A magyar miniszterelnök európai jövőképét, társadalompolitikai vízióját a szemorvosokhoz szokott német sajtóban soha sem fogják ünnepelni, erre ne is számítsunk! Az egyre zavarosabbá váló nyugat-európai társadalmi viszonyok, az erősödő radikális csoportok, a politikai instabilitás és a továbbra sem egyértelmű gazdasági perspektívák láttán azonban az okos szemorvosok legalábbis felteszik maguknak a kérdést: vajon némelyik vízió nem inkább segítség, mint akadály a politikai éleslátás szempontjából? Angela Merkel okos szemorvos, ezért érdekes a magyar miniszterelnökhöz fűződő viszonya.


Ha a Föld lakosságának 7 százaléka a világ GDP-jének 25 százalékát termeli meg, viszont a szociális kiadások 50 százalékát költi, akkor ennek nem lesz jó vége – mondta néhány éve a kancellár, ezzel is jelezve, hogy az európai jóléti társadalmaknak, így a németnek is, előbb – utóbb be kell adni a keserű pirulát. A válság nyomán levonható tanulságokat a miniszterelnök is gyakran említi – az unortodoxnak nevezett megoldások indokaként. A német kormány az elmúlt években méltányolta a hazai költségvetési politika következetességét, a hiány 3 % alatt tartását. A gazdasági szereplők részvételének fokozása a közteherviselésben szintén egy olyan gondolat, ami mind Orbán, mind Merkel eszköztárában ismert, persze más-más hangszerelésben. A magyar kormány elég gyorsan reagált a nehezen kiszámítható adójogi környezetre vonatkozó német befektetői kritikákra is, ami szintén fontos jelzés volt.

Az uniós ügyek között pedig – csak hogy az egyik legutóbbit említsük – aligha volt ellenére a német kancellárnak Orbán Viktor Junckert nem támogató álláspontja. Ő maga azonban nem mondhatta ezt ki, amikor az ország vezető értelmiségei a demokrácia alapjait látták veszélyben, ha nem Juncker fut be. Most, hogy kiderült, mennyi pénzt varázsolt ki a kreatív luxemburgi adópolitika a német költségvetésből, talán már Orbán Viktor sem maradna egyedül álláspontjával.

Mindez persze eltörpül az ukrán-orosz ügy fontossága mellett, melyről azért is fontos a két kormányfőnek világosan beszélni, mert csak ketten együtt tudják az európai politikai közvélemény számára világossá tenni: Magyarország nem a probléma, hanem a megoldás része. A magyar érdek érvényesítése nem külön út, a reálpolitikai megközelítés nem elvtelenség, hanem az időtálló megoldás záloga. A magyar energiapolitikai elképzelések kedveznek a német befektetők ipari fejlesztéseinek, a paksi beruházás pedig aligha képzelhető el német technológiai részvétel nélkül.

A kancellár Davosban elhangzott szavai a lehetséges európai-orosz szabadkereskedelmi övezetről jelzik, hogy erősen gondolkodnak Berlinben is arról, hogy vajon az EU-s szankciós rezsim a megfelelő eszköz-e Moszkva jobb belátásra térítéséhez.

Nem is olyan régen – a régi közép-európai beidegződésnek megfelelően - még attól tartottunk, hogy a két kontinentális nagyhatalom, Német- és Oroszország szintén hagyományosnak mondható együttműködése számunkra rossz helyzetet teremt. Németország az utóbbi időben újra felismerte Közép-Európa fontosságát, látja a visegrádi együttműködés előnyeit is. Az ukrán válság kirobbanását követő új helyzetben pedig mi is be kell lássuk: a Németországgal való – történelmileg szintén nem újkeletű – együttműködés a mi érdekeinknek is kedvez.

Most már csak azt kell valahogy elérnünk, hogy a helyzet értelmezése ne csússzon ki a kezünkből, s főleg ne csússzon át az orosz elnököt február közepén Budapestre kísérő újságíró-had kezébe.