Mert mára már az is kétségessé vált, hogy a kormány egyáltalán életbe tudja-e léptetni a kilépési szándékot hivatalosan is jelző 50. cikkelyt. Theresa May álláspontja szerint ez a kormányzat hatáskörébe tartozik, mások viszont úgy vélték, ehhez a parlament jóváhagyását kell kérni, és - formálisan két állampolgár kezdeményezésére - pert indítottak a kormány ellen, amit első fokon meg is nyertek. A kormány fellebbezett, így decemberben már a Legfelsőbb Bíróság tárgyalta az ügyet. És az írott alkotmány nélküli, precedensjogra épülő brit jogrendszerben erről lehet is hosszasan vitázni. A tárgyalást a televízió is közvetítette – élmény volt nézni, ahogy a tanult ügyvédek és bírák XVIII. századi törvények értelmezésén törték a fejüket, miközben a 20 éve nem tapasztalt vasúti sztrájkhullám következtében több százezer ember nem tudott bejutni a munkahelyére. De úgy tűnik, ez kevésbé égető probléma…


A Legfelsőbb Bíróság várhatóan még januárban meghozza ítéletét, amely elemzők szerint a parlament hatáskörébe fogja utalni az 50. cikkely aktiválását, de nem mindegy, mekkora többséggel. Ha ugyanis a 11 bíró közül csak kis többség szavaz a kormány ellen, ez nem ad elég muníciót a maradás pártiaknak, hogy mindjárt az elején kisiklassák a kilépést, és annak ellenére, hogy a parlamenti képviselők körében – a munkáspárti és a konzervatív oldalon egyaránt – ők vannak többségben, várhatóan meg fogják szavazni, hogy a kormány életbe léptesse az 50. cikkelyt. Theresa May már a Legfelsőbb Bíróság ülése előtt jelezte, hogy ezt még március 31. előtt meg kívánja tenni, és ezt a határidőt a parlament is elfogadta.

Ha viszont a bírák nagy többséggel a kormány ellen foglalnak állást, a maradás párti képviselők, különösen a Brüsszelhez 100 százalékban lojális liberális demokraták és skót nacionalisták is késleltethetik London kilépési szándékának formális bejelentését. Azt azonban, hogy a népszavazás eredményével teljesen szembe menve megakadályozzák a kilépést – egyelőre – nemigen lehet elképzelni.

Azt viszont igen, hogy lehetetlenné teszik a jelenleg korlátlan uniós bevándorlás megszigorítását – ami pedig a kilépés pártiak egyik legfőbb elvárása lenne. Erre utal az az újabb kormány elleni kereset is, amely szerint – szemben a kormány álláspontjával – az Unióból való kilépés nem jelenti automatikusan a Lisszaboni Szerződés 127. cikkelye által meghatározott Európai Gazdasági Térségből, illetve az ezen belül létrehozott egységes piacból való kilépést is. A felperesek szerint ha a kormány az egységes piacból is ki akarna lépni, arról külön döntést kell hoznia, amit megint csak a parlamentnek kellene jóváhagynia. Erre pedig még az 50. cikkely elfogadásánál is kisebb készség mutatkozik a képviselők részéről. Azt pedig több uniós vezető, nem utolsó sorban Angela Merkel német kancellár is többször egyértelművé tette, hogy az egységes piacban való részvétel előfeltétele a munkaerő szabad áramlásának korlátlan biztosítása. Ezzel a feltétellel pedig a 127. cikkely már korántsem csak az egységes piacról szól.

Az első tárgyalást a jövő héten tartják, de ha a felek sorra megfellebbezik az ítéleteket, az ügy akár az Európai Bíróság elé is kerülhet

Nem segíti a kormány tárgyaló pozícióját az sem, hogy az év elején váratlanul lemondott az Egyesült Királyság uniós nagykövete. Sir Ivan Rogers felkészületlenséggel vádolta a politikusokat, és úgy vélte, a kormányzatnak nincs elegendő, a többoldalú megállapodások tárgyalásában jártas szakembere. A veterán diplomatát Sir Tim Barrow korábbi moszkvai nagykövet váltja fel, akit kemény tárgyalópartnerként tartanak nyilván.

De azért az Unió sem gondolhatja, hogy abszolút erő-pozícióban van. A Magyarország számára sem ismeretlen kardcsörtetés mögött ugyanis az Egyesült Királysággal szemben kevés valódi retorzió áll rendelkezésre. Egy kilépni készülő tagállamot ugyanis aligha rémíszt meg egy esetleges kötelezettségszegési eljárás, és egy nettó befizető felé az EU-s pénzcsapok elzárása sem értelmezhető. Egyedül a többi uniós tagállamban élő brit állampolgárok jövőbeni státusza, illetve az egységes piachoz való hozzáférés lehet igazán kemény alkudozások tárgya.

Az állampolgárok kérdése kölcsönös probléma, így azzal kapcsolatban viszonylag könnyen elképzelhető a kompromisszum: az adott időpontig letelepült polgárok maradhatnak, és a letelepedési korlátozás csak a később érkezőkre érvényes.

A egységes piac már keményebb dió. Bár az Egyesült Királyság többet importál az Unióból, mint az oda irányuló kivitele, számos iparág, köztük a bankszektor számára nagyon fontos az uniós piac. Itt azonban váratlan előnyt jelenthet Donald Trump választási sikere. A rövidesen hivatalba lépő új amerikai elnök ugyanis jelezte: Barack Obamával szemben kész kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodást kötni a szigetországgal. Ezzel az üzenettel tért haza Boris Johnson külügyminiszter is a Trump csapattal folytatott megbeszéléseiről, és – bár a brit kormány határozottan elhatárolódott tőle – ezen dolgozik a Donald Trumppal jó barátságban levő Nigel Farage is. A Brexit kampány kulcsfigurájának számító politikus számára igazi „Ugye megmondtam” elégtétel lenne egy ilyen egyezmény.

Miután az Uniónak még Barack Obamával sem sikerült tető alá hozni a szabadkereskedelmi megállapodást, erre Trumppal még kevesebb az esély. Ezzel szemben az Unióból kivált Egyesült Királyságot már semmi nem fogja kötni, és ha borítékolható a brit-amerikai egyezmény, az Uniós piac jelentősége, és ezzel az Unió tárgyalási pozíciója is gyengül.

Mindezek persze csupán ha-akkor feltételezések. May Brexit-stratégiájáról egyelőre nem sokkal többet lehet tudni, mint amikor fél évvel ezelőtt kijelentette, hogy a Brexit Brexitet jelent. Nigel Farage a minap azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy hat hónap alatt egyáltalán nem mozdította előre a Brexit ügyét.

Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy ilyen kemény tárgyalások előtt senki sem akarja nyilvánosságra – és ezzel a tárgyló partner tudomására -- hozni a stratégiáját. Ahogy egy tapasztalt diplomata fogalmazott, ha a partner tudja, mi a minimális elvárásunk, akkor ez lesz a maximális elérhető eredmény is, amiért ráadásul nagy árat kell fizetni.

2017 sem lesz unalmas év a brit politikában.