A Hassan al-Banna által 1928-ban alapított Muszlim Testvérek Egyiptom legrégibb és legnagyobb ma is működő muszlim szervezete, amelynek tanítása a Koránon alapszik, és amely a politikai aktivizmust karitatív tevékenységekkel ötvözte. fennállása során számos mérsékelt és radikális iszlamista mozgalomra volt hatással világszerte. Megalakulását követően országszerte alakultak fiókszervezetek, amelyek a helyi társadalmi problémákra, hiányokra, szociális kérdésekre is megpróbáltak választ adni. A mecsetek mellett iskolákat vagy sportoláshoz alkalmas komplexumokat is felállítottak, ételt osztottak, tanítottak és neveltek; a szervezet létszáma pedig rohamosan kezdett nőni. Húsz évvel megalakulását követően mintegy félmillió egyiptomi követője volt, nézetei pedig szerte az arab világban elterjedtek. A mozgalom kezdeti célja az iszlám erkölcsi tanításának terjesztése volt, azonban hamar átpolitizálódtak, különösen a brit uralom és a nyugati befolyás elleni határozott fellépésüknek köszönhetően.


A szervezetnek megalakulása óta egy ellenséges környezetben kellett túlélnie, a vezetés a kezdetek óta gyanúval és félelemmel tekintett rájuk. Az egyiptomi kormány 1948-ban feloszlatta a Testvéreket azzal a váddal, hogy forradalomra készülnek, nem sokkal később pedig Nuqrashi miniszterelnök meggyilkolásával gyanúsították meg őket. Hat évvel később a Nasszer elleni sikertelen gyilkossági kísérletet követően az elnök a szervezetet betiltotta, több ezer tagját pedig bebörtönözték és megkínozták. A Testvérek illegalitásba vonultak, és egyfajta ideológiai változás is történt: megjelent a dzsihád támogatása a tudatlan (nyugati vagy magát iszlámnak valló, de a Testvérek értelmezésében nem az) társadalmak ellen.

Nasszer utóda, Anvar Sadat ebben a kérdésben is más utat próbált követni. A Muszlim Testvérekkel egy viszonylag toleráns és normális viszonyt sikerült kialakítania, amely azt követően romlott meg drasztikusan, hogy Sadat aláírta az 1979-es békeszerződést Izraellel. Eleinte Mubarak is elnéző volt a szervezettel, és bízva abban, hogy mérsékelt iszlamista nézetük mellett a radikálisabb és erőszakosabb eszmék nem fognak megerősödni, megengedte, hogy az egyetemek területén tevékenykedjenek. Miután azonban a 2005-ös parlamenti választáson a Muszlim Testvérekhez köthető független jelöltek megszerezték a szavazatok húsz százalékát, lecsapott a szervezetre, több száz tagját letartóztatta, és olyan jogi reformokat vezetett be, amelyek ellehetetlenítették a működését. Egy alkotmánymódosítás például megtiltotta a vallási alapú politikai tevékenységek folytatását vagy pártok alakítását.

A Muszlim Testvérek a huszadik század során törekvései ellenére nem válhatott vezető erővé Egyiptomban: amint szemet szúrt az aktuális elnöknek a szervezet tevékenysége vagy népszerűsége, rögtön lecsapott rájuk és ellehetetlenítette őket. Ez a negatív tapasztalat volt az egyik fékező erő, amiért nem álltak a 2011-es Mubarak elleni egyiptomi tüntetések élére. A másik pedig maga a Testvérek ideológiája: „az iszlám a megoldás” jelszóval nehezen lehet megnyerni a demokráciáért tüntetők támogatását. Éppen ezért volt nehéz helyzetben a szervezet, hiszen egyensúlyoznia kellett saját iszlámon alapuló elvei és a demokratizálódást és társadalmi-gazdasági reformokat követelő nép között.

Mubarak megbuktatásakor a Muszlim Testvérek nem áhítozott azonnal kormányzó szerepre, amit több alkalommal is megerősített a szekuláris elit és a katonaság felé. A törvényhozásból és a végrehajtásból való nagyobb részesedés vágya ugyanakkor hamar felülkerekedett a szervezeten. Az elnökválasztásokon Mohamed Mursi alig több mint a szavazatok felét szerezte meg, de ez pont elég volt ahhoz, hogy legyőzze a másik jelöltet, Ahmed Shafikot, Mubarak korábbi miniszterelnökét. A győzelem azonban elsősorban nem a Muszlim Testvérek nagy támogatottságának volt köszönhető, hanem annak, hogy a Mubarak-rezsim egykori tagjait nem akarta visszaengedni a társadalom a politikába. Ezért még a liberális és baloldali választók is inkább Mursira adták le voksukat, bízva abban, hogy a Muszlim Testvérek jelöltje bevonja őket és a civil társadalmat az alkotmányozásról szóló párbeszédbe, és olyan kormányt hoz létre, amelybe minden szereplőt meghív.

A választások megnyerése után a szervezet előtt kétfajta modell volt: egyrészt a török, ahol az iszlám elveken alapuló AKP demokratikus úton szerezte meg a vezetést és kialakított egy „iszlám liberalizmust”, illetve a 80-as és 90-es évek szudáni modellje, ahol az iszlamisták a katonasággal szövetségben kormányoztak. Mivel a Muszlim Testvérek képtelen volt kialakítani egy normális viszonyrendszert az egyiptomi hadsereggel, így a második modell követésének lehetősége eleve kudarcra volt ítélve. Az első modell egyiptomi verziójának megvalósításához pedig az iszlám liberálisabb értelmezésén túl gazdasági növekedésre is szükség lett volna – ezt azonban nem sikerült elérnie a szervezetnek.

A Muszlim Testvérek félreértelmezte a választások megnyerését követő politikai helyzetet. Egy olyan országban, mint Egyiptom, ahol a vallási intézmények, az állam és a társadalom közötti kapcsolatok történelmileg bizonytalanok, a választásokon való győzelem nem volt elég ahhoz, hogy politikai és társadalmi legitimitást nyerjen a szervezet. Túlságosan gyorsan igyekezett megerősíteni saját dominanciáját, a folyamat során számos hibát vétett, a demokratikus átmenet során nem vont be minden szereplőt, és nem próbált javítani a szekuláris elittel való kapcsolatán sem. Az elit ellenérzése magától értetődő volt: szekuláris értékrendjük és érdekeik teljesen szembementek a Muszlim Testvérekével. Megnyerésük ugyanakkor elengedhetetlen a hatalom bebiztosításához, hiszen olyan gazdasági érdekeltségekkel és társadalmi státusszal rendelkeznek, amelyre szüksége van a vezetésnek.

A Muszlim Testvérek nem csak a katonasággal, hanem a rendőrséggel és az igazságszolgáltatással sem tudott jó kapcsolatot kialakítani, ami tekintve ideológiai és érdekkülönbségeiket, magától értetődő. A Mubarak megbuktatását követő átmeneti időszakban pedig ezek az intézmények éreztették is ellenszenvüket az iszlamistákkal szemben. Az alkotmányozás során a szekuláris pártokkal és a civil szervezetekkel is megromlott a kapcsolat, mert azzal vádolták a szervezetet, hogy túlságosan az iszlámra kívánja helyezni a hangsúlyt, és az alkotmánytervezetük nem biztosítaná többek közt a szólásszabadságot vagy a nők jogait.

Amíg ellenzékben voltak, egy párhuzamos állam kialakításán dolgoztak, amely a tagok hálózatán és az iszlám elvein alapuló szigorú hierarchiával rendelkező struktúra volt. Ennek megerősítéséhez továbbra is segítettek ott, ahol az állam képtelen volt ellátni feladatát. Akkor azonban, amikor ők lettek az állam, nem rendelkeztek a megfelelő pénzügyi fedezettel ahhoz, hogy ezt a fajta szociális segítséget az egész országra kiterjesszék. Így pedig elidegenítették az alsó osztályt is; azokat, akik egy biztos bázist jelentettek.

Az akkori gazdasági helyzet azonban nem tette lehetővé a szociális költekezést. Tizenhét hónap alatt, Mubarak megbuktatása és Mursi beiktatása között harminchat milliárd dollárról tizenöt milliárd dollárra csökkent a devizatartalék, és nyolcmilliárd dollár adósságot halmoztak fel csak a nemzetközi energiaszolgáltató vállalatok felé. 2013 júniusára az infláció már közel tíz százalékos volt. A belpolitikai káosz miatt mind a turisták, mind pedig a befektetők távol maradtak, a korábban a Perzsa-öbölből (Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek) érkezett támogatások pedig befagytak, mert ezek az országok – Kataron kívül – tartottak a Muszlim Testvérek megerősödésétől.

Mursi egyre kevésbé tűnt jó választásnak. 2012 novemberében kiadott egy rendeletet, amely alapján döntései nem kérdőjelezhetők meg a bíróságokon, majd kijelentette, hogy nem tűr semmilyen ellenzéket. A Muszlim Testvérek nem rendelkezett kormányzati tapasztalattal, a korábbi közszolgákat nem sikerült megnyerni maguknak, a magasabb posztok betöltésénél pedig a lojalitás fontosabb volt a hozzáértésnél, így a közigazgatás is kezdett szétesni. Mubarak megbuktatását követően a társadalom gyors és látványos demokratizálódást és gazdasági és társadalmi változásokat akart, amelyek nem csak elmaradtak, hanem helyette egy szigorú, az iszlám valláson alapuló rendszer kiterjesztése volt folyamatban. A társadalom kihátrált Mursi mögül, és az újrakezdődő demonstrációkra végül a katonaság adott választ az Egyiptom első demokratikusan választott elnöke elleni puccsal. A Muszlim Testvéreket pedig mára terrorszervezetté nyilvánították.

Az illegalitás azonban lehet, hogy jót tesz nekik. A szervezet egyik tagja a puccsot követően azt nyilatkozta, az elnyomás csak erősíti a Testvéreket. „Ez egy olyan szervezet, amely nyolcvanöt évig elnyomó rezsimek alatt épült. Ez a mi komfortzónánk.”