Heckenast László

Újságíró, London

Ki mit nyer - a Brexittel?

2016. szeptember 30.

Címkék: Európai Unió, Nagy-Britannia, brexit, G20, Axel Springer

Miközben világszerte sokan szeretnek lesajnálólan nyilatkozni a Brexitről, és azokról, akik az Egyesült Királyság kilépésére voksoltak a júniusi népszavazáson, a német Axel Springer médiabirodalom vezérigazgatója szerint a szigetország már három-öt éven belül jobb gazdasági pozícióba kerülhet azáltal, hogy lerázta magáról Brüsszel béklyóit. Egyelőre persze még azt sem lehet tudni, hogy mikor kezdődnek meg a kilépési tárgyalások, de a válás utáni helyzet előzetes megítélése jelentősen befolyásolhatja a britek tárgyalási stratégiáját.

Nagy-Britannia rosszul döntött, amikor az Unióból való kilépésre szavazott, mondta Barack Obama amerikai elnök a legutóbbi G20 csúcstalálkozón, Eric Schweitzer, a német kereskedelmi kamara elnöke pedig a brit gazdaságra nézve „igen negatív” hatásokra számít. A hazai Index a diplomáciai nyelv finom eleganciáját sutba dobva sommásan így fogalmazott: „ország így még nem szúrta tökön magát”. Az, hogy Brüsszel és a mind szorosabb európai integrációt szorgalmazó tagállamok is bolondnak nézik az angolokat, és mindenféle büntetésekkel fenyegetődznek, kevésbé meglepő, hiszen ebben a válásban mégiscsak ők a sértett felek. (Néha azonban olyan kijelentések is elhangzanak, amelyek a Lisszaboni helyett inkább a Varsó Szerződés stílusára emlékeztetnek. És abból, mint tudjuk, tényleg nem lehetett kilépni…)

Teljes cikk

Cseke Bence

MCC alumnus, nemzetközi kapcsolatok elemző

Sarkozy a gall

2016. szeptember 29.

Címkék: multikulturalizmus, identitás, Nicolas Sarkozy, Franciaország, Migráció, választási kampány, Alain Juppé

A migrációs válság 2014-ben kezdődő eszkalálódása óta a témában számos publicisztika, és tudományos értekezés látott napvilágot. De mindannak ellenére, hogy ezek az írások (többé-kevésbé racionális hangvétellel) a bevándorlás társadalmi/kulturális kihívásaira igyekeztek pro-kontra reflektálni, az egyes nemzeti identitásokban és migráns szubkultúrákban beinduló változások elemzésére eddig kevés figyelem irányult. A francia elnökválasztási kampány során elhangzó javaslatok, illetve a Hollandiában és Németországban megfigyelhető muszlim pártosodás tükrében azonban célszerű megvizsgálnunk, hogy az identitások újradefiniálása, illetve az erről szóló társadalmi vita egyáltalán lehetővé teszi-e a békés multikulturális együttélést.

A nemzeti identitás újraértelmezéséről szóló vita az előválasztási lázban égő Franciaországban jelenleg a politikai közbeszéd központi elemét adja. A jobboldali republikánus elnökjelöltek ugyanis kampányukban nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy a bevándorlási válság által keltett feszültségekre, illetve az egyre viszontagságosabbá váló multikulturális együttélés nehézségeire kívánnak megoldást nyújtani. Elsőként a jelenlegi favoritot, Alain Juppét említhetjük, aki a „boldog identitás” víziójával kíván támogatókat szerezni. Juppé koncepciójának lényege, hogy a bevándorlóktól (és mindenki mástól) csupán az alkotmányos rend tiszteletét, illetve társadalmi normák elfogadását várja el, mely asszimiláció hiányában is biztosítja a békés multikulturális társadalmi állapotokat. Sarkozy és hívei azonban ezt az elvi álláspontot a gyakorlati élet tapasztalataiból (pl. párizsi no-go zónák kialakulása, radikális iszlám terjedése, a bevándorlók integrációjának kudarca) kiindulva azt mondják, hogy stabil társadalmi állapotokat csakis abban az esetben lehet kialakítani, ha a Franciaországba érkező bevándorlók nemcsak integrálódnak, hanem asszimilálódnak is. Mindennek feltételeit az olvasztótégelyként működő „gall identitás”, illetve az erre épülő társadalom- és oktatáspolitika biztosítaná, melyek az asszimiláció kulturális kódjait fektetik le.

Teljes cikk

Jamniczky Zsolt

Igazgatósági tag, E.ON Hungária Zrt.

Hogy legyünk jóba Bahreinnel?

2016. szeptember 28.

Címkék: Oroszország, Iszlám Állam, terrorizmus, iszlám, keleti nyitás, energiaellátás, vallási megosztottság, Bahrein

Nemrégen az egész média hangos volt a hírtől, hogy a miniszterelnök lánya látogatást tett a Perzsa-öböl (araboknak szigorúan: Arab-öböl) térségének egy kis monarchiájában, Bahreinben.

Gazdaságpolitikai és energiaügyi szempontból helyes, ha minél szorosabbra fonjuk kapcsolatunkat a közel-keleti térséggel. A kormány soha nem rejtette véka alá, hogy a „keleti nyitás” jegyében az arab országokat kívánatos gazdasági partnernek tekinti. De vajon Bahrein alkalmas tárgyalófél a magyar energiaellátás biztosításában?

Teljes cikk

Kumin Ferenc

New York-i főkonzul

Közös színpadon, közös képernyőn

2016. szeptember 27.

Címkék: USA, vita, elnökválasztás, Hillary Clinton, kampány, Donald Trump

Legutóbbi posztom végén még elképzelhetetlennek neveztem a feltartóztathatatlanul közelgő eseményt, azt, hogy az amerikai elnökválasztások két nagy riválisa közös színpadra álljon, és egymással vitázzon. A nap mégis eljött szeptember 26-án, keleti parti idő szerint este 9-kor New York Citytől nem messze, Long Islanden, a Hofstra Egyetemen. Napokkal a vita előtt a kommentátorok már szuperlatívuszokban beszéltek a médiaeseményről, minden idők legnagyobb nézettségét elérő politikai eseményét előre jelezve. A várakozások ennél magasabbra nem is emelkedhettek, amikor végre elérkezett a hétfő este.

A máskor zárásig tömött kis olasz étteremben fél kilencre teljesen elfogytak a vendégek, a pincérek unottan szegezték tekintetüket a képernyőre, ahol a CNN műsora ment. A hírcsatorna reggel óta a vita helyszínéről adta műsorát, és valóságos extázisban készült a nagy esti show-ra. Mi is siettünk haza, ezt a műsort elejétől a végéig látni kellett. Ha csak az összefoglalókat, vagy másnapi tudósításokat néztem volna meg, már csak az alaposan megrágott, mások által megemésztett véleményt kaptam volna, ami a választások idején különösen pártossá váló amerikai hírmédiában nagyon messze tud esni a valóságtól.

Teljes cikk

Lorencsics Emese

iszlám és Közel-Kelet szakértő

Mit keres Irán Latin-Amerikában?

2016. szeptember 26.

Címkék: USA, diplomácia, Irán, Latin-Amerika, nukleáris energia, Teherán

Hiába vagyunk túl a nukleáris megállapodáson, és tűnnek el fokozatosan az Irán elleni szankciók, Teherán továbbra is azon dolgozik, hogy megszilárdítsa jelenlétét Dél-Amerika Washington-kritikus országaiban. Az amerikai elnökválasztás, a közel-keleti konfliktusok, a migrációs helyzet, és a Brexit utáni esélylatolgatások mellett lassan el is tűnt Irán a közbeszédből, annak ellenére, hogy a teheráni diplomácia feje, Mohammad Javad Zarif több államot érintő latin-amerikai körutazást tett idén augusztusban. Pedig érdemes lehet megvizsgálni, mit is keres Irán Latin-Amerikában.

Az Iráni Iszlám Köztársaság és Latin-Amerika államai hosszú, főként Teherán által dominált kapcsolatra tekintenek vissza. Iránnak a szankciók időszakában a latin rezsimek teret biztosítottak arra, hogy az Egyesült Államok hátsó kertjében bújtatott fenyegetést jelentsenek Washington számára. Egy 2013-as argentin vádirat szerint Irán az 1980-as évek óta titkosszolgálati és hadműveleti központokat hozott létre nyolc államban, köztük Brazíliában, Chilében és Kolumbiában. 1992 óta számos merényletet és merényletkísérletet hoztak összefüggésbe Teheránnal vagy Teherán által támogatott merénylők nevével, többek között az Adel al-Jubeir, Szaúd-Arábia washingtoni nagykövete elleni gyilkossági kísérletet. Az iszlám köztársaság mindent tagad, sőt, az egyik merénylet kivizsgálására külön vizsgálóbizottságot állított fel Argentínával együttműködve.

Teljes cikk

Bevándorlás és terrorizmus

2016. szeptember 22.

Címkék: terrorizmus, iszlám, Migráció

Prőhle Gergely

volt nagykövet

Már számos alkalommal foglalkoztunk ezen a felületen a migráció/menekültügy kérdésével – ami persze az elmúlt másfél év történéseinek fényében korántsem meglepő. Nem kétséges, hogy a téma még hosszú ideig napirenden marad, s persze nem, vagy nem csak azért, mert a politikai kommunikáció számára fontos lesz, hanem azért is, mert a társadalmi integráció egy olyan hosszú távú folyamat, melynek negatív és pozitív vetületei évtizedeken, vagy akár évszázadokon át is elkísérnek mindnyájunkat. S míg persze a bevándorlás szabályozhatóságáért, az egész folyamat ellenőrizhetőségéért mindent meg kell tenni, a puszta demográfiai adatokat tekintve nem maradhat kétségünk afelől, hogy Európa népességének civilizációs, kulturális háttere az előttünk álló évtizedekben gyökeresen meg fog változni. Éppen ezért – a szabályozatlan bevándorlás elleni védekezés mellett – e mégoly bizonytalan jövőre való felkészülés kell legyen a társadalmi folyamatokat figyelemmel kísérő, a jövő generációk szellemi, fizikai állapotát befolyásolni tudó döntéshozók legfontosabb feladata.

A távoli civilizációk gyermekeivel való együttélés számos mindennapos ellentéttel jár, mint ahogy persze elmondható ez a nem távoli, de mégis csak más szokásokkal, akár hosszú idő óta velünk élő csoportokról is. Mégis, a döntő, valóban egyértelműen egzisztenciális kérdés az, hogy lehet-e alapvetően békésen együtt élni azokkal, akik „mások”, vagy a keveredés olyan véres összetűzéseket von maga után, amik ellehetetlenítenek mindenféle integrációt, és polgárháborús állapotokat teremtenek. Nem véletlen, hogy Németországban, s főleg Franciaországban már többen ilyen összetűzéseket vizionálnak, s itt nem csak a Michel Houellebecq Behódolás című irodalmi látomására gondolok. Manapság e félelmek fókuszpontja a terrorizmus kérdése, vagyis hogy a bevándorlással mennyire nőtt a terrorveszély, s hogy a radikális iszlám térhódítása milyen módon korlátozható.

Teljes cikk

Cseke Bence

MCC alumnus, nemzetközi kapcsolatok elemző

Pozsonyi fordulat visegrádi módra

2016. szeptember 20.

Címkék: Angela Merkel, V4, Migráció, Jean Claude Juncker, brexit, EU-csúcs, Pozsony, bevándorláspolitika

Az Európai Unió vezetői és a tagállamok kormányfői múlt pénteken, Pozsonyban gyűltek össze, hogy megtegyék az első lépéseket a Brexit utáni Európai Unió újragondolása, illetve a migrációs válság hatékony kezelése felé. Igaz, a tárgyaláson a Brexit kérdése érdemben nem került szóba, a bevándorláspolitika kapcsán megfogalmazott elvi állásfoglalásokból azonban kifejezetten úgy tűnik, hogy az elnökök és miniszterelnökök a brüsszeli vezetőkkel karöltve olyan intézkedésekben kezdtek el gondolkodni, melyek a közösséget a visegrádi országok migrációs álláspontjához közelítik. Mindez az eddig sokat kritizált V4 bevándorláspolitikai javaslatok és intézkedések előtérbe kerülését jelzi.

A múlt pénteki pozsonyi csúcsot több szempontból is elemezhetjük (euroszkepticizmus, eltávolodó brüsszeli elitek, multikulturalizmus, nemzeti érdek, csak hogy párat említsünk). A számos értelmezési keret közül mindenekelőtt fontos lenne megvizsgálni, hogy az értekezleten tett nyilatkozataik értelmében Merkel és Juncker miként kívánja visszaszerezni az európai lakosság drasztikusan megtört bizalmát, miközben a menekültkvóta végrehajtása továbbra is napirenden marad, Juncker pedig folyamatosan „populista” jelzővel illeti a nemzeti érdekek talaján álló vezetőket. (És akkor még nem beszéltünk Asselborn külügyminiszter hasonlóan tanulságos megnyilvánulásairól.)

Teljes cikk

Győri Enikő

Magyarország madridi nagykövete, volt EU államtitkár

Új kezdet Pozsonyban?

2016. szeptember 19.

Címkék: Donald Tusk, Migráció, EU-csúcs

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az elmúlt hetekben az Unió minden szegletébe elszaladt annak érdekében, hogy a 27 tagállam állam- és kormányfője a pozsonyi hajókázás és tárgyalás után egybehangzóan arról beszéljen, hogy most már Isten bizony egyfelé húzva próbálják majd meg kirángatni az Unió szekerét a mostani kátyúból. A héten aztán Asselborn luxemburgi külügyminiszter Schulz EP elnökkel karöltve a magyar kormányfőhöz intézett keresetlen szavaival gondoskodott az izgalmak fokozásáról, így arról, hogy Tusknak nehezebb legyen a dolga a csúcson.

Persze abban nincs semmi meglepő, hogy ezek az urak jó időzítéssel, rendszeresen és látványosan elkezdenek aggódni a magyar jogállamiságért és a médiaszabadságért, meg úgy általában az európai értékekért a közép-európai országokkal összefüggésben. Pláne, ha mára egyértelmű: az európai közvélemény átfordulóban van, s a politikusok beszéde is keményedik a bevándorlás témájában. Még mielőtt valaki arra a következtetésre juthatna, a visegrádi négyeknek, netán Orbán Viktornak igaza volt (van), jobb, ha felemlegetjük, ő tulajdonképpen a patás ördög, vésse ezt mindenki az eszébe. Ehhez a felütéshez képest a csúcson született egy konszenzusos dokumentum, amely ha nagyon konkrétnak és tartalmasnak nem is nevezhető, de jóval földre szálltabb, mint a korábbiak. Még akár ki is sülhet belőle egy reálisabb irány, de azért persze legyünk csak óvatosak!

Teljes cikk

Hóvári János

külügyi szakértő, főigazgató

Szigetvár és a nemzetközi politika

2016. szeptember 18.

Címkék: Erdogan, Törökország, Zrínyi Miklós, Szigetvár, Szulejmán, Oszmán Birodalom

Ebben az évben emlékezünk meg Szigetvár 1566. évi ostromáról, valamint Zrínyi Miklós és bajtársai hősi halálának 450. évfordulójáról. A 2016. év Magyarországon és Horvátországban egyaránt Zrínyi Miklós emlékév, amely egyértelműen kifejezi, hogy a szigetvári hősről és katonáiról mindkét országban ugyanúgy gondolkoznak. Nem kétséges, hogy Szigetvár és a Zrínyiek öröksége a 21. században is mélyen összeköti a két nemzetet.

1566. szeptember 7-én, mielőtt Zrínyi Miklós és katonáinak hősies kitörésére, a déli órákban, sor került, Szulejmán szultán, az Oszmán Birodalom nagy uralkodója, a Szigetvár melletti zsibóti szőlőhegyen lévő török vezérlési táborban, a kora hajnali órákban, végelgyengülésben elhunyt. Sajátos történelmi tény, hogy az ellenfelek halálának napja ugyanaz, bár az egyes történeti munkák mindkét halált illetően más és más dátumokat is megadnak, amelyet az emlékévben, ahogyan csak lehetett próbáltunk javítani. Így, a magyar-horvát Zrínyi emlékév, Törökországban: Szulejmán szultán emlékév. Ennek a múltnak a szálai Szigetvárott futnak össze. Hol futhatnának össze másutt? A városnak és várának nemcsak a magyar emlékezetvilágban van különleges jelentése, hanem a horvátban, de a törökökében is. Ennek következtében szinte magától értetődő volt, hogy a három ország elnöke 2016. szeptember 7-én, a történelmi halálok 450. évfordulóján, Szigetvárott találkozik. Ha nincs a 2016. július 15-i puccskísérlet Törökországban, bizonyos vagyok benne, hogy Áder János és Kolinda Grabar-Kitarović mellett Recep Tayyip Erdoğan is ott lett volna Szigetvárott. Így, maga helyett, Veysi Kaynak miniszterelnök-helyettest delegálta. De fel lehet vetni azt is, miért nem jött Szigetvárra Ausztria államfője vagy az őt helyettesítő közéleti nagyság, vagy a szlovén elnök, mivel Szigetvár nem csupán a Dunántúlt és a megmaradt Horvátországot védte, hanem Kelet- és Dél-Ausztriát is. Azaz, nem kellene-e egykori közös múltunk szálait Közép-Európa vagy a kereszténység védelmével kapcsolatban egy szép szellemi és politikai emlékkosárba belerakni? S elmondani a 21. század új nemzedékeinek, hogy a térség népeinek együttműködése régi, s ennek emlékének velünk kell élnie.   

Teljes cikk

Jamniczky Zsolt

Igazgatósági tag, E.ON Hungária Zrt.

Angol gyep, francia atom és kínai pénz

2016. szeptember 16.

Címkék: megújuló energia, energiapolitika, Nagy-Britannia, brexit

Ha szoros eredménnyel is, Nagy-Britannia választói a Brexit mellett tették le a voksukat a június 23-i szavazáson. Pontosabban fogalmazva, nem a brit, hanem az angol választók döntöttek az Unióból való kilépés mellett. A kelta félperiféria (Skócia, Wales, Észak-Írország), amely a leginkább haszonélvezője volt az uniós fejlesztési támogatásoknak, az Unióban maradás mellett döntött, akárcsak London, illetve néhány dél- és délkelet-angliai város. Sokan sokféleképpen elemezték a népszavazás okait. Érzelmi szempontból érdemes rámutatni arra az ellentmondásra, hogy miközben 1973 óta Nagy-Britannia az integráció tagja, az angol elit, valamint az állampolgárok többsége mindig idegennek, távolinak érezte a kontinenst, amely valami zűrzavaros, kiszámíthatatlan, bürokratikus katyvaszként tűnt fel előtte a brit médiában.

Az angol politikai és gazdasági elit közelebb érzi magához az Egyesült Államokat, a közös angolszász kultúra alapján. Ennek a stratégiai amerikai-angol szövetségnek az alapja már a 19. század végén megfogalmazódott, igaz, akkor még inkább amerikai részről. Andrew Carnegie amerikai milliomos, acélgyáros, filantróp (a kor Soros Györgye!) például így látta Anglia és Amerika jövőjét 1892-es írásában: „Mondjanak, amit akarnak, de miként a Nap az égről egyaránt besüt Angliára és Amerikára, ugyanígy egy szép hajnalon majd felmegy az égre, és fénylő sugaraival köszönti a Brit-Amerikai Unió Újraegyesült Államait.” Az érzelmi azonosulás, a kulturális értékek közössége szép dolog, de miként a politikának és a társadalmi folyamatoknak van egy belső logikája és dinamikája, úgy a gazdaság- és energiapolitikának is vannak vastörvényei. Márpedig jelenleg Nagy-Britannia mégiscsak szorosabban függ energetikai szempontból a kontinenstől, mint az Egyesült Államoktól, stratégiai szövetség és angolszász kultúrközösség ide vagy oda. A következőkben az energiapolitikai hatásokat vesszük szemügyre: lássuk, mit okoz a Brexit?

Teljes cikk