Németország sajátos helyzetben volt akkor.  Helmut Kohl a hosszú szociálliberális koalíció után 1982-ben meghirdette a „szellemi, erkölcsi megújulást”, mely akkor semmivel sem okozott kisebb felháborodást a baloldali médiakörökben, mint a magyar kormányzati politika az elmúlt négy és fél évben. Kohl ugyanakkor magyar szempontból is döntő változást hozott. Ugyanis amíg 1982 áprilisi bonni látogatása során Kádár János a német stabilitási politika jegyében inkább dorgálást kapott Schmidt kancellártól a Szovjetuniót is olykor provokáló magyar reform-elképzelésekért, 1984-es látogatása során Kohl már kifejezetten bátorította a magyar reformkommunistákat. Innentől datálódik a magyar kommunistákkal kapcsolatos német kereszténydemokrata szimpátia és persze illúzió, amit a szögesdrót teátrális átvágása Horn Gyula által, majd a határnyitás heroizmusa csak megerősített. A német politikai gondolkodásban olyannyira beégett a jó magyar reformkommunistáról szóló pozitív elképzelés, hogy azóta szinte lehetetlen elmagyarázni azt, hogy bár a rendszerváltás békés volta örök érték, máig ható ellentmondásai éppen az ilyen vagy olyan érdekek mentén megkötött kompromisszumokban gyökereznek.


Merkel budapesti látogatása is illik ebbe a folyamatba. Az Andrássy Egyetemen elmondott beszéd, az a tény, hogy a kevés, a határnyitás, a soproni piknik megszervezésében résztvevő civillel az évforduló alkalmából nem kereste a kapcsolatot, jelzi, hogy bár a kancellár osztja közép-kelet-európai élettapasztalatainkat, a rendszerváltozás fent említett ellentmondásait felszámolni szándékozó, „Magyarország megújulásával” kapcsolatos elképzeléseket 25 évvel a rendszerváltozás után igazából nem tudja hova tenni. Erről nem tudomást venni legalább akkora hiba lenne, mint az Orbán-kormány átfogó rendszerkritikáját beleszuggerálni. A nyelv- és szóhasználati különbségekkel ugyanez a helyzet. Nem tekintetbe venni azt, hogy külföldön is hallgatják az itthoni beszédeket, vagyis nem tekintettel lenni a lefordíthatóság akadályaira, ugyanolyan melléfogás, mint hosszú időn át lovagolni a szóhasználati különbségből adódó nézeteltérésen. Az „illiberális” kifejezés körüli hercehurcát a Merkel-látogatás hangsúlyos elemévé tenni csacska szómágia.

A habos felszín alatt ugyanakkor nem veszhet el a lényeg, amiben viszont egyetértés volt. Nem gondoltam volna, hogy az előző posztomban tőle idézett számsort az európai jóléti társadalom fenntarthatatlanságáról a kancellár kétszer is felemlegeti. Az egész kontinens versenyképességének kérdéskörét a középpontba helyezve, ezt az évtizedes célt kitűzve pontosan kirajzolódott a két ország közötti érdekazonosság – és ez a látogatás valódi üzenete. Az Európai Unió ott legyen egységes, ahol az erősíti a tagállamok közös érdekérvényesítését, ahol viszont a tagállamok nagyobb önállóságára van szükség, ott ne nyújtózkodjon tovább a szerződéses kereteken! Az orosz-ukrán konfliktust határozottan, elvszerűen, de békésen kell megoldani, mert Oroszország nélkül nem képzelhető el Európa versenyképességének fenntartása. Az idegenek humanitárius megfontolások alapján való befogadása erkölcsi kötelesség, a gazdasági menekültek távoltartása viszont jogos önvédelem.

A németek a második világháborút követően megtanulták, hogy saját nemzeti érdekeikről csak úgy beszélhetnek, ha ezt a közös európai szempontok celofánjába csomagolják. Ez a visszafogott retorika sokszor hatékonyabbnak bizonyul a szókimondó rámenősségnél.

A kiszámíthatóság fontosságára vonatkozó kancellári intelem elsősorban a magyarországi német befektetések biztonságáról szólt. Ugyanakkor pont a kiszámíthatóság az, ami a nemzetközi politikából az utóbbi időben a leginkább hiányzik. Kár, hogy Orbán Viktor számtalanszor kivesézett tusványosi beszédéből pont azt a részt nem idézik, ami a leginkább elgondolkodtató: „Bármi megtörténhet.” – szólt a sokat sejtető mondat.

Merkel sikerének és egyre növekvő nemzetközi tekintélyének a titka éppen az, hogy visszafogott stílusával, sallangmentességével, természetes gesztusaival, adott esetben szűkszavúságával – és persze országának gazdasági erejével világszerte el tudja hitetni, hogy őnála még a bizonytalan jövő is biztos kézben van. Nem baj, ha ezzel Közép-Európa is számolhat.