Pár hete az a hír járja a nemzetközi médiumok világában, hogy Törökország megváltoztatta a Himnuszát olyanra, amely által az ország államfője, Recep Tayyip Erdogan is belép a török történeti hősök panteonjába. A valós helyzet az, hogy a kemalista török Himnuszról jelenleg törvény rendelkezik. Ha valaki új nemzeti indulót akar, ahhoz meg kell változtatnia a törvényt, ám ilyen előterjesztés még nem született az ankarai Nemzetgyűlésben.


A török nemzeti Himnuszt (Függetlenségi Induló) az ankarai Török Nagynemzetgyűlés 1921. március 12-én fogadta el. Ez akkor még csupán vers formájában létezett, amelynek írója Mehmed Akif Ersoy (1873-1936) költő és egyben parlamenti képviselő volt. Verse a nemzeti felszabadító háború idején született meg, amelyhez zenét 1930-ban Osman Zeki Üngör (1880-1958) szerzett. A török Himnusz zenekari átiratát az örmény Edgar Manas (1875-1964) készítette el 1932-ben. E sorok írója többször tanúja volt, hogy a törökök mily átéléssel éneklik Himnuszukat: átérzik a harcot, amelyet nagyapáik vívtak az ország egyben maradásáért. Az antant ugyanis Törökországot éppúgy feloszlotta a Sevres-i békében, mint bennünket Trianonban. A magyar nép nem kezdett háborút az antant diktátuma ellen, a török igen, s ez a háború győzelmet hozott. Ennek szellemiségét adja vissza és erre emlékeztet a török Himnusz. A vers 1920-21-ben íródott, s ekkor még csupán néhány apró jele mutatkozott meg annak, hogy Musztafa Kemál Atatürk nem veszi rossz néven, ha őt dicsérik. Így aztán a győzelmet követően megszaporodtak fényképei az országban (a borbélyüzlettől a képviselőházig) és a róla elnevezett utcák neve is gyarapodott. De ez oda vezetett, hogy a parlamentben is csak egy párt maradhatott. Musztafa Kemál Atatürk érdemeit azonban senki sem kérdőjelezheti meg. Legyőzte az első világháború egyik legjelentősebb csatájában, Gallipolinál a brit-francia haderőt. Megmentette a törökök lakta országrészt a feldarabolástól. Erőszakos reformokkal az országot nyugatosította, az iszlámot kiiktatta az állami életből és a muszlim intézmények elveszítették az oszmán világban korábban meglévő kivételezettségüket.

Amikor 1938-ban Musztafa Kemál Atatürk meghalt nehéz örökséget hagyott utódaira: folytatják-e az erőszakos westernizációt vagy tudomásul veszik a török szociológiai valóságot, hogy az ország lakosainak jelentős része nem csupán töröknek, hanem muszlimnak is érezte magát. A második világháború lehetőséget nyújtott a válaszok elodázására. A világégést követően azonban a NATO-ba tartó Törökországban szabad választásokat kellett rendezni. Az inga visszafele kezdett lengeni: a török iszlamizmus kormányzati tényező lett, még akkor is, ha mozgásterét Atatürk törvényei korlátozták. 2002-ben pedig az AKP (Igazság és Fejlődés Pártja) revizionista kemálista vagy anti-kemálista programmal nyert és újrázott 2007-ben és 2011-ben. A következő voksolásra 2015. június 7-én kerül sor.

A török és világlapokban, portálokon közzétett állítólagos Himnusz új történelmi környezetbe tenné a török múltat és éltetné Erdogant, de nem tagadná meg a megbecsülést Musztafa Kemál Atatürktől sem. Írója és zeneszerzője Hasan Celal Güzel (1945) az 1980-as években oktatási miniszter volt Turgut Özal kormányában. Akkor a Haza Pártjához tartozott, amely mozgalom új gazdaságpolitikával új útra terelte Törökországot. Úgy tűnik, Erdogan államfő igyekszik olyanokat is bevonni az ország irányításába, akik eddig a külső körben voltak. Az újonnan alakult Új Törökország Stratégiai Kutatóintézet vezetésével az államfő Güzel minisztert bízta meg. Az új intézmény vezetésében számos kiváló tudós, történész is ott van: Halil Inalcik, Kemal Karpat és a magyar történelem szakértője Norman Stone is.

Az intézmény megnyitójára írta Hasan Celal Güzel a felkapott indulót, amelyet janicsárzenészek adtak elő 2015. április 3-án. Azokat, akik naponta olvassák a török sajtót, a benne foglaltak aligha lepik meg. A törökök éppúgy hazát foglaltak 1071-ben Anatóliában, mint mi 895-ben a Kárpát-medencében. 2071-ben lesz a török millennium, amikorra az országnak éppoly nagyhatalomnak kell lennie, mint egykoron volt. De addig van más célkitűzés is: a Török Köztársaság centenáriuma 2023-ban, amikorra a török gazdaságnak a világgazdaság legalább 10. helyén kell állnia. Ha a két cél teljesül, akkor a törökség kezében lesz az aranyalma (kizil elma). Ez a 16. században Buda volt, majd annak elfoglalása után Bécs lett. De a császárváros 1683-ban sem lett törökké. Az új török aranyalma ma már más, mint egykoron: új nagyság a világpolitikában. Güzel miniszter az államfő iránti odaadását azzal is kifejezte, hogy őt is beleírta az indulóba.

Törökország már jelenleg is fontos regionális erőközpont katonai ereje és gazdasági képességei okán. A G20 tagja és annak már március óta egy évre elnöke is. Az ország nagy utat tett meg az elmúlt évtizedekben. A közelgő júniusi választások mindenképp nagy összecsapást fognak hozni a politikai pártok között. Az AKP győzni akar és továbbra is egyedül kormányozni. Az alkotmányozó kétharmad is ott van a célok között, de annak elérése nagy meglepetés lenne.

 

A cikkel kapcsolatos véleményeket, hozzászólásokat a blog Facebook oldalán várjuk!