Az utóbbi napokban azonban újfent világossá vált, hogy a szóhasználat megítélése mennyire függ attól is, hogy ki, melyik ország, szervezet egyház képviselője alkalmazza. Míg Ferenc pápa az örmények tragédiáját a felelősök megnevezése nélkül nevezte genocídiumnak, és még így is heves tiltakozást váltott ki török oldalról, az Európai Parlamentet pedig hasonló szóhasználatáért Davutoglu miniszterelnök rasszizmussal vádolta, a lassan kikristályosodó, de a történteket végül mégis csak népirtásnak nevező német parlamenti nyilatkozatnak mindössze egy, a török miniszterelnök és a német kancellár közötti telefonbeszélgetés lett a következménye, amit a török fél még véletlenül sem tiltakozásnak, hanem egyszerűen egy „jó beszélgetésnek” minősített. A török sajtó is nagyon visszafogottan kommentálta a német nyilatkozatokat, néhány németországi török szervezet tiltakozott csupán, mondván: Gauck elnök átlépte saját kompetenciájának határait.


Az történt ugyanis, hogy a kezdetben nagyon óvatos német külügyminiszteri nyilatkozat után, Gauck elnök lelkiismereti okokból nevezte népirtásnak az örmények tragédiáját, s onnantól kezdve nem maradt sok szóhasználati mozgástér a további hivatalos megemlékezések, állásfoglalások számára sem. Így lett az evangélikus Gauck és Merkel sajátos módon pápább a pápánál.

Németország befolyása tehát a fogalmi csatározásokban is érvényesülni látszik, ugyanakkor fontos leszögezni: a 100. évforduló kapcsán kiadott török nyilatkozatok mély részvéttel fordulnak a meggyilkoltak leszármazottaihoz, a megbékélést fontos célnak tekintik. Davutoglu miniszterelnökről régen tudjuk, hogy óriási történeti tudásával pontosan fel tudja mérni Törökország stratégiai szerepét a térségben, érdekeit Európában. Egy szóhasználati vita miatt sem ő, sem más nem akarja ezt az érzékeny viszonyrendszert kockára tenni.

A mai Örményország sorsa azonban manapság már nem Törökországtól függ, hanem sokkal inkább Oroszországtól. Az Európai Unióval kitárgyalt társulási megállapodást Jereván Moszkva nyomására nem írta alá, ehelyett csatlakozott az orosz vezetésű Eurázsiai Gazdasági Unióhoz. Jerevántól északra komoly orosz katonai támaszpont is működik, ami fontos biztonsági garanciát jelent akkor, amikor a szomszédos Azerbajdzsán katonai költségvetése nagyobb, mint az egész örmény állami költségvetés. Örményország és Azerbajdzsán ellenséges viszonya a Hegyi-Karabah térségében kialakult konfliktusból ered, megoldás pedig sehol a láthatáron.

Amikor nap mint nap tanúi vagyunk annak, hogy hitükért, származásukért emberek sokaságát ölik meg, amikor nap mint nap arról olvasunk, hogy a nyomor elől menekülők a legszörnyűbb körülmények között vesznek oda tengeren és szárazföldön, akkor április 24-én még inkább fontos megemlékezni az örmények 100 évvel ezelőtti tragédiájáról. Az együttérzés csendje pedig elnyomja a szóhasználattal kapcsolatos vita zaját.

 

A cikkel kapcsolatos véleményeket, hozzászólásokat a blog Facebook oldalán várjuk!