Nem csak a vitákból van rossz és jó, döntéseknél is adódhat úgy, hogy csak a rossz és még rosszabb között lehet választani. Persze célszerű ezeket a helyzeteket elkerülni, s a szereplőkön múlik, hogy legalább a súlyos témákban nem álljon elő ilyen. Európának ez most nem sikerült, valahogy a negatív emberi és politikusi tulajdonságok kerültek túlsúlyba. Csökönyösség, bosszúvágy, kicsinyesség, rövid távú gondolkodás, felsőbbrendűség, kioktatósdi, erőpolitika. Körülbelül ezek vezettek a múlt csütörtökre előállt helyzethez. Persze nem egy délután alatt, hanem hosszú hónapok fejleményei után. Mert nem elég, hogy Európát egyszerre több válság is sújtja, a gazdasági, foglalkoztatási problémákon a biztonsági fenyegetéseken át a terrorizmusig és a bevándorlásig, belső törésvonalak is minden korábbinál láthatóbbá és élesebbé váltak. Észak és Dél a pénzügyi válság eleje óta szeretne más recept szerint főzni, miközben a Kelet egyre hangosabban hallatja a hangját, s a fősodortól eltérő politikát visz. A Nyugat ezt rögtön kihasználja annak alátámasztására, hogy a bővítés elhibázott volt; megvan az ürügy a neki fájó, szerződésekben rögzített szabályok felrúgására, akár a közös, tehát minden tagállamot egyaránt szolgáló intézmények segítségével. Szép kis vircsaft, mondhatjuk.


Aztán van egy jól, mindenki megelégedésére teljesítő európai tanácsi elnök, azzal az apró szépséghibával, hogy nem élvezi saját országa támogatását. Ha nem is visel otthon már semmilyen tisztséget, korábbi miniszterelnökként őt tartja a demokratikusan választott jelenlegi lengyel vezetés a legádázabb ellenfelének. Józan ész és értelem alul marad ebben a helyzetben, a politikai öngyilkosságba pedig még olyan is belesodródnak, aki a kevés „keleti” egyikeként tényezőnek számít uniós szinten, mint a néppárti EP képviselő Jacek Saryusz-Wolski. A lengyel kormány ellenjelöltjeként nevét adja egy értelmetlen küzdelemhez.

Az Európai Tanács lényege az volna, hogy közösen jelölje ki az összes elnök és kormányfő, hogy a legfontosabb ügyekben merre van előre. A célról tehát egyhangúan döntsenek, aztán a jogszabályok nagy részéről már többséggel. Ez volna a garancia arra, hogy senki ne érezze, hogy valamely számára létfontosságú kérdésben vállalhatatlan dologra kényszerítik. A lengyelek egy belpolitikai problémájukat Európában akarták elrendezni, amihez az Unió nem volt partner. De azért csöndben kérdezem, vajon valaha kerülhetne-e az Unió legfőbb szervének élére egy német a német kormány tiltakozása ellenére, 27-1 ellen alapon. Ehhez legalább is nekem nem elég élénk a fantáziám.

Lengyelország nem akarta érteni Európát. Európa nem akarta tisztelni a lengyeleket, ragaszkodott a szerződések betűjéhez, akkor is, ha ezzel átgázolt azok szellemiségén. Bajtársiasság, felelősség, betyárbecsület, párthűség, józan ész – abszurd helyzet, hogy ezen értékek ezúttal nem egymást erősítik, hanem kimondottan egymással ellentétes lépéseket kívántak.

Van tehát elnökünk, aki posztjához méltóan tett ígéretet arra, mindent elkövet annak érdekében, hogy egyetlen tagállam se érezze majd magát elszigetelve. Ami azért a saját hazájával kapcsolatban nem lesz egyszerű ügy. Tusknak azon kell majd őrködnie, hogy az Unió ne szakadjon szét, hogy a slágertéma, a „többsebességes unió” a jövőben a mostani ígéreteknek megfelelően ne kirekesztő módon valósuljon meg, hogy ne épüljenek új falak. Az, hogy lengyel részről a legerősebb az ellenszenv és a gyanú a tervvel szemben, mindezek után nem véletlen. Komoly munka lesz rendet csinálni, hogy értékeink újra egymást erősítő eredményekre vezessenek, mindenki megelégedésére.

Feszült helyzetben higgadtságra van szükség –hűtötte le a magyar miniszterelnök az újabb botrányra éhes újságírókat. A Néppártnak volt jelöltje, az Uniónak pedig működőképesnek kell maradnia. Ezúttal tehát Magyarország nem lett pária, nem lehetett azon szörnyülködni, hogy Orbán Viktor már megint az ördöggel cimborál. Ez a szerep megmaradt a lengyel miniszterelnöknek. De a dolgok nem alakultak jól, nincsenek győztesek.