Cameron Beirutból helikopteren utazott a szír határtól nem messze, a Bekaa-völgyben létrehozott táborba. A négy millió lakosú Libanon 1,1 millió szírnek adott menedéket. Ezen kívül Jordániában és Törökországban is több millió menekült él, akiket az ENSZ Menekültügy Főbiztossága (UNHCR) igyekszik ellátni, nemzetközi támogatásokból. Ezekből az Egyesült Államok befizetései teszik ki a legnagyobb részt, de a második donor ország épp az Egyesült Királyság, amely 2012 óta 900 millió fonttal támogatta a menekültek ellátását, és a mostani út kapcsán további 100 millió fontot ígért erre a célra.


 

„Az egészségügyre, az oktatásra, a munkahelyteremtésre és a stabilitás helyreállítására költött pénzekkel tudjuk a leghatékonyabban segíteni a külföldi országok népeit, és ez nyilvánvalóan Nagy Britannia érdekeit is szolgálja” – mondta Cameron, és hozzátette: ennek a helyi segítségnyújtásnak is köszönhető, hogy a szíriai háború folytán otthon nélkül maradt mintegy 11 millió embernek csak 3%-a keresett menedéket Európában. A kvótarendszer ezzel szemben csak még több embert késztetne arra, hogy bármi áron, bármekkora kockázatok mellett is elinduljon Európába.

„Azért akartam eljönni, hogy megismerkedhessek a menekültek életével, és saját magam hallhassam, mire van leginkább szükségük. Nagy-Britannia… oly módon segít, ahogy csak kevés ország: hatalmas pénzösszegekkel. Ez létfontosságú” – mondta Cameron Libanonban.

Egy ilyen látogatáson persze aligha juthatott több tényszerű információ birtokába, mint amit a részletes háttér-tájékoztatókból is megtudhatna, de a személyes benyomások, a menekültekkel való találkozás nyilván segítenek jobban kontextusba helyezni a migrációs válságot.

Cameron libanoni útjának igazi politikai hozadéka azonban az a muníció, amit az Európai Unióval menekültügyben folyó tárgyalásokra kap. Mert bár a szigetország jogilag kimaradhat minden menekültügyet érintő EU határozatból, és London már jelezte, kvóta ügyben is élni kíván ezzel a jogával, a morális nyomás alól így sem mentesül. Ráadásul Cameronnak a beígért EU népszavazás kapcsán más ügyekben is engedményeket kel tudnia kicsalni Brüsszelből, így nem engedheti meg magának, hogy elmérgesedjen a helyzet.

Képzeljük most el azt a tárgyalási pozíciót, amivel Cameron a kvótákról tárgyal a többi EU állam vezetőjével. Jól tudjuk, ellenzi az egészet, de a nyílt és egyértelmű elutasítás helyett azt tudja mondani a nemrég még minden szírnek menedéket ígérő Angela Merkel német kancellárnak: „ Most jártam ott, tudom, mire van szükségük ahhoz, hogy ne induljanak útnak.” És miután az Egyesült Királyság már becsületesen kivette a részét az adományokból, most ő gyakorolhat morális nyomást az EU-ra, hogy a félreérthető és a gyakorlatban látványosan betarthatatlan ígéretek helyett konkrét pénzügyi támogatásokat nyújtsanak a menekülttáborok számára.

Ha kicsit pikirtkedni akar a britek által sohasem támogatott euró bevezetése miatt, még megjegyezheti, hogy a görög mentőcsomagokon edződött eurozónának van gyakorlata abban, hogy hogyan lehet rövid idő alatt milliárdokat előteremteni.

Ezt követően gyakorlati útmutatóként még hozzáteheti, hogy Richard Harrington konzervatív képviselő személyében épp most nevezett ki egy új államtitkárt, akinek kizárólagos feladata a szír menekültügy lesz.

Végül emlékeztethet arra, hogy bár a kvótarendszert továbbra is ellenzi, országa az elkövetkező öt év során 20 ezer szíriai menekültet fogad be, de nem a már Európában levők közül, mert ez rossz üzenetet küldene, hanem közvetlenül a táborokból. Azt, hogy ezzel egyben sokkal jobban leinformálható menekültek kerülnének a szigetországba, mint a zöldhatáron keresztül, nyilván nem részletezné. Mit ahogy arra sem emlékeztetne, hogy az elmúlt héten 5 nap leforgása alatt jóval több mint 20 ezer menekült lépte át a magyar-szerb zöld határ. A lényeg, hogy az elutasítás helyett valami pozitívval ülhet a tárgyalóasztalhoz, anélkül, hogy alapvetően fel kellene adnia eredeti álláspontját.

A visegrádi országoknak is ehhez hasonló módon kellene viszonyulniuk az általuk is elutasított kvótarendszerről folyó tárgyalásokhoz, különösen, hogy az Egyesült Királysággal szemben nekik nincs kimaradási joguk a végső határozatból. Nyilván nem globális megoldást kellene kínálniuk, de legalábbis egy általuk elfogadható, hiteles alternatívát, némi, a saját szájízükhöz igazított kompromisszummal kiegészítve. Az Orbán Viktor által a Bild Zeitungnak adott interjúban valami ilyesmi rajzolódik ki.

Hogy is volt az egyszeri kisdiák esete? Aranyból hívták ki felelni, de csak Petőfiből készült. Hát elkezdte: „Arany Jánosnak jó barátja volt Petőfi Sándor, aki…” És már fújta is a leckét, megállíthatatlanul. Mert ezzel legalább esélye volt megúszni a bukást.