Mit jelent tehát a minősítő döntése? Pozitív visszajelzést, reményt a további felminősítésekre vagy éppen politikai tőkét és mindezeket egyszerre. A politikai tőke pedig hasznos és pénzügyi tőkére váltható: amint azt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, ha a jelenlegi döntést még egy felminősítés követi egy másik intézménytől, akkor a következő egy-másfél évben 40-60 milliárd forintot nyerhet a költségvetés. Ez a 2016-ban a Modern Városok Programra fordított összegnek felel meg.


Már ez is jól szemlélteti a hitelminősítési piac 95 százalékát uraló észak-amerikai központú triász (Standard & Poor’s, Moody’s, Fitch Ratings) gazdasági-politikai hatalmát, melyeket ebből eredően számos kritika ér. Az egyik tehát a verseny hiánya: a három nagy minősítő monopolisztikus piacon működik. Emellett viszont felmerül az elszámoltathatóság és a függetlenség problémája is. Pontosabban annak kérdése, hogy kitől függjenek a minősítők ahhoz, hogy a lehető legjobban működjenek. A minősítőknek ugyanis az általuk minősítettek fizetnek a külső, objektívnak tartott értékelésért, itt viszont egyértelmű érdekütközések és némi morális kockázat figyelhető meg. Nem véletlen, hogy a trió a 2008-as válságban is fontos szerepet játszott: a szabályozási vákuumban működő USA-beli pénzügyi boszorkánykonyhában kikevert átláthatatlan szerkezetű termékekre rend szerint rányomták a „lehető legbiztonságosabb” címkét. A piaci szereplők félrevezetése miatt az amerikai kormány később beperelte a Standard & Poor’s minősítőt.

A hiányosságok legfontosabb következményei a hibás minősítések. Vlagyimir Putyin orosz elnök, Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter, Recep Tayyip Erdogan török elnök, Lou Jiwei kínai pénzügyminiszter és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság volt elnöke is szóvá tette már a visszaélésekre utaló viselkedést és a pontatlannak ítélt döntéseket. Rainer Brüderle, volt német gazdasági miniszter azzal a gondolattal is eljátszott, hogy a tengeren túli székhelyű ügynökségek bizonyos mértékig az eurózóna ellen játszanak. Emellett még az észak-amerikai vezetőknek is kellemetlenséget okoztak: 2011 augusztusában a Standard & Poor’s elemzői az USA adósságának alakulását 2000 milliárd dollárral elszámolták, ezért rontottak a besorolási fokozaton. Noha később kiderült a számítási hiba, ettől még nem változtatták meg döntésüket – amely a történelemben először rontott az USA minősítésén – mondván, az adósságpálya így is fenntarthatatlan.

A politikusok geopolitikai összeesküvés-elméleteit nem, de a szisztematikusan torzított értékeléseket a közgazdasági elemzések is megerősítik. Kutatások szerint két fő irányban torzítanak a minősítések. Egyrészt az ügynökségek hajlamosak a legnagyobb adósságkibocsátó ügyfeleiknek a megalapozottnál magasabb értékelést adni. Másrészt, a heidelbergi egyetem kutatói hat ország kilenc ügynökségét elemezve azt is megmutatták, hogy országok minősítésekor a besorolásra valóban hatással vannak a gazdasági érdekek és a kultúra. Így az átlagos ügynökség közel egy kategóriával magasabb értékelést ad saját országának, de pozitívan befolyásolja az értékelést a két ország közti gazdasági kapcsolatok erőssége, a kulturális és nyelvi közelség is. Azok az országok is magasabb értékelést kapnak, amelyek felé az ügynökségek anyaországának bankjai nagyobb kockázati kitettséggel rendelkeznek.

További kritika éri az értékelések változtatásainak időzítését. A közvélekedés szerint, míg a válság előtt a hitelminősítők vonakodtak leértékelni a „hibás” pénzügyi termékeket, addig a válság után túl gyorsan értékelték le az állampapírokat. Sok esetben pedig csupán az átlagos piaci vélekedést tükrözték, reagálva a gazdasági változásokra, nem pedig előrejelezve azokat. Ez prociklikusságot okoz, azaz a minősítő értékelései önbeteljesítő jóslatként hatnak: ha egy országot (túl korán) értékelnek le, akkor annak a befektetők valóban drágábban fognak kölcsönt nyújtani, így az ország ténylegesen pénzügyi nehézségekkel szembesülhet. Így a minősítők a recessziókat mélyíthetik, a fellendüléseket tovább élénkíthetik.

Fontos hogy a magunk határozott és hatékony hitelminősítői legyünk, de mivel a befektetők nem tudják, hogy igazat mondunk-e, a piacot uraló „kvázi-kartellhez” fordulnak információért. Nincs más választásuk, a rendszer reformja és egy, akár az ENSZ égisze alatt működő minősítő ügynökség hiányában. A kedves olvasó sem szívesen adna kölcsön annak a családtagjának, aki trükkök százairól vált híressé. A bizalom visszaszerzéséért pedig nem csak a családban kell megküzdeni, hanem a piacon is. A magyar lakosság bizalma ugyanakkor kevésbé tört meg, mint a nemzetközi befektetőké, így 2016-ra a magyar államadósság többsége már hazai kezekben van. Az ország függése a nemzetközi tőkepiacok ingadozásaitól ezzel jelentősen csökkent. Ez pedig hozzájárult a Fitch döntéséhez is. Segíts magadon és a hitelminősítő is megsegít!