Olaszország és Málta került a legnagyobb migrációs nyomás alá – ezzel kezdik az újságok szinte minden nap a tudósításaikat szerte a világban. Az Unió határőrizeti ügynökségének, a Frontex-nek a számai szerint 2015 első három hónapjában összesen 57.300-an próbáltak illegálisan bejutni az Unió területére. Ebből az olasz partoknál 10.200-an, Spanyolországba 1.100-an, Görögországnál 13.500-an, a Balkánon keresztül pedig, ami a magyar-szerb határt jelenti elsősorban, 32.500-an. Egyértelmű tehát, hogy a menekülők többsége a délkeleti irányból, szárazföldön való bejutásra tesz kísérletet. A fejekben élő, a valóságtól távoli kép abból fakad, hogy a rajtunk keresztül próbálkozók többsége élve eljut a határig, míg a lélekvesztőkön a tengernek indulók közül sokan sosem érnek partot, s erről „látványosabb” fotókat lehet készíteni. Ha azonban azt nézzük, hova szeretnének a bevándorlók eljutni, akkor azt látjuk, hogy a végcél inkább északabbra van, ahol a menekültellátó rendszer jóval nagyvonalúbb, vagy legalább is ez a hír járja róla. 2014-ben magasan a legtöbb menekültkérelmet Németországban (202.645) és Svédországban (81.180) adták be, azután következik csak Itália, s tőle csak kissé lemaradva Franciaország. Magyarország ötödik a sorban (42.775), a témában folyamatosan panaszkodó Egyesült Királyság pedig csak a hatodik. Ha a teherviselés szempontjából (tehát GDP arányosan) vizsgáljuk, vagy a korábbi terheléssel vetjük össze a számokat, akkor azt látjuk, hogy nálunk egyedülállóan és drasztikusan nőtt a migrációs nyomás (két év alatt húszszorosára emelkedett). Kár, hogy csak ebben a statisztikában tartozunk ezen országok klubjába…


A magyar diplomácia feladata tehát a tényekre való folyamatos figyelmeztetés, józan hangon. Hogy a problémakör kiegyensúlyozott kezelését kérjük. A német külügyminiszter minapi, a délieknek címzett nyilatkozata, melyben felhívta a figyelmet a Magyarországra eső teherre, azt mutatja, van értelme így beszélni. A célunk semmiképp nem lehet az indulatok fokozása, hisz abból van épp elég. Ráadásul illik megértést tanúsítanunk a déliek problémái iránt, akik folyamatos támadásnak vannak kitéve a sajtó és az emberjogi szervezetek részéről, hogy nem tesznek eleget a mentés terén.

Mert az emberéletet menteni kell, efelől nincs vita. Az állam- és kormányfők is ezt tették az első helyre, s megháromszorozták a tengeri műveletekre szánt forrást. Kérdés persze, hogy a jelenlegi nyomás mellett ez mire lesz elég, s mi történik a partra rakottakkal. A jelenleg hatályos szabályozás szerint a menekültkérelmet ott kell elbírálni, ahol az illető bejutott az Unióba. Igen ám, de fogva tartani nem lehet őket; az elmúlt 15 hónapban a Szicíliai-szoroson átkelt 240.000 illegális bevándorlóból több, mint 100.000 eltűnt valahol az Unióban, hisz a schengeni övezeten belül szabad a mozgás. 5.300 embernek pedig az életébe került a kaland.

Az északiak azt kérik, a déliek jobban figyeljenek, ki juthat be az EU-ba. A déliek, meg azt, hogy az északiak fogadjanak be több embert és nyissák ki a pénztárcájukat, hisz helyettük is dolgoznak a külső határok védelmének ellátásakor. S ekkor még nem is említettük a biztonsági kockázatokat. Mára ugyanis iparággá vált a szerencsétlen sorsúak beutaztatása. Nélkülöző családok fizetnek súlyos összegeket a konfliktusövezetekben azért, hogy gyerekeiket a jobb élet reményében az embercsempészek Európába hozzák. A maffia tehát utazási irodává vált. Kiválóan működő hálózatukkal csak a terroristák, az Iszlám Állam rendszere tudja felvenni a versenyt, akik ezen úton is juttatják be embereiket a kontinensre.

A rengeteg áldozatot követelő tengeri katasztrófa utáni napon azok hangja volt erős, akik azt követelték, hogy összehangolt (akár katonai) akcióval semmisítsék meg az emberkereskedők hajóit. Az Európai Tanács ülése után ezek elhalkultak. Az ilyen beavatkozáshoz nem ártana egy szilárd nemzetközi jogalap, mondjuk egy ENSZ BT határozat, az pedig egyelőre nincs. Annak ódiumát pedig, hogy a hajókkal együtt ártatlanok is odavesszenek, senki nem óhajtja vállalni.

A hogyan tovább tehát nagyon nem egyértelmű. Az Európai Bizottság tízpontos akciótervének részeként hamarosan előáll a közös menekültügyi rendszer reformjára vonatkozó elképzelésével. Addig is a tagállamok tehetnek felajánlásokat pénz és emberi erőforrás tekintetében. De mindenki tudja, igazi megoldást csak az hozna, ha a problémát a gyökerénél kezelnék, azaz ha a tömegek útra sem kelnének. Jelenleg pedig erre van a legkevesebb esély. Szíriában polgárháború folyik, Nigériában a Boko Haram követ el vérengzéseket, s akkor még nem szóltunk a nyomor elől menekülőkről. Líbia mint állam, gyakorlatilag nem működik: két egymással szembenálló kormánya van, a terrorizmus melegágya lett, az embercsempészek szabadon szervezkednek. Tilos kimondani, hogy Kadhafi diktatúrája alatt a dolog jól működött: Berlusconi miniszterelnökként fizetett, Kadhafi pedig ellenőrizte a tengerpartot. 2006-ban mintegy 32.000 afrikai menekült kötött ki a Kanári-szigeteken. Spanyolország Marokkóval, s hasonlóképp Mauritániával, Nigériával, Bissau-Guineával többféle megállapodást kötött, erőforrásokat bocsátott ezen államok rendelkezésére, s visszafogadási egyezményeket íratott velük alá. A két afrikai, de Spanyolországhoz tartozó várost, Ceutát és Melillát dupla drótkerítés veszi körül, s a spanyol-marokkói kapcsolatok minősége azon mérhető le, hogy éppen hányan próbálnak meg átjutni a falon. Ha kevesen, mint mostanában, minden rendben, ha sokan, akkor elhidegülés van, a marokkóiak hagyják, hogy többen kísérletezzenek. Az ottani, mindössze 12 négyzetkilométernyi területen szorongó spanyol lakosok nem könnyen bocsátják meg Malmström korábban bevándorlásért felelős uniós biztosnak, amiért kritizálta a védvonalat. Könnyű Brüsszelből beszélni – mondták – oda sem ment, hogy saját szemével győződjön meg az ott uralkodó állapotokról.

Az arab tavaszt 2011-ben mindenki lelkesen fogadta, s kevesen voltak, akik már akkor ki merték mondani, baj is lehet. Demokráciát rákényszeríteni valakire kívülről – nos ez sok sikerrel nem kecsegtet; az Uniónak jelenleg a legtöbb helyen még legitim tárgyalópartnere sincs a térségben. Európa legyen szolidáris és nagyvonalú – ez civilizációs elvárás, de közben józan ésszel kell gondolkodnia és akár nevén is nevezheti a problémákat. Lehet, beleőszül, de az mindenképp elkerülendő, hogy az arab tavaszt az európai ősz kövesse… 

 

A cikkel kapcsolatos véleményeket, hozzászólásokat a blog Facebook oldalán várjuk!