jó eséllyel - kicsit kávébarna, de – reménység szerint – magyarul beszélő unokáinak, hogy miért is zúgtak a harangok az ő születésnapján – nagyjából kétszáz évvel korábban.