Az állam- és kormányfők a rengeteg vita ellenére határozottan nem a közös projekt temetési szándékával landoltak az olasz fővárosban, s a megfelelő lelki töltekezés érdekében Ferenc pápánál kezdték a születésnapi összejövetelt. A Szentatya, aki az elmúlt időszakban megszólalásaival igen határozottan szállt be az Unió egyik legégetőbb vitájába, a migrációs válságba, maga is az Unió halálközeli állapotáról beszélt. A legdivatosabb első számú közellenség,a populizmus ellenszeréül a szolidaritást és a szubszidiaritást ajánlotta, mint amely elvek mentén meg lehet menteni az Unió által képviselt békét s fejlődést. A családok és a polgárok együttélésének, az élet szentségének fontosságát is megemlítette útravalóul. Talán kevesen tudják, hogy az Uniónak nem csak az utóbbi, hanem bizony az előző két magasztos vezérfonala is a keresztény a vallásból ered…


A lelki felvérteződés után ültek tárgyalóasztalhoz az Unió vezetői, eggyel megfogyatkozott létszámban. A kilépési szándékát a héten hivatalosan is bejelentő Egyesült Királyságnak már valóban nem volt keresnivalója ott, ahol a közös Európa jövőjéről beszélnek. A brexit az a kezelendő válságok közül, mely a legélesebben mutatja, hogy drámaian meggyengült az EU vonzereje a bent levők számára. Míg az elapaszthatatlannak tűnő migráció annak a félreérthetetlen jele, hogy a kívül levők szerint az öreg kontinensen továbbra is kolbászból van a kerítés, az uniós polgárok mind gyakrabban és félreérthetetlenebbül üzenik: másmilyen Európát akarnak. A gazdasági válságnak a legtöbb országban csak a makroszámok terén van vége, egyre inkább mindenkiben tudatosul, ha rosszkor van rossz helyen, bármikor felrobbanthatják a dzsihádisták, és a külső hatalmak kényük- kedvük szerint játszadozhatnak velük, mert nincs kemény válasz és egységes fellépés.

Ebben a hangulatban nem könnyű születésnapot ünnepelni. A nehezen, sokkörös egyeztetésen összetákolt nyilatkozat szövege azt bizonyítja, a 27-ek tudatában vannak felelősségük súlyának. Természetesen nem egyforma a lelkesedés, de meg tudtak születni azok a mondatok, amelyek végül mindenki számára elfogadhatóak voltak. Nem szűnt meg a gyanakvás, az egymás kijátszása, a hazai közönség felé szóló kommunikáció, de lejjebb lehetett csavarni a hangerőt, azzal, hogy persze a konkrét tartalmat a hangzatos mondatok mögé az év végéig kell odatenni.

Donald Tusk, az Európai Tanács tisztségében frissen megerősített elnöke a személyes kártyát húzta elő, hogy rámutasson az Unió valódi lényegére. Hiába született évekkel a II. világháború után, gyerekkorában a romokat kerülgetve járt iskolába, s a kommunizmus kegyetlenségéről is személyes élményekkel rendelkezik. Arról, hogy a békét és a személyes szabadságot nem tekinthetjük magától értetődőnek, szokott szó esni a magasztos uniós eseményeken, de arról, hogy Közép- és Kelet-Európa évtizedekig szovjet megszállás alatt állt, saját erejéből vívta ki a szabadságát, s csak harminc évvel később mondhatta ki, szeretne a kontinens szerencsésebb, nyugati feléhez csatlakozva a közös projekt részévé válni, ma már nem nagyon esik szó. A migrációs témájában a visegrádiak különutas politikája a nyugatiak egy része számára ürügyet teremtett, hogy hangosan kimondják, amit mindig is gondoltak, a mindenféle objektív mérőszámok ellenére: a 2004-es nagy bővítés elhibázott volt, s minden mostani rossz onnan ered. Ennek következtében ma már sajnos lehet úgy beszélni a hatvan év vívmányairól, hogy kimarad belőle a kontinens újraegyesítése, ami óriási hiba. A szelektív történelmi emlékezet ugyanis még sosem vezetett semmi jóra.

Mindezt most sikerült félretenni. A vonakodó lengyelek kedvéért kimaradt a „több sebesség”kifejezés, de benne van, hogy azonos irányba lehet eltérő ütemben haladni úgy, hogy az ajtó nyitva lesz a később csatlakozni kívánók előtt, miközben az Unió egységes és oszthatatlan marad. Ez nekünk fontos garancia arra, hogy nem kettőzik az intézményeket a gyorsabban és lassabban haladók számára, amivel óhatatlanul alsó és felső osztályra tagozódna az EU. A görögök a szolidaritás rész erősítését kérték, nehogy egyedül maradjanak a gazdasági gondjaikkal és a 63 ezer menekülttel. Abban a formában kapták meg, hogy az Uniót a nagyobb egység és a szolidaritás által teszik erősebbé, miközben – görögök figyelem! – megtartják a közös szabályokat.

Született tehát egy papír arról, hogy a részes felek büszkék az elért eredményekre (aki egyébként ezt nem akarja elfogadni, az nem hagyja befolyásolni magát a tények által), és megvan bennük az elszántság a kihívásokkal szembenézni és erősebbé válni. Előkelő helyen szerepel a külső és belső biztonság fontossága, a külső határok ellenőrzése, s a polgárok sorsának jobbá tétele iránti elköteleződés. Természetesen lehet azon fanyalogni, hogy mindenki kicsemegézi majd magának belőle azt, ami neki kell. Persze. Különben nem is született volna közös dokumentum. De a sok vitás pont ellenére megvan a közös, papírra vetett érdek az együtt haladásra. Az állam- és kormányfőkön múlik, hogy – Tusk szavaival élve – bebizonyítsák, igazi vezetők. Hogy jó hazafiak, s országaik érdekében maradnak együtt. Ezt az üzenetet aztán a polgárok is megértik. Így talán az elkerülhetetlen hazafelé kommunikálás mellett nem járnak úgy a saját közvéleményükkel, mint a britek. Aztán talán az is elfogadottá válik, ahogy egy nemzeti kormányt lehet kritizálni, úgy Brüsszelt, azaz az intézményeket is. Nem Európa ellen, hanem érte, persze a megfelelő szóhasználattal. Úgy legyen.

A halotti torra várók tehát egyelőre ne örüljenek. Emésztgessék inkább a születésnapi tortát!