2015. február 24-én kerül sor a Magyar-Török Stratégiai Együttműködési Tanács második ülésére, s ennek keretében a két ország kormányfőinek találkozójára. Ez a fórum a két ország közötti kapcsolatok fejlesztése érdekében 2013. december 18-án alakult Ankarában. Fontos elemét alkotja annak az új váznak, amely a két ország között 2013-ban Recep Tayyip Erdogan februári budapesti és Orbán Viktor decemberi ankarai tárgyalásai révén létrejött.


A magyar-török diplomáciai kapcsolatok hagyományosan kiválóak. Ez még a hidegháborús időkben is többnyire így volt, bár hiányzott belőlük a stratégiai mélység és a tervszerűség. Törökország az elmúlt években új erőközponttá vált a maga térségében, amelynek geopolitikai, gazdasági és kulturális vonatkozásai egyaránt vannak. Magyarország pedig a kelet-közép-európai térség egyik kismotorja lett, olyan ország, amely az elmúlt két évtizedben képes volt ipari technológiájában, munkaszervezésében és hatékonyságában megújulni, ennek következtében a Törökországba irányuló kivitelét megtöbbszörözni, s ezzel egyidejűleg a behozatalt is növelni. (Hasonló történt egyébként Ankara kapcsolataival Varsó, Prága, Pozsony, Zágráb és Bukarest vonatkozásában is.) Ezt észlelve mindkét kormányzat 2013-ban a kétoldalú kapcsolatok élénkítése mellett kötelezte el magát. Azt sem feledhetjük el, hogy – bár az Unió megítélése Törökországban egyre ellentmondásosabb – Magyarország folyamatosan támogatta a török EU-integráció ügyét. Amióta pedig a Déli Áramlat vezeték megvalósulása megkérdőjeleződött, Putyin elnöktől értesülhettünk Törökország növekvő jelentőségéről az európai gázellátásban. 

A török vezetés tisztában van országa súlyával, s ezzel kapcsolatos öntudatát sem rejti véka alá. A török gazdaság a világgazdasági adatok ranglistáján a 15-17. hely között mozog. Így természetes, hogy Törökország tagja annak a G-20 együttműködésnek, amely a 21. századi világgazdaság meghatározó szervezője s egyben a meghatározó hatalmak politikai klubja. A NATO második legnagyobb hadseregét is Ankara állítja ki. Nagy szükség is van rá a háborgó Közel-keleten és az egyre zavarosabb fekete-tengeri vizeken. Azaz Törökország már rég nem a keleti mesék és a megkésettség országa, hanem egy nagy sebességgel iparosodó állam, az ezzel járó társadalmi és környezetvédelmi problémákkal együttélésben. Eredményes ország, de a jövőhöz innovatív, nyugati típusú szerveződésű társadalomra van szüksége. Ennek megteremtése aligha lesz egyszerű, főleg azért, mert az ország nagyobbik fele inkább híve a régi társadalmai szerveződéseknek, mint a modernizációnak és a szélesebb és átfogóbb nyugati nyitásnak. Az országot 2002 óta irányító Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) vezetése tisztában van ezzel. Mind a régi, mind az új vezetés. (Miután Recep Tayyip Erdogan 2012-ben köztársasági elnök lett, a párt új elnöke Ahmet Davutoglu kormányfő lett.) A párt modernista szárnya olyan új Törökországot kíván felépíteni, amelyben keverednek a nyugati (európai) és az iszlám elemek. Az új Törökország megteremtésének szimbolikus céldátuma 2023, amikor Törökország-szerte a köztársaság kikiáltásának centenáriumát fogják ünnepelni. Addigra az ország gazdasága a remények szerint a világgazdasági lista 10. helyére lép elő. Az ország lakossága is addigra már jóval meg fogja haladni a 80 milliót. Törökország modernizálásának és a nagy ívű célok megvalósításának Ahmet Davutoglu miniszterelnök, korábbi külügyminiszter meghatározó személyisége. Mindig és mindenkor felvállalta török értelmiségi voltát. Vele együtt azt is, hogy értékelvű: úgy követi a török hagyományokat, hogy közben figyelemmel van a globális kihívásokra is. Külügyminiszterként pragmatikus volt mindenkor, s nem kétséges, hogy miniszterelnökként is az. Tisztában volt mindig a nemzetközi politikai élet evidenciáival, de az új Törökország új erejével, illetve geopolitikai súlyával is. A „Stratégia mélység” című könyvében sokat írt erről, de Törökország felelősségéről is a balkáni és más térségek határon túli törökjeit és az oszmán-török gyökerű és kötöttségű muszlim közösségeket (különösen a bosnyákokat) illetően.

Orbán Viktor vendége, Ahmet Davutoglu sokat tud Magyarországról. Nemcsak közös múltunkról, hanem Magyarország geostratégiai helyéről és képességeiről is. A múlt ügyeit számba véve bizonyára neki is fel fog tűnni, hogy 2016-ban emlékezünk meg a szigetvári várostrom 450 éves évfordulójáról és ezzel együtt Zrínyi Miklós és Törvényhozó Szülejmán haláláról. 2017-ben lesz II. Rákóczi Ferenc törökországi megérkezésének 300. évfordulója. Mily szép lenne, ha mi magyarok méltó módon megemlékeznénk Szülejmán szultánról 2016-ban, s török barátaink pedig II. Rákóczi Ferencről 2017-ben. Ezektől ugyan nem növekszik közvetlenül a két ország közötti kereskedelmi forgalom, vagy a befektetési kedv, de egy biztos: a török miniszterelnök képzettsége, érdeklődése elősegíti, hogy a történelmi összefüggések megvilágítása a jelenkori stratégiai együttműködés esélyeit is javítsák.