Július 20-án borzalmas erejű öngyilkos merénylet történt a szíriai határ mellett Suruc (magyar kiejtéssel Szurucs) határvárosban. A halottak száma 32, a sebesülteké 104. A robbantást egy fiatal nőnek maszkírozott 20 éves fiatal török férfi, Abdurrahman Alagöz hajtotta végre. A török hatóságok szerint a merénylő a szíriai-iraki Iszlám Állam harcosa volt. Az áldozatok többsége a város központjában tartott politikai gyűlésen vett részt. A többnyire kurdokból álló Szocialista Fiatalok Szervezeteinek Szövetsége ide hívta tagjait és aktivistáit, hogy innét átmenjenek a határ túlsó (szíriai) oldalára, a pár kilométerre lévő Kobaniba és ott segítsék az újjáépítést. Engedélyekre vártak a határátlépéshez és közben üléseztek. A sokat szenvedett szíriai kurd városról, Kobaniról ugyanis az Iszlám Állam még nem mondott le: a környéken a harcok még folytatódnak. Az Iszlám Állam erejét és kegyetlenségét a Kobaniba igyekvőknek is bizonyítani akarta: a szervezet törökországi sejtjeivel vagy egyik sejtjével végrehajtatta az öngyilkos robbantást.


A merényletre egy olyan helyzetben került sor, bizonyára nem véletlenül, amikor a szíriai-török határtérség már nemcsak a saját maga bajaival (szegénység és elmaradottság) küzd, hanem ebbe már belekeveredett a török belpolitika és a nemzetközi politika is. A térség kurdjai Irakban és Szíriában harcban állnak az Iszlám Álammal. Velük a törökországi kurdok szolidárisak, akik fejlett politikai rendszerrel, ankarai parlamenti képviselettel és Törökország egyes vidékein szinte önelvű struktúrákkal rendelkeznek. A törökországi kurdok afelé igyekeznek nyomni az ankarai döntéshozókat, hogy Törökország avatkozzon be a szíriai belső háborúba és verje szét az Iszlám Államot, de legalábbis védje meg az északkelet-szíriai kurd autonómiát. Ezt azonban a törökök többsége elveti. Nem csupán a szíriai kurdoknak nyújtandó politikai-katonai segítség ellentmondásossága miatt, hanem a kemalista külpolitikai örökség széles társadalmi elfogadottsága okán is, melynek lényege: a szomszédok ellen nem harcolunk! A török társadalomban legtöbben úgy látják, hogy az Iszlám Állammal az Egyesült Államoknak más nyugati államokkal karöltve kell megküzdeniük. Így az ankarai visszafogottságot az ország lakóinak többsége támogatja, a kisebbség – köztük a kurdok tekintélyes része – nem.

A rettenetes robbantás áldozatai baloldali, marxista-leninista fiatalok voltak, akik a szíriai Kobaniban nem csupán kurd testvéreiknek, hanem elvtársaiknak is segíteni akartak. A szíriai belső harcok során az északkelet-szíriai kurdok 2012-ben létre tudták hozni autonóm területüket, Rojava-t. Ennek irányítását a baloldali (marxista-leninista) Demokratikus Unió Pártja (PYD) végzi, amely testvérszervezete a törökországi Kurd Munkáspártnak (PKK). A PKK a török törvények szerint terrorszervezet, amellyel Ankara azonban már lassan két éve tárgyalásokat folytat a kurd-török megbékélésről. A PKK számos kisebb frakciója azonban elveti ezt, s egyes hírek szerint az ő egyik határon túli hídfőállásuk és hátországuk a szíriai kurd régió, de az Iraki Kurd Kormányzat is.

A fenti összefüggésekkel is magyarázható, hogy törökországi kurdok a múlt év őszén, amikor az Iszlám Hadsereg Kobanit erős erőkkel támadta és majdnem elfoglalta, utcára vonultak és Ankara beavatkozását követelték. Ankara fegyverrel nem segített és a menekülőknek is csak késlekedve nyitott utat, a határon lefektetett aknazáron át Törökországba. Vitriolos tollú újságírók szerint: a török vezetés annak érdekében, hogy Rojava (ti. a szíriai kurd autonómia) elbukjon még az Iszlám Állammal is együttműködött. Nem kérdés, hogy ez alaptalan rágalom. Hiszen az Iszlám Állam Törökországra éppoly veszély, mint a kurdokra, bárhol is éljenek, a hétfői robbantás is éppen ezt bizonyítja.

A borzalmas merénylet rávilágítja a figyelmet arra is, mekkora ereje van az Iszlám Állam sejtjeinek Törökországban? Veszedelmes ereje, válaszolhatjuk meg egyből. A több, mint 30 ember halálát okozó merénylet komoly logisztikát igényelt, több ember szoros együttműködését. A rettenetes akció azt bizonyítja, hogy ez sajnos már létezik Törökországban. A helyszínen egy második robbantástól is tartottak. A török titkosszolgálati kiszivárogtatások során az is kiderült, hogy tudtak a merénylet lehetőségéről. S tegyük hozzá: számos forrásból tudjuk, több száz török harcosa van az Iszlám Államnak Szíriában és Irakban. Az európai harcosok útja is többnyire Törökországon át vezetett: bizonyos, hogy a hosszú úton az ismeretlen vidékeken törökországi „segítők” várták őket. A merénylet után, az elmúlt napokban már két török titkosszolgálati tisztet és több rendőrt is meggyilkoltak ismeretlenek a merénylet városának, Suruc-nak környékén. Kik tették? Az iszlám Állam harcosai? Vagy a PKK egyes csoportjai?

A hétfői tragikus eseményt a török vezetés elítélte. Hírek röpködnek ismét, egy esetleges török beavatkozásról Szíriában, amelyre azonban Ankara-Washington, illetve NATO-n belüli egyeztetés nélkül, biztosan nem kerül sor. A júniusi török parlamenti választásokon jól szereplő Népi Demokrácia Párt (HDP) elnöke, Selahattin Demirtas elsődlegesen az ankarai vezetést tette felelőssé a merényletért: nem tesz eleget az Iszlám Állam ellen sem Törökországban, sem a régióban.

Ankara válasza csütörtökön és pénteken a hétfői és az azt követő merényletekre az volt, hogy bombázni kezdte a szíriai dzsihadista állásokat és minden repülőterét megnyitotta az Egyesült Államoknak az Iszlám Államot támadó gépei előtt. De harcot kezdett a kurd PKK ellen is: török gépek bombázták az elmúlt napokban a PKK iraki táborait és a közel félezer PKK aktivistát tartóztattak le egész Törökországban.

Az Iszlám Állam megítélésem szerint a hétfői merénylettel nem Ankara hadba lépését akarta kiváltani: sok nyugati nyelvet anyanyelvként beszélő szakértői csapatuk tisztában van a török kormány lehetséges lépéseinek hazai és nemzetközi korlátaival. Sokkal inkább marakodást akartak előidézni Törökországban és a régióban a baloldal és jobboldal, illetve a kurdok és törökök között. Ez sajnos sikerült. De az is igaz, hogy Törökország újabb kis lépést tett előre az Iszlám Állam elleni háborúba való belépés felé.