Januárban a francia közvélemény figyelme ismét a szocialisták felé fordult. Kormányzati botrány vagy népszerűtlen intézkedés helyett ezúttal a baloldali tábor előválasztási küzdelmének eseményei vitték a prímet, melyek a hét jelölt lendületes kampányának köszönhetően üde perceket csempésztek a Hollande-éra egyre dohosabbá váló hétköznapjaiba. Az már a kezdetektől nyilvánvaló volt, hogy a baloldali előválasztást kvázi a szocialista pártcsalád szociálliberális és tradicionális szocialista szárnyai közti megmérettetésként értelmezhetjük, ahol a fő törésvonal a liberális vonulatot vivő ex-miniszterelnök, Manuel Valls, illetve a tradicionalista volt gazdasági miniszter, Arneaud Montebourg között fog húzódni. Azt is nagy valószínűséggel el lehetett mondani, hogy bármelyik irányzat is kerekedik felül, az alapvetően nem az elnökválasztás megnyerésére (erre az esélyek ugyanis elenyészőek), hanem azHollande által romokban hagyott szocialista tábor újraépítésére, valamint a 2022-es elnök- és parlamenti választásra történő felkészülésre fog mandátumot kapni.


Az előválasztás végkimenetele azonban – akárcsak novemberben a republikánusoknál – a harmadik helyre várt jelölt befutását hozta, így a nagy esélyes Valls és Montebourg helyett a Szocialista Párt jelöltségét Benoît Hamon, volt oktatási miniszter szerezte meg. Személyében a párt tradicionalista irányvonala kerekedett felül, a 35 órás munkahét további csökkentésére, a 750 eurós havi alapjövedelem bevezetésére, a marihuána legalizálására, vagy éppen az V. Köztársaság átalakítására vonatkozó javaslataival messze túltesz a hozzá képest jóval mérsékeltebb Montebourgon (persze kérdéses, mennyire hiteles és etikus egy gazdaságilag lábadozó Franciaországban 750 eurós alapjövedelemmel házalni).

A karakteres ígéretekkel kampányoló Hamon győzelme leginkább annak tudható be, hogy a szocialista kormányzás 2014 utáni liberális irányváltása a baloldali szavazók között nagy visszatetszést keltett, így az előválasztáson kifejezett véleményükkel a honpolgárok pártjuk szekerét a hagyományos értékek irányába kívánták visszafordítani. Teljesen egyértelmű, hogy az Hamon által vizionált VI. Köztársaság – a maga közvetlen demokratikus bájával, kifinomult szociális érzékenységével, alapjövedelmével, zöldpártiságával és idealizmusával – számos választópolgár számára az eredeti forráshoz történő visszatérést, a tradicionális szocialista alapvetések újjáélesztését jelenti, még akkor is, ha az idealista program megvalósíthatósága erősen kérdéses.

A tradicionalista hangnemváltás ellenére azonban a Szocialista Párt választási kilátásai Hamon győzelmével lényegében nem javulnak. 16-17 százalékos támogatottságával a szocialista jelölt a negyedik helyre szorult, ráadásul fennáll a veszély, hogy a győzelemre is egyre esélyesebb balközép Macron újabb szocialista szavazókat csábít magához. Sőt, a kockázatokat a párt meggyengült, de továbbra is életképes liberális szárnya is növeli, a párton belüli vetélkedésugyanis könnyen kiújulhat. Akárhogy is nézzük, ezzel a felállással a tradicionalista Hamonnak az építkezés során bizonyára akadnak még kellemetlen percei.

Az elemzések és fejtegetések közepette sokáig úgy tűnt, hogy a januári médiafigyelmet a baloldal kiútkeresése és Hamon győzelme fogja dominálni, míg január 25-én a republikánus Fillon-kampány hirtelen válságba került. A Le Canard Encheiné (A Leláncolt Kacsa) szatirikus lap által megszellőztetett információk szerint ugyanis Fillon felesége, Penelope asszony és gyermekei a családfő szenátusi képviselősködése során (2005-2007), mint Fillon tanácsadói, összesen 1 millió euró javadalmazásban részesültek. Ezzel még jogilag nem is lenne probléma, de mint kiderült, Penelope Fillon nem végeztt tényleges munkát férje mellett, míg a gyermekek a tanácsadói feladatok idején még a diploma megszerzése előtt álltak. A botrány pedig tovább fokozódik, miközben újabb részletekre és fiktív munkavégzésért járó pénzkeresetekre, illetve korrupciógyanús esetekre derül fény, melyek a rejtett pénzcsapok miatt a republikánus párt belső ügyeire is kedvezőtlen fényt vetnek.

Habár kezdeti vizsgálatokon túl a bíróság ezen sorok írásáig hivatalos eljárást még nem indított Fillonék ellen, a pénzügyi trükközés megalapozott gyanúja léket ütött Fillon kampánygépezetén, mely könnyen végzetes is lehet. Ráadásul még maga Fillon is kijelentette, hogy bírósági eljárás esetén lemond jelöltségéről, elnökök és politikusok elleni bírósági eljárások ügyében pedig Franciaországban nem kell messzire menni. Akárhogy is alakul, Fillon népszerűsége jelenleg a zuhanás fázisát éli, a padlót pedig még senki sem látja. A legfrissebb közvéleménykutatás szerint a republikánus jelölt népszerűsége a korábbi 25-28 százalékos sávból 19 százalékra olvadt (az elutasítottsága pedig 61 százalékra nőtt), mellyel Fillon a radikális Le Pen és a balközép Macron után a harmadik helyre szorult. A jelenlegi állás szerint tehát az elnökválasztás második fordulója republikánus jelölt nélkül zajlana le, mely az V. Köztársaság történelme során példanélkülinek számítana.

A Watergate-ügyre asszociálva PenelopeGate botránynak elkeresztelt skandallum azonban a párton kívüli ellenfelek mellett a házon belüli riválisoknak is kedvez.Sőt, felmerült a gyanú, hogy a kiszivárogtató lapot maga a volt igazságügyi miniszter, Rachida Dati, Fillon legmarkánsabb pártbeli kritikusa informálta, mellyel korábbi sérelmein vett bosszút (Dati persze mindent tagad). A konspirációs teóriák ködében azonban annyi biztosan elmondható, hogy a botrány elfajulása kitűnő alkalmat adhat arra, hogy a republikánusok körében is sok esetben népszerűtlen Fillon-féle megszorító politika helyett egy új és egy népszerűbb programcsomag kerülhessen a párt kampányzászlajára. Ezzel kapcsolatban már a jobboldali Le Figaro napilap is arról cikkezett, hogy a pengeélen táncoló Fillon-kampány árnyékában a republikánus pártcsaládon belül megindult egy találgatás, hogy egy esetleges visszalépés/visszaléptetés esetén ki tudná Fillont helyettesíteni. Nevekben pedig nincs hiány. Így furcsamód, az eddig vezető pozícióban lévő republikánus párt a PenelopeGate-ügy miatt egyre inkább a szocialistákra jellemző belső megosztottság felé sodródik. A májusi elnökválasztásig persze még bőven van idő, de a Macron – Le Pen második forduló megakadályozásához a republikánusok részéről ennél jóval többre van szükség.